Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-205

100 205. országos ülés 1911 Julius 24-én, hétfőn. azt a reményt, hogy a túloldalon ülő t. képviselőtársaim e munkába nem azzal a végletekig elszánt elhatározással fogtak bele, a mely azt tényleg a maga végső konzekvencziájáig, a nemzeti ügy annyi értékes kincsének lerombolásáig kivánná folytatni, (Vgy van! Vgy van! a jobboldalon.) Én^nem tehetek róla, mindazok a jelenségek, a melyek eddig felmerültek, ébren tartják bennem azt a reményt, hogy t. képviselőtársaim meg fognak állani azon a végzetes lejtőn, a melyen elindultak és nem juttatnak bennünket abba a kényszerhelyzetbe, hogy e tekintetben mi igyekezzünk a kérdést megoldani. És én azt hiszem, hogy az ügy mai stádiumában hibát követnék el, hogyha belenyúlnék ebbe a kérdésbe, a helyett, hogy magukra, t. képviselőtársaimra, t. képviselőtársaim hazafias belátására biznánk ennek a kérdésnek eldöntését. (Vgy van ! TJgy van ! a jobboldalon. Mozgás a szélsőbaloldalon.) És én csak arra kérem t. képviselőtársaimat, méltóztassanak meggondolni azt, vájjon a dolog előzményei után oly természetű kérdés-e az ujonczlétszám felemelése, a mely megengedhetővé teszi ennek a parlamenti ultima ratiónak igénybevételét. Erre nézve azt mondják t. képviselőtársaim, hogy a nemzet nem döntött a múlt választásoknál az ujonczlétszám felemelése felett. Hiszen én megengedem, hogy az ujonczlétszám felemelésének kérdéséről magában véve nem sok szó merült fel az utolsó választási küzdelemben. (TJgy van! Vgy van ! a baloldalon.) Nem sok szó azért, mert ezt mint elkerülhetetlen szükséget tudta, tisztában volt ezzel az országban mindenki, (ügy van! TJgy van ! a jobboldalon. Mozgás balról.) És a kérdés, a mely a pártokat elválasztotta, a körül forgott, hogy vájjon az ujonczlétszám felemelése bizonyos konczessziókhoz köttessék-e, vagy egy szerűen a kilenczes bizottsági programm alapján oldassék-e meg. (TJgy van ! TJgy van ! a jobboldalon.) B körül forgott a kérdés. És bocsánatot kérek, de azt hiszem, a többség tagjaihoz tartozó képviselőjelöltek nyilatkozataiban mindig igen nagy sulylyal lépett előtérbe az a szempont, hogy ezeket a katonai kérdéseket ujabb bonyodalmak forrásául odavetnünk nem szabad, (Igaz ! TJgy van ! a jobboldalon.) hogy ebben a tekintetben a kilenczes bizottsági programm az a bázis, a melyet követelünk, a melyen tul azonban nem vagyunk hajlandók ujabb követelésekkel lépni a korona elé. (Igaz ! Vgy van! a jobboldalon.) A kérdés igy fel volt állítva a nemzet elé, és igénytelen nézetem szerint ezt a kérdést a nemzet az utolsó választások alkalmával el is döntötte. (Igaz ! Vgy van ! a jobboldalon és a középen.) És én még csak arra az egyre kérem t. képviselőtársaimat, hogy gondolják meg azt is, vájjon az utolsó választások nem döntöttek-e sok tekintetben az obstrukczió kérdésében is ? (Igaz ! Vgy van! jobbfdől.) Vájjon a nemzet a múlt választások számtalan jelenségében nem nyilatkoztatta-e ki félreérthetetlenül az obstrukcziót elitélő akaratát ? (Igaz ! Vgy van / a jobboldalon.) Hiszen tudjuk, hogy a függetlenségi pártnak két árnyalatát egyéb különbségek mellett ez a kérdés is elválasztotta egymástól, (Vgy van! jobbfdől.) tudjuk, hogy mig a függetlenségi párt egyik árnyalata a választások előtt határozottan hirdette a parlamenti obstrukcziót, a másik ebben a tekintetben sokkal mérsékeltebb, az én igénytelen nézetem szerint sokkal több hazafiúi belátásról tanúskodó magatartást tanusitott. (Igaz! Vgy van! a jobboldalon és a középen. Zaj balfelől.) És vájjon a képviselőválasztásoknál a nemzet akarata elsősorban nem azt a tisztelt pártot tizedelte-e meg, a mely az obstrukcziót hirdette (Igaz ! Vgy van ! a jobboldalon.) és vájjon azon t. képviselőtársaim között, a kik a rövidség okáért igy mondom: a Kossuth-párt soraiban foglalnak helyet, nincsenek-e nagyon sokan, a kik talán nagyrészben annak is köszönhetik mandátumukat, hogy programmbeszédeikben az obstrukcziót elitélték ? (Igaz! Vgy van! a jobboldalon és a középen. Mozgás balfelől.) Mondom, t. ház, mindezek a szempontok fentartják bennem azt a reményt, hogy t. képviselőtársaim meg fogják még gondolni a dolgot, mielőtt igazán a végletekig vinnék a helyzetet. Ennek a megfontolásnak időt engedni, azt hiszem, kötelesség a mi részünkről, s én ebbe a kérdésbe avatatlan kezekkel belenyúlni annyival kevésbbé szándékozom, mert hiszen bármilyen óriási hordereje legyen is a dolognak, az a kérdés, hogy vájjon az obstrukczió ellen mikor, minő keretekben és minő modalitások mellett vegyük fel a küzdelmet, elsősorban taktikai kérdés, elsősorban a vezetés kérdése, és én teljes bizalommal az én t. barátom a ministerelnök ur iránt, (Zajos éljenzés a jobboldalon és a középen.) teljes bizalommal az ő jó idegzetében, hidegvérében és akaraterejében, (Éljenzés jobbfelöl.) ebben a kérdésben az ő czirkulusait zavarni semmi tekintetben nem akarom. (Elénk éljenzés a középen.) Áttérek tehát a szóban forgó kérdésre, arra a kérdésre t. i., hogy szüksége van-e a magyar nemzetnek, — mert hisz ez az egyedüli kérdés, a melynek alapján eldönthetjük az ügyet — mondom, szüksége van-e a magyar nemzetnek véderőnk olyan fejlesztésére, a minőt az előttünk fekvő törvényjavaslat kontemplál ? Az első kérdés természetesen az, szükségünk van-e nagyhatalmi állásra ? Szükségünk van-e véderőnk olyan szervezetére, a mely felruházza azt egy nagyhatalom hadseregének minden katonai kellékeivel ? Megvallom, ebben a tekintetben őszinte sajnálatomra egy bizonyos fordulatot vélek észlelhetni. Hajdan axióma volt minden magyar ember előtt, hogy nekünk, igenis, egy nagyhatalomhoz kell tartoznunk, és csak legújabban hallunk olyan hangokat, a minőket pl. Tóth János t. barátom beszédéből hallottunk, a ki a nagyhatalom »fixa ideájáról* beszél s azt mondja, hogy a nagyhatalmi állás lehet egyeseknek érdeke, de a magyar nép-