Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-192

Í92. országos ülés Í9ÍÍ Julius h-éa, kedden. 321 A mi azt a kérdést illeti, melyet t. képviselő­társam itt szóba hozott, hogy vessünk valamikép véget — ha jól értettem meg őt — az indemnitá­sokkal való kormányzásnak, leszek bátor beszé­dem során erre nézve is kiterjeszkedni és — mond­hatom — igen radikális felfogásomat kifejteni. Ezért talán most felesleges lenne felszólalásának erre a részére kiterjeszkednem. Ezzel rátérek felszólalásom tulaj donképeni tárgyaira. Mindenekelőtt azt hiszem, megállapít­hatom azt, hogy a parlamentnek és elsősorban az ellenzéki pártoknak minden körülmények között nemcsak joga, de kötelessége, hogy a költségvetés letárgyalása után akkor, a mikor a kormány az appropriácziós törvényjavaslatot terjeszti a ház elé, ehhez hozzászóljon s még egyszer legalább fő vonásaiban mintegy revuet vonultasson el lelki szemeink előtt ama kormányzati tényekről és ter­vekről, a melyek a költségvetésben le vannak fek­tetve. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt szándékozom én is tenni és ha netalán kissé hosszabban is igénybe veszem a t. ház türel­mét, (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) kérem becses elnézésüket különösen ma, a midőn egészségem álla­pota nem teszi lehetővé, hogy oly hangosan beszél­jek, a mint e terem méretei megkívánják. T. képviselőház ! A költségvetési vita során ismételten szóba hozták a kormány részéről a költségvetésnek kedvező voltát. Távol áll tőlem, hogy egyszerűen csak ellenzéki viszketegségből, Rechthabereiből a szükségesnél, az igazságnál alább akarnám lejebbiteni költség­vetésünk helyzetét; mert nem pártkérdés, hanem elsőrendű országos kérdés az, hogy a mi hitel­viszonyaink a lehető legkedvezőbbek legyenek és ezen szempontból nem. szabad túlzásba menve költségvetésünket túlságosan kedvezőtlen helyzet­ben és színekben feltüntetni. Azonban másrészt kötelességünk azokkal az optimisztikus felfogások­kal szemben, melyeket különösen a ministerelnök ur egy-két nyilatkozatából véltem kivehetni, szembehelyezkedni és megállapítani azt, hogy ez a költségvetés korántsem oly fényes, a mint azt a t. ministerelnök ur egyik-másik beszédében fel­tüntetni szándékozott. (Igaz ! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Utóvégre ne felejtsük el, hogy a költségvetési törvényjavaslat 15. §-ában a kormány a helyzet kényszere által 156,892.900 korona, kölcsön fel­vételére kénytelen felhatalmazást kérni és külö­nösen ne felejtsük el azt, hogy ezt a kölcsönfelvételt nemcsak korona-, hanem esetleg külföldi értékek­ben kívánja eszközölni. Midőn ez van a törvény­javaslat 15. §-ában kontemplálva, akkor a túlságig feldicsérni a mi költségvetésünket és pénzügyi helyzetünk kitűnőségét talán még sem szabad, még ha ezzel az igen t. kormány a véderő exorbi­táns többkiadásainak akczeptábilis voltát akarja is demonstrálni. Amúgy is méltóztattak a kormány padjairól ismételve utalni azokra a nagymérvű kiadási ÜÉPVH, NAPLÓ 1910 1915. IX. KÖTET. többletekre, melyek ezen költségvetésben kon­templálva vannak. Ezzel szemben meg kell állapi­tanom, hogy igenis vannak nagy tételek, ezek azonban legnagyobb részükben nem szocziális kiadások, nem a közigazgatás javára szolgál­nak, hanem egyrészt közösügyi kiadások, a melyek nem a produktív, hanem az improduktív kiadások közé sorozandók, (Igaz! ügy van I) különösen pedig üzemi jellegű többkiadások, melyeket nem lehet abszolúte ugyanazon elbiráiás alá venni, mint pl. a tisztviselői fizetések javítását, (Igaz ! ügy van! a szélsőbaloldalon.) a mezőgazdasági, állattenyésztési stb. czélokra fordított produktív nagyobb összegeket. Ennyit egész általánosságban a költségvetésre vonatkozólag. Ezzel kapcsolatosan most már legyen szabad utalnom egy tézisre, melyet a pénz­ügyi bizottság egyik legutóbbi ülésén gróf Tisza István t. képviselőtársam álütott fel, és mely ugy szól, hogy Magyarországon azok a kormányok, a melyek lefelé erősen kuruczkodnak, felfelé rendesen gyöngék; viszont azok a kormányok, a melyek lefelé nem kuruczkodnak, felfelé erősek. Én azt hiszem, hogy ebből kündulva és vizs­gálva a mi kormányzatunkat, mindent lehet a t. kormányról állítani, csak azt nem, hogy lefelé kuruczkodik. Ennél fogva ha gróf Tisza István igen t. képviselőtársam tételéből a konzekvencziát levonom, azt kell föltennem, hogy az igen tisztelt kormány fölfelé pedig rettentően, szokatlanul, óriási mértékben erős és hatalmas . . . Mártonffy Márton : Ugy is van ! Gr. Batthyány Tivadar: Ugy kellene lenni, de nincs ugy! Justh Gyula: Miben nyilvánul meg az a nagy erő felfelé ? Gr. Batthyány Tivadar: Leszek bátor itt mindjárt a magam felfogását elmondani; Mártonffy Márton t. barátom majd lesz kegyes a maga állás­pontját és igazát az ő szokott elokvencziá.jával itt kifejteni és bizonyítani. En abban a véleményben vagyok, hogy nem verba sed facta ; nem szavakat, hanem cselekedeteket keresek. A cselekedetek terén pedig hiába keresem azt az óriási erőt. Folytatni akarom ott, a hol meg lettem szakítva. Igaz volna in theoria, hogy azzal a kormánynyal szemben, a mely lefelé nem kurnczkodik, vagyis a nemzeti érdekeket nem forszírozza lefelé, hálá­ból a legfelsőbb körök igenis, legalább más téren kellene, hogy bizonyos előzékenységet tanúsít­sanak, kellene, hogy megadják ennek a kormány­nak azt az erőt, hogy Ausztriával szemben külö­nösen bizonyos más vonatkozásokban czélt ér­hessen, sikereket produkálhasson. Ámde, mint mondám, non verba, sed facta; én nem a szavakat keresem, hanem a tényeket; a tények terén pedig azt látom, hogy az igen tisztelt kormányról önök is elismerik, — hisz ily értelmű kijelentéseket tettek — nem akar lefelé kuruez­kodni ; tehát önöknek felfelé igen erőseknek kell lenniök. Abból a kevésből, a mit önök kívántak, 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom