Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-181

30 181. országos ülés 1911 június 20-án, kedden. hatja meg, sőt a legnagyobb szimpátiával kiséri ezen egyesület működését. Szimpátiájának különös indokául vagyok bátor felhozni azt, hogy nem lehet kárhoztatni valót találni olyan egyesület működésében, a mely, mikor saját érdekéről beszél, akkor is első sorban a birói függetlenség kérdését tartja minden körülmények közt megvalósitandónak és mindent, a mi ezzel a kérdéssel kapcsolatos. (Zaj, Elnök csenget.) És minden, a minek megvalósítását kéri, tisztán azzal a czélzattal és óhajtással kéri, hogy ezzel a birói függetlenség minél erősebb alapokat, támaszokat és pilléreket nyerjen. A birói függetlenség nem a biró személyének a kiváltsága, hanem a társadalomnak, az államnak legbiztosabb talpköve. Ennek a biztosítását máskép, mint a birói szervezet törvénybeiktatásával el sem tudom képzelni. A mit az országos birói és ügyészi egyesület ezen a téren kivan, az idő rövidségére való tekintettel úgyszólván csak taxatíve vagyok bátor felsorolni. A bírósági szervezet uj törvényének meg kell oldania elsősorban a biróképzést, a melynek gyökeres reformja elengedhetetlen, továbbá a kinevezési rendszer megváltoztatását, azután az erők alkalmazásának, megoszlásának és kihasználásának szabályozását, negyedszer a felügyeleti, fegyelmi és nyugdíjrendszer módosítását, ötödször az eljárási törvények és az ügyvitel egyszerűsítését és az anyagi függetlenitést. Ha mindezek a kérdések meg lesznek oldva, akkor bátran mondhatjuk, hogy a birói függetlenségnek igazán erős talp köveit raktuk le. B kérdések megoldásánál a czél természetszerűleg nem lehet más, mint hogy minél alaposabb, minél becsületesebb, minél igazságosabb és minél tökéletesebb munkát minél kevesebb erővel tudjunk elvégezni. Hogy minden bírót minden egyéni és egyéb érdek félretételéveí oda kell állitani, a hova való, de viszont azt a nagy elvet el kell ismerni, hogy el is kell távolítani mindenkit onnan, a hol kötelességeit, annak mértéke szerint, megfelelően ellátni nem tudja. A jogi egyesületek, a szaklapok és a napi sajtó is behatóan foglalkoznak a biróképzés kérdésével. (Zaj. Elnök csenget.) Azt hiszem, nézeteltérés a ház egyetlenegy tagja közt sem lehet abban a tekintetben, hogy a biróképzésnek két része van : az előkészítő szolgálat és a továbbképzés. A mi az előkészitő szolgálatot illeti, ez összefügg egész tanrendszerünkkel, a melyről előttem szólott t. képviselőtársaim is beszéltek és igen alapos megjegyzésekkel emlékeztek meg. Ezekhez én a magam részéről bátor vagyok hozzáfűzni azt a kívánságot, hogy bár nagy garanczia számunkra a kultuszminister ur kijelentése, hogy ő és Balogh Jenő államtitkár ur, a ki éveken át foglalkozott behatóan igazságügyi kérdésekkel, foglalkoznak e kérdések megoldásával, de mégis azt hiszem, hogy a jogászközönséget, a mely legj óbban ismeri az igazságügyet, nem szabad kihagyni és én csak abban tudnék teljes garancziát találni, ha az egyetemi képzés az igazságügyministerium és a gyakorlati férfiak bevonásával is tárgyaltatnék. Azt hiszem, abban körülbelül a szaksajtó és a szakemberek mindnyájan megegyeznek, hogy ezt a minden ok nélkül való különbséget a birói és az ügyvédi képesítés között el kell törölni ; lehet akár egy újonnan létesítendő szakvizsga által, de leginkább kijegeczesedett az a kívánság, hogy erre legalkalmasabb az ügyvédi oklevél. A birói és az ügyvédi képesítést tehát egységessé tenni, szerény véleményem szerint pedig a joggyakorlatnak kölcsönösnek kell lenni és a mint már előbb voltam bátor említeni, az ügyvédi diplomát tartom minden téren való gyakorlati alkalmazás alapjának. Gyakran hallani azt, hogy a birák és ügyészek az élettől meglehetősen el vannak zárkózva, az egyes eseteket is az általános szabályok szerint oldják meg éppen azért, mert a gyakorlati érzék sok esetben hiányzik belőlük. Ez, t. képviselőház, kapcsolatban áll azzal, hogy az egész jogi oktatásnak a reformja revízió alá veendő, illetőleg az egész jogi oktatás reformálandó. A jogi főiskolákon mindnyájan tudjuk azt a nagy bajt, hogy a hallgatóságnak legnagyobb része nem jelenik meg előadásokon, a ki pedig megjelenik, nagyon gyakran a helytelen előadási mód, vagy a helytelen ügybeosztás következtében nem képes annyi anyagot gyűjteni, a melylyel a gyakorlati életben kellő bizonyossággal eligazodhatnék és reá nézve irányító lehetne. Egyik fő baj, hogy a szemináriumok sem a tanárra, sem a tanítványra nem kötelezők. Ez magában foglalja, hogy olyan intenzív tanítás és tanulás, mint a hogy azt megkivánnók, hogy t. i. az egész életre kiható legyen, ez idő szerint nincsen meg. Az előadó ur ő méltósága a jogászi egyesületekben igen érdekesen mutatott rá azon, szinte komikus jelenségre, hogy egyetemi képesítésünk következtében, a ki államvizsgával, vagy legfeljebb államtudori diplomával bir, jogot nyer arra, hogy ministeriumokban helyet foglalhasson és épen mondjuk, a kereskedelemügyi ministeriumban, államvizsgával vagy államtudori oklevéllel foglalnak helyet olyanok, a kiknek hivatásuk lenne, mint harmadik fórumnak, tanácsokat adni a ministerium részére, és ezek sem vasúti joggal, sem az ipari védjegygyei, sem a részvénytársaságokkal és szövetkezetekkel nem foglalkoznak, mert rájuk nézve ez a tantárgy nem kötelező. Az egyetemeken beszélnek pl. theoretice perről, Ítéletről, váltóról, de azt a gyakorlatban sohasem látják. Praxisból tudom, vannak olyan végzett társaim, a kik soha praxisban nem voltak, ha egy váltót elébük adnak, hogy töltsék ki, a legnagyobb zavarban vannak — hacsak e téren privát praxisuk nincs. (Derültség.) Huszonkét éves korban az egyetem bevégzésekor bevégződik a jogászi képzettség. A joggyakornok és az ügyvédjelölt részére, a mikor a gyakorlati életbe lép, nincs mód arra, hogy az életbe beletekinthessen, az élet tapasztalatait leszűrve