Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.
Ülésnapok - 1910-197
197. országos ülés 1911 Julius lk-én, pénteken. 467 hogy azt tényleg ugy neveljük, hogy megtanítsuk őket bőseinknek, nagyjainknak, a kik között katonai tekintetben is csak ragyogó példaképeket állithatunk elébe, a tiszteletére, tekintet nélkül arra, hogy vájjon a császár és a dinasztia érdekeiért szállottak-e a sikra vagy hogy talán ezzel szemben épen a nemzet szabadságának és alkotmányának védelmében hullatták vérüket. Ezt, t. képviselőház, nem tapasztaljuk. Kétségtelen, a legnagyobb tárgyilagosság mellett is meg kell állapitanom, hogy bizony mi ottan Rákóczi Ferencznek, Bocskaynak és Bethlennek dicsőítését nem fogjuk megtalálni. Az is elvitázhatatlan, hogy a tisztikar tagjai nem neveltetnek ugy, hogy ők a magyar alkotmány ismeretére megtaníttatnának, pedig ez nem volna politizálás, nem volna a politikai szempont bevitele a tiszti nevelésbe, hanem megtanítása volna ez a tiszteknek, hogy ők a magyar állam, a magyar állam alkotmányának védelmére is vannak kötelezve, a melyet tehát a maga intézményei szerint teljességében ismerniök kell, hogy tudják, miért kell nekik élethivatásbeli kötelességüket teljesiteniök. A franczia kamarában, a mikor a legutóbbi véderőjavaslatot tárgyalták volt, a szenátus előadói székében olvasta fel az előadó a saint cyri katonai iskolában tartott különböző előadások ismertetését. Nagyon érdekes volna ezekre kiterjeszkednem, de számolok azzal, hogy a t. ház szíves türelmét máris talán túlságosan igénybevettem, (Halljuh! Halljuk! a jobb- és baloldalon.) de igazán rajtam kivül eső okokból terhelem még most is beszédemmel a t. házat, és épen erre való tekintettel nem fogom ezeket részletesen felolvasni, csak egyet emelek ki azok tartalmából. Ezek az előadások a legelső franczia katonai iskolák növendékeinek azt teszik szorgos kötelességükké, hogy tanulmányozzák a nemzet hőseinek életét, tanulmányozzák azokat a nagy tetteket, a melyeket a haza szabadságának védelmében, a népjogok oltalmában véghezvittek. Arra tanítják őket, hogy forrjanak össze a nép legalsóbb rétegeivel is, arra tanítják őket, hogy a mint a japán példából utólag is látjuk, a tisztikar érezze magát egy testnek a nép legalsóbb rétegeivel, a hol ez a japán tiszt fraternizált a legénységgel, a nélkül, hogy a fegyelem bármiféle kárára vált volna. De hiszen láttuk a japán hadsereg legutóbbi erőkifejtéséből, hogy olyan fegyelem van ott, a melyet megirigyelhet bármely hadsereg. T. képviselőház! (Sálijuk! Halljuh! a bal- és a szélsőbaloldalon. Elnök csenget.) Azt akarnám én, hogy azok, a mik a nemzeti érzés és a demokratikus világnézet ez intelmeinek, a franczia intelmeknek megszivleléséből következnek, hassák át a tisztikar minden egyes tagját, hogy csakugyan ne lehessen ebben az országban többé sem nemzeti, sem társadalmi tekintetben arról beszélni, hogy a haderő egy része, a tisztikar, még mindig nem egy test, még mindig nem egy lélek e nemzettel és annak népével. Azt mondják, hogy a nemzet érdeke saját biztonságának megvódelmezése. De hát nem ép oly érdeke e szempontból a hadsereg fejlesztése a dinasztiának? Senki ezt kétségbe nem vonhatja, A dinasztia ós a nemzet érdekében tehát épen a hadsereg fejlesztésének során meg kell találni az összhangot, a mely összhangot e javaslat nem találta meg semmiféle tekintetben. Még csak egyet a nemzeti követelések szempontjából. Mikor Németországban a békelétszámnak emelését kívánta volt a birodalmi kormány, a német birodalmi gyűlésnek egy tagja, dr. Liebert, azt mondta, hogy nyomatékosan kell arra rámutatni, hogy mily nehezen lehet bármiféle előhaladást elérni abban a tekintetben, hogy a nép, a nemzet kívánságai elismerésre találjanak a hadsereg vezetősége részéről. És ez azután természetesen nem vonhat maga után egyéb következményt, mint azt, hogy a nemzet képviseletének arányban azzal a makacs vonakodással, a melyet a hadügyi kormányzat tanúsít, annál szívósabban, annál nagyobb kitartással és energiával kell a maga követeléseihez ragaszkodnia. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De t. ház, kétségtelenül a legfontosabb része a törvényjavaslatnak a szolgálati idő szabályozása. Most már egészen rövidre fogom erre vonatkozólag a fejtegetéseimet, a mit csak nagyon sajnálhatok. (Halljuk ! Halljuk!) Egyre figyelmeztetnem kell a mélyen t. többséget, hogy akkor, a midőn a nemzet előtt most velünk szemben azzal akarja védelmezni a maga törvényjavaslatait, hogy azok meghozzák a kétéves szolgálatot, rá kell mutatnunk arra, hogy a szolgálati idő leszállítását a háznak ezen oldaláról követeltük mindenha, (Ugy van! a balés a szélsőbáloldalon. Derültség a jobboldalon.) és ha most e törvényjavaslatokkal szemben mégis nyilt ellenállást fejtünk ki, ez nem azért van, mert a törvényjavaslatok a szolgálati időt bizonyos vonatkozásokban talán elég jelentékenyen, mint ezt a t. kormány állítja és vele a t. többség hivalkodik, leszállítják, hanem azért van, mert meghagyják a haderőnek jelentékeny kategóriáiban a mostani hosszabb szolgálati időt, sőt a honvédségnél azt egyenesen felemelik. ( Ugy van ! balról.) Én azt hiszem, el fog következni az az idő, a mikor a tényleges szolgálati időnek leszállításában tovább megyünk, mert katonai tapasztalatok bizonyítják, szemben a t. kormánynak okfejtésével, más országok példáiból, hogy a szolgálati időnek a most kontempláltnál nagyobb mértékű leszállítása sincsen ártalmára a katonai erő kifejtésének. A német birodalmi gyűlésben nem kisebb ember, mint Bichter utalt a svéd és a svájczi hadszervezetre és tekintélyi bizonyítékokkal igazolta álláspontját, mely az enyémmel tökéletesen megegyezik; ő érintette azokat a relácziókat, a melyek az akkori legutolsó svéd és svájczi hadgyakorlatoknak bírálatára 59*