Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-182

182. országos ülés 1911 Magyarországon a 44 évi alkotmányos élet után vannak telekkönyvezetlen falvak, a hol az ingatlanok ingószámba mennek és a hol az ingatla­nokat ingók módjára árverezik el és adják-veszik. Ha egyetlenegy ilyen falu volna csak Magyar­országon, akkor is meg kellene állapítani a magyar igazságügyi kormányzatnak botrányos tehetetlen­ségét, mert a mit a Bach-korszak az egész országra nézve nem egészen két évtized alatt el tudott végezni, azt mi négy évtized alatt nem tudtuk kijavitani és a mit ők félbehagytak, az még most is félbe van hagyva. De tovább megyek a telekkönyvi állapotok jellemzésében. Van választókerületemben község, a melynek 10.000 parczellája közül 600 áll a tényleges tulajdonos nevén ; az illető tulajdonosok román nemzetiségűek. Milyen helyzet áll most elő ? Az a román ember sem a telekkönyvhöz, sem a magyar nyelven folyó birói eljáráshoz nem ért, azonban kölcsönt akar felvenni, elmegy tehát, hogy megszerezze a saját ingatlanára a kölcsönt, de a takarékpénztár elutasítja, mert nem áll a nevén semmiféle ingatlan. Az az ember persze nem tudja megértem, hogy a községi jegyzők nem adták be a haláleset felvételi iveket a bíró­sághoz és hogy nemzedékeken keresztül nem foly­tatták le a törvényes világos parancsa ellenére a hagyatéki eljárásokat, ugy, hogy az ingatlanok még mindig őseinek nevén állanak. A másik viszont bemegy és kölcsönt akar felvenni, és annak adnak annyit, a mennyit csak akar, mert háromszor annyi ingatlan van a nevén, a más hasonnevüeket is beszámítva. Azonban az az ügyvéd, a ki kinézi a telekkönyvi hatóságnál a számokat, nem tudhatja, hogy melyik az a másik, hogyha ugyanaz a név szerepel. A takarék­pénztár pedig megadja a kölcsönt, nem törődik azzal, hogy az illető ember nem ért semmit, és így a bekebelezési nyilatkozatot egész nyuga­lommal irja alá, a jóhiszemű takarékpénztár szerez az ingatlanra jelzálogi követelést, és mikor az adós nem fizet, elárverezik három-négy-öt, sőt több embernek is az ingatlanát. És akkor jön a lázadás a községben, a miatt, hogy a magyarok tönkre­teszik őket, jönnek a nemzetiségi izgatók, a tönkre­tett emberek pedig vándorolnak ki. Annak az angolnak, a ki itt járt a választási visszaéléseket tapasztalni, a melyekből igazán szép bokrétát lehet kötni, nem ajánlanám magyar szempontból, hogy nézze meg telekkönyvi és egyéb jogszolgál­tatási állapotainkat, mert hiszen, ha egyszer Európa elé lenne tárva az, hogy 44 éves alkotmá­nyos élet után nem birtunk még törvényjavas­latokat sem csinálni, hogy nem birtuk még az elő­készítés munkáját sem elvégezni, akkor Magyar­országba nem jönne senki sem gyárat alapítani és üzletet kötni velünk, sőt azon bizonyos európai jóhirnevünket sem tudnók megtartani. Engedelmet kérek, ezek a telekkönyvi áUa­potok nem orvosolhatlanok. De ha mi az igazság­szolgáltatásból pénzforrást csinálunk és a telek­könyvi átalakító dijnokokat hat-nyolcz éve meg­XÉPVH. HAPLÓ 1910—1915. IX. KÖTET. június 21-én, szerdán. 49 szerzett telekkönyvvezetői vizsgával napidijasok­ként nyomorogtatjuk ugyanakkor, a mikor az igazságszolgáltatás az egész vonalon jövedelmező üzletág az államkincstár részére, s hogy ha mi olyan kérdéssel, mint pl. az idegen nyelvű telek­könyvek kiküszöbölése, illetőleg magyar nyelvű hiteles fordításokkal való ellátása, azoknak oda­mellékelése, a nem telekkönyvezett községeknek végre valahára a XX. században való telekköny­vezése, ha ezekkel évtizedekig bírunk várni: akkor mit szóljunk a többi kérdésekről, a melyek momentán felvetődnek, és a melyekről most rövi­desen beszélni akarok, mint a milyen a porno­gráfia elhatalmasodása, uzsoratörvényeink hiányos­sága, a biztosítási jog terén uralkodó jogbizony­talanság és végül a mi saját ügyünk, a kúriai bíráskodásnak mai állapota ? Nagy Ferencz t. képviselőtársam, mint előadó, a Kúria tehermen­tesítését is szóbahozta ; szóbahozta, hogy a bírák száma apad, a restancziák száma pedig nő, mert a legfelsőbb bíróság a kúriai bíráskodással is meg van terhelve. A t. minister urnak e tekintetben egyet vagyok bátor figyelmébe ajánlani. A restanczia csak egy­szer orvoslandó, ha különben a rendszer helyes ; ha a restancziát egyszer feldolgozzák, soha többé hátralék nincs, mert a folyó munkát elvégzik. Ha ellenben erre sohasem gondolunk, akkor min­den egyes ügynek eüntézése akár egy évszázadon keresztül egy-két három esztendei késedelmet szen­ved. Hogy többet ne mondjak, a helyzet olyan, mint diákkoromban tapasztaltam, a mikor a tanuló elkésett a könyvnélküli leczke megtanulá­sával ; ugyanis minden napra fel volt neki adva tíz sor és mindig később tanulta meg egy héttel a feladatot, és igy a mikor felhívták, sohasem tudott felelni, pedig naponként ugyanannyit tanult, mint az a jó tanuló, a ki előre tanult, egyetlenegyszer, 100 sort, és valahányszor felhívták, mindig száz sorral volt előnyben a többi felett; és a tanárok nem vették észre, hogy az a jó tanuló nem min­den egyes esetre tanult száz sort előre, hanem csak egyetlenegyszer. Ha tehát a Kúriánál restancia van, a kisegítő bírák intézményével, vagy egyéb­ként, a mint már egészen szépen folyamatban volt, csak egyszer kellett volna kivételesen ledol­goztatni a hátralékokat, és nem kellett volna a Kúriát ujabb dolgokkal megterhelni, és akkor a Kúria egészen szépen elvégezte volna feladatát. De ha mi ezen egyszer sem segitünk, ha azt vél­jük, hogy a meglevő birói létszám mellett, a mikor a választási bíráskodással is annyit kell foglal­koznia a Kúriának, mégis elintézik a dolgot, akkor bizony évtizedeken át még mindig hátralékban leszünk. (Mozgás.) A mi a jogszolgáltatás terén felmerülő bajokat illeti, ha addig fogunk várni, a míg a polgári tör­vénykönyv meglesz és mindent a polgári törvény­könyv utján akarunk orvosolni, megint oda jutunk, a hol a szövetkezeti dolgokkal vagyunk, hogy majdnem egy évtizeden keresztül állandóan be­széltem a házban és hoztam fel példákat, hogy 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom