Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-182

182. országos ülés 191Í június 21-én, szerdán. 47 zéseket, elvi döntéseket. A törvényt alkalmazó bíróság az egyes esetekre nézve majd eligazodik, és hogyha talán ez okból nem létesülbetne ez a törvény olyan hamar, a mint szeretnők, igen kérem, hogy a kodifikáló bizottság tekintsen el ettől. Az életben ugy van, t. képviselőház, hogy a mikor egy törvény megalkottatik, az lehet, hogy annak a pillanatnak, a mikor meghozatott, megfelel. Csakhogy az élet folyvást halad és fejlődik és a következő pillanatban már egészen uj esetek, olyan esetek fordulnak elő, a melyekről abban a törvényben gondoskodás nincsen, és veszedelem számba megy, hogyha egy törvény tele van rengeteg kazulisztikával, ha gondoskodik rengeteg sok esetnek a felsorolásával, és ha aztán véletlenül egy eset kimarad, a bíróság nem tudja, hogy milyen mértéket alkalmazzon arra. T. képviselőház ! Még egy kérdést vagyok bátor felvetni. Ha valakinek, ugy én nekem igazán vágyam és óhajtásom volt, hogy az állampolgárok a büntető igazságszolgáltatásban közvetetlenül és személyesen részt vegyenek. Megvallom azonban, hogy ez az intézmény, a mely tiz év óta életbeléptettetett, ezen tiz évnek tapasztalata szerint azt mutatja, hogy valahogyan nem vált be. Mi ennek az oka % Nagyon nehéz volna hirtelen erre a kérdésre megfelelni. Oka-e az intézmény szervezete, oka-e, hogy milyen ügyekre terjed ki a hatásköre, oka-e talán a népnek attól való idegenkedése — ezt megállapítani bajos volna. Egy azonban bizonyos, és ez az, hogy sem a bíróság, sem az esküdtek, sem a közönség azzal megelégedve nincsen, és ebben az intézményben kell valami hibának lenni. Tiz évi tapasztalat, nézetem szerint, elég arra, hogy most már a szükséges tanulmányokat megejtsük a végből, hogy megtudjuk, miben hibáztuk el ezt a dolgot, hogyan lehetne ezen segíteni és mikép lehetne ezt az igazán nagyon fontos, ősrégi idők óta kivánt intézményt, az állampolgároknak az igazságszolgáltatásban való közvetetten részvételét, megfelelő módon és helyesen megoldani, Bátor vagyok ezért tehát a t. igazságügyminister ur szives figyelmét felhívni arra, hogy ezen előtanulmányok megejtésére az intézkedéseket megtenni szíveskedjék. Még egy kérdésről óhajtanék szólani, t. képviselőház és ez a javitó-nevelés kérdése. A büntetőnovella megalkotása a javító-nevelést egészen újra szervezte ; az igazságszolgáltatás terére olyan uj nézeteket vitt be, a mely nézeteknek a helyfoglalását csak a legnagyobb örömmel üdvözölhetjük. És igazán mondhatom azt, hogy az igazságügyministeriumnak az az osztálya, a mely ezzel a javitó-neveléssel foglalkozik, feladatának olyan magaslatán áU, hogy példaképül szolgálhat bármely más államnak. A büntető-noveUa, t. képviselőház, a társadalom részvételét vitte bele éppen ezen nevelés terére. Azok a kiskorúakra felügyelő hatóságok, a patrónázs intézmények, bármennyire féltünk is, hogy a javító-nevelést nem fogják kellő módon vezetni, 1910. január óta minden tekintetben mutatják, hogy minden tekintetben teljesen megfelelő módon járnak el és akadnak lánghuzgalmu férfiak minden egyes felügyelő hatóság területén, a kik ezt a roppant fontos teendőt ellátni akarják. Egy baj van, az, hogy személyekre akarják alapítani az egész intézményt, s a mennyiben nem akad egy ember, vagy nem akadnak egyesek, a kik vállalkozzanak, minden megakadhat. E tekintetben, a mennyiben szintén valami fejlődés, javítás lehetséges, ugyancsak kérem az igen t. minister ur eljárást. A javitó-nevelésről szólva, lehetetlen meg nem emlékeznem arról, hogy a javítóintézetekbe való utalásnál most nincs meg az a mód, hogy előzetesen az egyes növendékek kellő megfigyelés alá bocsáttassanak abban a tekintetben, hogy ipari vagy mezőgazdasági pályára képeztessenek-e ki, hasonlóképen nem figyeltetnek meg arra nézve, vájjon nem elmaradottabbak, nem gyengébb elméjüek-e és igy előfordul, hogy egy-egy javítóintézetben 40—50 gyengelméj ű kerül össze, a kiket együttesen egy külön javítóintézetben sokkal helyesebben lehetne elhelyezni. Előfordul az is, hogy földmives szülőktől származó növendéket olyan javítóintézetbe visznek, a mely kizárólag ipari munkákkal foglalkozik, holott annak a növendéknek természete és hajlama a földmives pálya felé irányítja őt, viszont városi növendéket földmives munkára utalnak, holott annak csak az ipari pálya alkalmas. Szükséges volna tehát egy gyűjtő- és osztályozó javítóintézet felállítása. A költségvetésben bizonyos nyomait lehet ugyan ennek látni, miután a budapesti gyűjtőfogházat fiatalkorúak czéljaira óhajtja felhasználni az igazságügyministerium, de hogy ebből az intézetből ilyen osztályozó javítóintézet legyen, az eminens érdeke az egész javitó-nevelésügynek. De sokkal fontosabb ennél az, hogy hogyan történjék a növendékek elhelyezése^ mert ettől függ az egész javitó-nevelés sikere. Én a kihelyezés jelenlegi módját teljesen megfelelőnek nem tartom. A javító-intézetek keresnek megfelelő mesterembert vagy gyárat, a hol a növendékeket elhelyezhessék. Ez a felügyelő-hatóság utján történik. Eltekintve ettől, egy bizonyos késedelmezés állhat elő, mert hiszen elmúlik pár hét és akkor már az az egyén vagy az a gyár esetleg nem is fogadja el őket, nincs már szüksége rájuk. Azonban erről a késedelemről nem is szólva, nagyon könnyen lehet segíteni, mert a lényeg az, hogy a mikor aztán kihelyeztetnek az életbe, állandóan, vagy legalább is egy bizonyos ideig, mondjuk esetleg egy-két évig továbbra is felügyelet alatt álljanak. Azonnal kidobni őket az életbe, alig lehet. Ez a felügyelet úgyis lehetséges volna, hogy maga az állam állítana fel javitó-mühelyeket, a mi azonban természetesen roppant költséges dolog lenne, a mellett hogy nehézségekbe is ütköznék. A másik mód az volna, hogy egyes gyártulajdonosoknak, iparosoknak adja ki ezeket az állam, mintegy szubvenczióképen, a kiket azután kötelezne arra, hogy ezeket a fiatalokat állandó