Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-192

löt országos äíés 191Í Julius k-én, kedden. 31S állam etikai kényszerűsége és kötelessége, hogy az alkoholizmus terjedését megfelelő intézkedések behozatalával gátolja. (Helyeslés jobbfelől.) Erről ma nem időszerű beszélni, mert nincs napirenden. Csak egész röviden említem meg, hogy ezen a téren a legsürgősebbnek tartanám a kocsmáknak vasárnap délelőtt való bezárását, (Általános helyeslés. Felkiáltások balfelól: Egész nap!) másrészt pedig azon erkölcsileg lehetetlen állapot megszüntetését, a mely ma bűntető jogi törvényünkben benne van, nevezetesen, hogy a részegség enyhítő körülményt képez, mert hiszen ez egyenesen prémium a bfinözésre, az alkoholizmus terjedésére, (ügy van!) Erről azonban ma, mondom, nem kívánok beszélni. A szeszadópótlék felemelése, mint emiitettem, teljesen törvényes dolog s a törvényszerűség szempontjából ez ellen semmi kifogás nem tehető. Ebből az egyoldalúságból azonban bizonyos hátrányok mégis származnak, s ezekre és- ezeknek lehető orvoslására kívánom a t. pénzügyminister ur figyelmét felhívni. (Halljuk ! Halljuk !) Megjegyezni kívánom, hogy a szeszadónak ilyen egyoldalú életbeléptetése bár törvényes, de sohasem képezte a törvény intenczióját, sőt annak intencziójávai ellenkezik. Én résztvettem azokban a szűkebb tanácskozásokban, a melyek a szeszadó-törvény utolsó rendezése alkalmával folytak, s tudom nagyon jól, hogy az általános felfogás az volt, hogy azok a rendelkezések, a melyek természetszerűen is a kölcsönösségen alapulnak, lehetőleg egy időben lépjenek életbe mindkét állam területén, mert hiszen csak igy képesek a maguk kiegyenlítő és mindkét félre nézve megfelelő hatásait érvényesíteni. Sajnos, nem rajtunk múlt, hogy ez a törvény mindkét országban hatályba nem lépett s engem ez csak megerősít abban a régi meggyőződésemben, hogy szeszadópolitikánkra nézve leghelyesebb lenne a teljes elkülönítés álláspontjára helyezkedni, mert csak akkor lennénk képesek érdekeinket teljes mértékben megvédeni. A szeszadópótlék egyoldalú felemelése két irányban fogja éreztetni hatását. Az egyik irány egyformán káros mind a kincstárra, mind a termelőkre nézve ; a másik irány a kincstárt ugyan nem károsítja, de annál végzetesebb lehet a hazai szesziparra nézve. A szeszadóban beáUó nagy diszparitás egyenesen prémiumot fog képezni a csempészetre. A midőn egy liter szesznek a határon való áthozatala már egy korona jutalmat jelent, a mikor a sok száz kilométer hosszú, erdős-hegyes határon egy könnyű teherrel, 20—25 literrel való átsétálás már 15—20 korona keresetet jelent : akkor nagyon félek tőle, hogy sokan nem fognak tudni ellentállni ennek a kísértésnek (ügy van!) és annál veszedelmesebb, mert ezt megakadályozni majdnem lehetetlenség. Én nem képzelem, hogy azt a sok száz kilométer hosszú határt ugy el lehessen zárni, hogy azon az ottani, helyi viszonyokkal ismerős emberek akkor át ne lépjenek, a mikor épen nekik tetszik. E veszély megszüntetésére én hathatósabb eszköznek látom a határ közelében levő italmérőknek ellenőrzését a beszerzésre nézve. Erre módot ad a pénzügyminister urnak az 1899. évi XXV. t.-cz. 27. és az 1908. évi XXVIII. t.-cz. 10. §-a. Nagyon kérem, hogy e paragrafusokat, bár teljes eredményt ezáltal sem fogunk elérhetni, a maguk teljes szigorúságában alkalmazza. Egy másik, nem ugyan a kincstárt, de annál inkább a szeszipart veszélyeztető jelenség az osztrák szesznek teljesen törvényes utón, az átutalás alapján való beözönlése az országba. A pénzügyminister ur erre nézve azt mondja, hogy (olvassa) : »a mi azt illeti, hogy ennek következtében megtörténhetik, hogy Ausztriából, a hol kisebb adótétellel van a szesz megadóztatva, bizonyos mértékig nagyobb mennyiségű szesz fog bejönni, ez mindenesetre igen kellemetlen jelenség, azonban az államháztartás szempontjából nem változtat a helyzeten, mert az átutalási eljárás következtében az Ausztriából bejövő és itt fogyasztott szesznek adója az ausztriai kincstár által részünkre megtéríttetik, illetve a különbözet a behozó féltől beszedetik.« Ez tökéletesen igaz; az átutalási eljárás által az állam érdeke nem csorbul, a szeszfogyasztási adót az állam megkapja. De annál nagyobb vésze-' delmet jelent ez a helyzet a hazai szesztermelésre, a szesziparra. A kontingentálás czélja az, hogy a fogyasztást a termeléssel összhangba hozza. Minden évi kontingentálás ezt tartja szem előtt, ezt iparkodik, a mennyire lehet, megközehteni. Ha már most ebbe a kontingentálásba idegen helyről ismeretlen szeszmennyiség betódul, ez halomra veti és megszünteti a kontingentálás egész ozélját, eredményét. A helyzet ma annál veszedelmesebb, mert az osztrák szeszipar épen most egy hatalmas, az egész érdekeltségnek talán 90%-át magába ölelő kartellé erősödött, és igy nagyon feltehető s közeláll a veszély, hogy ez a kartell, a míg egyrészt otthon a hazai fogyasztásban a szeszt kiválóan értékesiti, épen azért, hogy ezt a czélt elérhesse, az otthon felesleggé váló szeszt idecsapja a magyar piaczra, ezzel leveri az árt és veszélyezteti az egész szeszipart. A helyzet majdnem milyen volt valamikor a czukrot illetőleg, a mikor a czukortermelő országok nem is a termelést, de a fogyasztást kontingentálva, otthon a hazai fogyasztásban a czukrot kiválóan értékesítették, és ennek ellenében a fölösleget nevetséges árakon csapták ki, akkor különösen az angol piaczra, s a vége a dolognak az volt, hogy Anglia sokalta meg a czukor olcsóságát, és a brüsszeli egyezményben rákényszeritette, különösen a prémium megvonásával a czukortermelő kontingentáló hatalmakat, hogy drágábban adják el neki a czukrot, mint a hogy addig etették. Tette ezt a saját, jobban mondva, gyarmatainak czukortermelése érdekében, mert csak igy volt képes azt megmenteni a kívülről beözönlő olcsó czukor ellen.