Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-197

468 797. országos ülés 1911 Julius lk-én, pénteken. vonatkoznak s kimutatta, hogy olyan katonai tekintélyek, mint a milyenek a német katonai sajtó legelőkelőbb orgánumaiban szoktak megnyilatkozni, azt állítják, hogy sem a kiképzés, sem a fegyelem tekintetében lényegesen rövidebb szolgálati idő, a mely ezekben a haderőkben van bevezetve, semmiféle hátrányára nem válik az ország védelmének. Hivatkozom Japán példájára, a hol ugyan rendszeresen hároméves a tényleges katonai szolgálati idő, de itt van a kezemben Balet-nak egy a japán hadi erőről legújabban megjelent munkája, melyből megállapítható, hogy a legkomolyabban foglalkoznak a japánok is a tényleges szolgálati idő általános leszállításának kérdésével. Különben pedig a japán hadseregben az elvben fennálló tényleges háromévi szolgálati idő mellett ki van kötelezőleg mondva, hogy a második év leteltével pedig okvetlenül szabadságolandók a tényleges kétévi szolgálatot teljesített hadkötelesek. Azonban azt halljuk és azt olvassuk, hogy a lovasságnál és a lovagló tüzérségnél a kiképzésnek erősebb követelményeinél fogva feltétlenül szükséges a hároméves szolgálati időnek fentartása. A t. előadó ur is igen élénk színekkel festette enn k szükségét. Ezzel szemben azt állítom, hogy rég megszűnt az az idő, mikor ugy fogták fel ezt a kérdést, hogy a lovasnak fegyvere maga a ló is. Ennek tarthatatlansága katonai tekintélyeknek a német birodalmi gyűlésben történt egyértelmű megnyilatkozásával nyert megállapítást. Szemben a t. előadó úrral állítom, hogy ha azt a sok felesleges dolgot elhagyják a kiképzésből, ha kizárólagosan arra törekszenek, a mit megkövetel a német szabályzatnak bevezetése és záradéka, ha mindent elhagynak, a mi nem közvetlenül a harczi kiképzésre szükséges, akkor a honvédségnél eddig is bevált kétévi szolgálat elegendő lesz a lovasságnál is. A lovagló tüzérségre egész röviden csak azt jegyzem meg, hogy a világ összes számottevő hadseregeiben a lovagló tüzérség számának apasztására törekszenek. Méltóztassék megnézni a német véderő békelétszámáról megjelent legutolsó kimutatásokat és méltóztatik megállapítani, hogy a lovagló tüzérütegek számát csökkentették és átalakították azokat kocsizó ütegekké, mert kiváló katonai szaktekintélyek nyilatkozatai szerint a kocsizó ütegek ép ugy betöltik ugyanazt a rendeltetést, mint a lovagló tüzérség, a melynek előbb méltán lehetett nagyobb jelentősége, mert a közlekedési faktorok sokkal gyengébb állapotban voltak, mint ez idő szerint. Hogy még egy pillanatra visszatérjek a lovasságra, mikor elismerem, hogy a lovasságnak elsősorban a felderítő szolgálatra vonatkozólag óriási fontossága van, ki kell emelnem, hogy e tekintetben uj tényezők veszik ki a maguk részét. Ott van a léghajózási szolgálat, mely a lovasságnak ezt a munkáját nagymértékben megkönnyíti. Ezen az alapon teljes joggal érvelhetünk azzal szemben, hogy a lovasság rendeltetésénél fogva szükséges a hosszabb szolgálati idő fentartása, azzal, hogy a lovasság legeminensebb rendeltetésében uj technikai tényezők osztoznak vele. Azt igazán nem bírom megérteni, miért kell épen nálunk, a tengerészeinél a négyéves tényleges szolgálati kötelezettséget fentartani, mikor a német tengerészetben, a mely sokkal nagyobb feladatoknak néz elébe, a német védtörvény rendelkezései szerint a szolgálati kötelezettség három esztendő és mikor azt látjuk, hogy Olaszországban, melynek szintén jelentékeny tengerészeti feladatot kell betöltenie, komolyan foglalkoznak a szolgálati idő leszállításának kérdésével. Még csak egy szempontot akarok nyomatékosan hangsúlyozni azok közül, melyek a hosszabb szolgálati időnek részben való fentartására vonatkozólag felhozattak és ez az altiszti kérdéssel áll szoros összefüggésben. Az állíttatik, hogy az altiszteknél annálfogva, mert ezeknek a kiképzést sokkal nagyobb mértékben kell megszerezniük, mert hiszen ők oktatókká lesznek, szükséges a hosszabb szolgálati idő. Én ebben az okfejtésben megerősítve látom azt a veszedelmet, melyet fejtegetésein korábbi rendén voltam bátor jellemezni, hogy t. i. az altisztek számának meghatározása nem függ a törvényhozástól és igy a szolgálati kötelezettségnek nagyobb mértékben való felemelése, már a felemelés alá eső számra értem ezt, maga mutatja a nagy veszedelmet. Én azt hiszem, hogy az altiszti kérdés van a leggyöngébben megoldva ebben a törvényjavaslatban (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon), mert tartanunk kell attól, hogy a szolgálati idő felemelésének a veszedelme épen a legarravalóbb elemeket fogja elriasztani, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon) nem pedig buzdítani arra, hogy az altiszti állások elnyerésére törekedjenek. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon). Én azt hiszem, hogy egészen más eszközökhöz kell nekünk nyúlni ezen czél elérésére, a melyet én igenis szoros összefüggésben állónak tartok azzal, hogy a szolgálati idő leszállítása ugy tétessék lehetővé, hogy a miatt a kiképzés nagy érdekei ne szenvedjenek. A szolgálati idő leszállításánál is ugy vagyunk a t. kormánynyal, mint a nemzetnek a honvédség iránt táplált rokonszenvével. A nemzet nagy és széles rétegeiben el van terjedve a szolgálati idő leszállításához fűzött reménységnek nagy mértéke. Kifejlődött az benne, a miért — nem tagadom — nem kell magunkat szégyelnünk, mert mi is tőlünk telhető erővel közreműködtünk ebben. A szolgálati idő leszállítása iránt megnyilatkozó rokonszenv és az ahhoz fűződő várakozás szolgálnak azután a t. kormánynak nálunk is, épen ugy a mint Németországban történt, arra való eszközül, hogy ezt teljes mértékben kihasználván, az azzal