Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.
Ülésnapok - 1910-182
48 182. országos ülés 1911 felügyelet alatt tartsák, egyrészt a felügyelő hatóságok, másrészt pedig a javítóintézet tisztviselői utján. Szükséges ez a dolog azért, mert a mint említettem, a javitó-nevelés sikere úgyszólván mindig attól függ, hogy miként történik a növendékeknek az életbe való kihelyezése, hogy milyen környezetbe kerül az a növendék, hogyan érzi magát ott. Es fontos az is, hogy csak akkor tekintsük befejezettnek ezt a javítási, nevelési folyamatot, ha már életpályát adtunk a növendékeknek, ha ők mint kitanult egyének hagyják el az intézetet, a kik már ma is meg tudják kenyerüket keresni. Igazán nagyon dicséretes e tekintetben az igazságügyministerium működése és bizonyos, hogy minden megtörténik aTra, hogy a növendékek lehetőleg mint kitanult egyének hagyják el az intézetet, a kik már az életben meg tudják állani helyüket. Tökéletesbitésre azonban még itt is szükség van. S hogy ez szükséges, az nem az igazságügyministeriumon, nem is az egyes közegeken múlik, hanem az idő rövidségén, azon, hogy még bővebb tapasztalatok és tanulmányok szerzésére volna szükség. A tegnapi nap folyamán Szalay László t. képviselőtársam a maga és pártja nevében kijelentette, hogy a költségvetést azért nem fogadja el, mert nézete szerint az igazságügyminister ur mindeddig semmit sem tett tárczája ügyeinek előbbrevitele érdekében. Azt mondotta t. képviselőtársam, hogy a polgári perrendtartás benyújtása volt az igazságügyminister ur egyedüli tevékenysége. Nekem kötelességem a történeti tényeket rektifikálni, kötelességem azokra hivatkozni és megállapítani, hogy a polgári perrendtartásról szóló javaslat törvénynyé soha nem vált volna, ha az igazságügyminister ur páratlan energiája lehetővé nem teszi annak a bizottságban való letárgyalását és ide a ház elé való hozatalát. Mint közvetlen tanú mondhatom ezt, a ki az igazságügyi bizottságnak is tagja vagyok. És bizonyos az is, hogy az igazságügynek nincsen olyan területe, a melyre nézve a minister ur, mindjárt hivatalbalépése után a megfelelő kezdeményező lépéseket meg ne tette volna. Kezdve a bírósági ügykezelés egyszerűsítésénél, minden téren folyamatba tette az előmunkálatokat, a hatáskörébe tartozó összes ügyágakban rendeletekét bocsátott Id, és én, mint e tényeknek közvetlen szemlélője és ismerője, teljes bizalommal viseltetvén az igazságügyminister ur működése iránt, a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Hammersberg László jegyző: Lengyel Zoltán ! Lengyel Zoltán : T. képviselőház ! Módomban volna az igazságszolgáltatás széles területén, annak egész vonalán végigmenve, kritikát gyakorolni, minthogy azonban ennek a költségvetésnek tárgyalása már oly régóta tart és különösen a kultusztárcza költségvetésének tárgyalásakor kegyetlejunius 21-én, szerdán. nül eluntam a sok hiábavaló beszédet, csak épen azon kérdéseket akarom elővenni, a melyek már annyira égetőek, botrányosaknak is mondhatók, sőt egyenesen azt is lehet mondani, hogy igazán szégyen még emlegetni is, hogy üyen állapotok vannak Magyarországon. Az igen t. igazságügyminister urat megrótta, illetőleg érdemeit nem akarta kellőleg elismerni Szalay László t. képviselőtársam . . . Székely Ferencz igazságügyminister: Nem is kívánom ! Lengyel Zoltán : . .. a perrendtartási javaslat benyújtásának kérdésében. Én vele ellentétes nézeten vagyok ebben a tekintetben, mert hiszen végigélveztem a koalicziós rezsim alatt azt, hogy Plósz Sándor javaslata évekig itt hevert; azelőtt is itt hevert, sürgettük elégszer és sohasem volt hajlandó a minister tárgyalás alá vétetni, pedig a parlamentnek munkája sem volt. Ebben a tekintetben el kell ismernem a t. minister ur érdemét, hogy a ház egyetlen szabad idejét felhasználva, ezen javaslatot tető alá hozta. Ámde a bajok ezzel nincsenek orvosolva. Ezen bajokat nem is lehet a bíróságok rovására írni, mert a bíróságokkal szemben mindenkinek el kell ismernie azt, hogy jogszolgáltatásunk fokozatosan emelkedik az ideális nivó felé és hogy a bírói kar évről-évre jobb és különb munkát végez. Az igazságszolgáltatásnak nagy baja a magyar parlamentnek és az igazságügyministeriumnak a törvényelőkészités terén hézagos, fogyatékes és évtizedek óta hanyag munkájából fakad. Csak egy-két kérdést fogok itt felhozni. A Bach-korszakban itt hagyták az akkori telekkönyvi rendtartást, az osztrák polgári törvénykönyv pedig a Határőrvidéken és Erdélyben most is uralkodó törvény, és á-4 esztendei alkotmányos élet alatt nem bírtunk egyik helyett sem másikat alkotni. Mikor az a bizonyos nemzeti küzdelem folyt, azt mondtam magamban, hogy ha most véletlenül ismét bekövetkezik a Bachkorszak és visszajönnek ide az osztrákok, a kezüket fogják dörzsölni és hálát fognak adni Istennek, hogy nem keU uj dolgokat tanulniok ; könnyű szerrel beülhetnek a hivatalba, mert még mindig itt van az a törvény, a melyet itt hagytak. (Mozgás jobbfelől.) Voltam bátor pl. a t. minister urnak a telekkönyvi rendtartás köréből egyet-mást saját tapasztalataim alapján elmondani. Többek közt azt, hogy Magyarországon olyan állapotok is lehetségesek, hogy ha felmegyek a tót vidékekre, ott a kezembe adnak egy tiszta tótnyelvü telekkönyvet, a melyben egy szó, egy betű sincs magyarul. Ha román vidékre megyek, ott ismét azt tapasztalom, hogy vannak román nyelven szerkesztett telekkönyvek és az ottani telekkönyvi hatóság magyar szövegű másolatot, vagy hiteles fordítást sem ad azokról. De még különb állapotok vannak némely faluban, a hol azt tapasztalja az ember, ha ott dolga akad, hogy az egész falunak nincsen telekkönyve.
