Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-191

191. országos ülés 1911 Julius 3-án, hétfőn. 293 évtizedekkel már felmerültek abban a formában, hogy behozzák a luxusadókat. Ez azonban nagyon szerencsétlen kísérlet volt, a mennyiben az ötletszerű megadóztatás révén a pénzügyi eredmény rendkivül csekély volt, és semmi esetre sem ért fel azzal a zaklatással, melylyel a luxusadó járt, a minek azután az a következménye volt, hogy a kormányok és gazdasági irók eltértek attól az elvtől, mely a vagyonosabb osztályok fokozottabb megadóztatására irányult, és rávetették magukat a tömegekre, kiindulva abból az elvből, hogy jobb a sürü garas, mint a ritka forint. Ennek alapján az egész európai közvélemény hosszú időn át szakított a létminimum és a progresszió gondolatával, és a legutóbbi évtizedekben kezd hatalmasan előrenyomulni, és most már az egész európai közvéleményben el van ismerve és minden európai modern áUam költségvetésében, kivéve sajnos a magyar költségvetést, érvényesítve is van. A harmadik szempont, a melyet figyelmen kívül hagyni nem lehet, az, hogy az állam a társadalomtól elvont gazdasági erőket ne fordítsa improduktív kiadásokra, mert az államnak igen megnövekedett tevékenysége mellett figyelemmel azokra az anyagi erőkre, melyeket a társadalomtól elvont, ha azok improduktív czélokra fordíttatnak, ha azok nem térnek vissza a gazdasági élet medenezéjébe, nem teremtenek ott uj életet, uj tevékenységet és uj termelést, a nemzetnek gazdasági életében okvetlenül sorvadásnak és visszaesésnek kell bekövetkeznie. Ha mi most a mi kormányunk politikáját és költségvetését ebből a hármas szempontból vizsgáljuk, akkor arra a sajnos eredményre kell jutnunk, hogy ez a politika, a mely ebben a költségvetésben is megnyilatkozik, egyik szempontból sem állhatja meg a kritikát. A mi illeti az első szempontot, a közszabadságok biztosítását, látunk-e egyetlen egy komoly törekvést a kormány részéről, a mely oda irányulna, hogy a közszabadságokat gyarapítsa és azoknak garancziáit növelje 1 A t. kormánynak esze ágában sincs ebben az irányban valami nagyszabású akczióhoz fogni, sőt, a mint látom, rendkivül örül a mostani állapotoknak és azt a befolyást, a melyet az állam gazdasági tevékenysége révén az exisztencziák százezreire gyakorol, bőségesen kihasználja a maga politikai befolyásának és hatalmának növelésére. Esze ágában sincs az állami jogok megnyilatkozásánál a szavazás titkossága utján gondoskodni annak függetlenségéről és ellenőrizhetetlenségéről, esze ágában sincs az önkormányzati testületek jogkörének erősítésére gondolni, sőt ellenkezőleg, bevallottan az a czclja, hogy önkormányzati testületeinket még ettől a kevés jogkörtől is megfoszsza és azokat is teljesen a kormányhatalom befolyása alá kerítse. Ez a kormány, őszintén bevallva, pártjával együtt veszedelmesen kezd hasonlítani arra a társaságra, arra az érdekszövetkezetre, a melyre az előbb utaltam és a mely érdekszövetkezet itt, a mi szemeink előtt egy merev és rideg párturalom alakjában jelentkezik, a mely párturalom összetéveszti a maga érdekeit az államnak és a nemzetnek érdekeivel és arra törekszik, arra használja fel a kormányzatban rejlő állami és nemzeti erőket, hogy a maga uralmát végtelen hosszú időre megszilárditsa és lehetetlenné tegye azt, hogy a nemzet a maga akaratával, a maga akaratának szabad megnyilatkozásával egy helyes parlamenti váltógazdaságot alkalmazzon, (ügy van ! halidol.) Azután a második szempontot tekintve, nem látjuk azt sem, hogy ez az állami budget, a melyet a t. kormány megszerkesztett és most velünk tárgyaltat, a nemzet gazdasági életében lévő egyenlőtlenségeknek mérséklésére ós kiegyenlítésére törekednek. A mint már az előbb is emiitettem, nyomát sem látjuk a magyar budgetben sem a létminimumnak, sem a progressziónak, nyomát sem látjuk annak, hogy adózási, közteherviselési rendszerében arra törekednék, hogy a szegembe bb osztályokat kímélje és a terheket lehetőleg azokra a vállakra hárítsa át, a melyek azokat jobban és könnyebben elbírják. Hiszen ennek a vitának során előttem szóló t. barátaim utaltak arra, különösen a múlt ülésen Ábrahám Dezső t. barátom interpellácziójában bőven kifejtette, hogy az igen t. kormánynak legutóbbi nevezetes pénzügyi akcziója, a melytől tudomásom szerint mintegy 30—40 millió korona évi bevételi többletet vár, a dohányáraknak emelése ugy történt, hogy míg az olcsóbb áruknak ára 75, sőt 100%-kal emelkedett, addig azoknak az áruknak ára, a melyeket a vagyonosabb, ajobbmódu osztály fogyaszt, 25—50%-nyi emelésben részesült. Ugyanezt látjuk a kormány szeszadó-politikájában, a hol azt a fogyasztási czikket akarja legjobban kizsákmányolni, a mely a szegény néposztály fogyasztására szolgál, és valóságos hadjáratot indít a szerencsétlen kisüstösök ellen, hogy azokból is ujabb 20—30 miihót csikarhasson ki. Szóval az egész vonalon azt látjuk, hogy azok az alapelvek, a melyek szerint a kormány az állami költségvetést összeállítja, nemhogy a társadalombeli gazdasági egyenlőtlenség mérséklésére és kiküszöbölésére, hanem épen annak tűrhetetlen megnövelésére, az élet nagymértékben való megdrágítására szolgálnak. A mi most már a harmadik szempontot illeti, a melyet az állami szoczializmus nagymértékű előrenyomulásával szemben okvetlenül figyelembe kell venni, az t. L, hogy a társadalomtól elvont rendkívüli nagy erő ne fordittassék improduktív czélokra, ebben a tekintetben a közelmúlt és a jelen eseményeivel szemben nem szorul bővebb bizonyításra az, hogy a kormány ezt a szempontot teljesen figyelmen kívül hagyja. A kormány teljesen meghódol egy imperiális militarizmus követelései előtt, és annak mérlegelése nélkül, hogy szükség van-e azokra a beruházásokra, a melyeket a militarizmus követel és annak mérlegelése nélkül, habár ezt sokat hangoztatják, hogy az állam anyagi erőinek figye-