Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-192

192. országos ülés 1911 Julius 4-én, kedden. 323 vetésnek ezt vagy azt a tételét. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezek után legyen szabad ugyancsak egy általam mindig hangoztatott és követett elvnek megfelelően, hogy t. i. magyar nemzeti szempontból a mi államiságunk kidomboritása a külföld tudomásrahozatala czéljából rendkivül nagy fontossággal bir, s ezért szükséges, hogy a magyar parlament ne csak belügyekkel, hanem külügyekkel is foglalkozzék. Ezért kötelességemnek tartom néhány külügyi kérdésre is felhívni a t. ház figyelmét, annál is inkább, mert azt hiszem, hogy a ministerelnök ur, a kinek épen a legközelebbi napokban volt alkalma közvetlenül gyakorolnia a törvényes befolyását a külügyekre, a melyet neki a 67-es törvények biztositanak, abban a helyzetben lesz, hogy néhány aktuális külügyi probléma tekintetében az országot megnyugtató kijelentéseket tehet. A külügyi problémák közül csak mellékesen érintem, mint a XX. század evolueziójának jellemző tüneteit, a portugál eseményeket, a hol a királyság megszűnt s a köztársaság, ugy látszik, befészkeli magát, továbbá a bolgár és görög eseményeket, a hol a közhangulatban mindinkább előtérbe nyomul a tömegeknek az alkotmányosság iránti érzülete és az a követelése, hogy az álalkotmányosságból az igazi alkotmányosságra térjenek át. . . Perczel Dezső: Az álparlamentárizmusról az igazira ! A többségi akarat érvényesítésére ! Gr. Batthyány Tivadar: Igen, az álparlamentárizmusról az igazira, az alkotmány két tényezője közt bizonyos egyensúly helyreállítására, mert mindenütt, mint Angliában, a hol az egyensúly megvan, mindnyájunk örömére és bámulatára, a kik az alkotmányos királyság gondolatának, kormányzati formájának vagyunk hivei, mondom, mindannyian örömmel láthatjuk azt a magasztos együttérzést, a mely az alkotmányos királyság rejjrezentánsa és a népek milliói között megnyilatkozott most Angolországban, a miként másrészt láttuk, hogy az álparlamentárizmus, a hol az alkotmány egyik tényezője túlerőre akar jutni, mindig a dinasztikus és monarchikus gondolatnak a hátrányára van, ezeknek az érzelmeknek a hátrányára szolgál. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) A mi pedig Perczel Dezső igen t. képviselőtársamnak az álparlamentárizmtisra való megjegyzését illeti . . .. Egy hang (a baloldalon): Zsebkendő-parlament ! Gr. Batthyány Tivadar: .. .leszek bátor erre is reflektálni akkor, a midőn a parlamenti reform kérdését már bizonyos tekintetben más vonatkozásban kegyes engedelmükkel kifejtem. T. képviselőház ! Ezeket a külügyi momentumokat csak azért hoztam fel, hogy bizonyos tanulságokat vonjak le ezekből a magunk viszonyaira. Azt hiszem, felesleges ezeket a tanulságokat részletesen kifejtenem, mert hiszen, a miket elmondtam, azok a tények, a melyekre utaltam egymagukban is megmutatják azokat a konzekvencziákat, a melyeket ezekből a jelenségekből le lehet és le is kell vonnunk. Most még csak két nagyon kritikus gyuj)ontra akarok utalni, a melyek a világbéke szempontjából ma első helyen állanak s tagadhatatlanul bizonyos veszedelmeket tartalmaznak. Azt hiszem, bármely párthoz tartozzunk is, egyet kell értenünk abban az óhajtásban, hogy a szabadságon sehol sérelem ne ejtessék s mindenekfelett abban, hogy a béke áldásai feltétlenül biztosíttassanak. (Igaz ! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elsősorban az albánkérdésre utalok. Itt kifogásolnom kell azt az eljárást, a melyet e téren Montenegró követni látszik, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Tudjuk, hogy már a múlt héten, a mikor az albán és. a montenegrói hegyeket még magas hó boritotta, a midőn még semmi nagyobb mozgallomnak jelei nem mutatkoztak, a délszláv világban már mindenki tudta, hogy tavaszszal Albániában nagy elégületlenség fog kitörni. Különösen jól tudták ezt Montenegróban és látjuk is, hogy Montenegró az a góczpont, az a kiindulási pont, a honnan az izgalom, a nyugtalanság, az Albániában érezhető zavar a maga buzdítását nyeri. Ilyen körülmények között, megvallom, világosan látva, hogy Montenegróból indult ki ez az egész mozgalom és onnan nyerte az albán elégületlenség táperejét, nekem igen rosszul esett, hogy gróf Aerenthal külügyminister ur követte az orosz kormánynak azt az eljárását, hogy egyoldalulag Konstantinápolyban lépett fel és Konstantinápolyban buzdított arra, hogy Albánia részére bizonyos konczeszsziókat, bizonyos szabadsági intézményeket létesítsen a török kormány. Hogy félre ne értessem, én a legnagyobb szimpátiával viseltetem minden nemzetnek és igy az albánoknak is önállóságra való törekvése iránt. De ép oly szimpátiával viseltetem az iránt is, hogy Törökország, a mely csak néhány év előtt lépett az alkotmányosság útjaira közbevetett inczidensekkel, számításainak keresztülhuzásával meg ne akadályoztassák abban, hogy a maga súlyos viszonyai között az alkotmányos életet ott állandósítsa és a maga szabadsági fejlődésében biztosítsa. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ebből a szempontból igen fájlalom azt, hogy a külügyminister ur akkor, midőn Törökországnak úgyis ezernyi gondja, baja és nehézsége vau, egyoldalulag Konstantinápolyban felszólalt. Evvel túlságosan táplálta az albánok reménységeit és egyúttal támogatta Montenegrónak, nézetem szerint, teljesen indokolatlan akczióját. Hogyha ezzel ugyanegy időben tette volna a külügyminister ur azt, a mit azután később a viszonyok kényszere folytán megtett, ha t. i. Konstantinápolyban és Cetinjében egyszerre lépett volna fel; ha Cetinjében figyelmeztette volna Montenegrót 41*