Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-190

190. országos ülés 1911 július 1-én, szombaton. 281 Benedek János: Oly hadsereget akarunk, a mely néphadsereg a legújabb modern felfogás szerint is minden országban, minden nemzetben ma már elterjedt néphadsereg eszméjének felel meg. Igenis, nem tartom ezt ily hadseregnek. Ennél­fogva nem értem a t. túloldal derengését, a mi­kor azt mondtam, hogy azt ily hadseregnek nem tartom. Nem volt alkalmam ezt kifejtem, de ily értelemben azt én néphadseregnek el nem fo­gadhatom. Azt akarjuk, hogy hadseregünk néphadsereg és magyar legyen. (Ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Sajnos azonban, azt kell látnunk, hogy épen az, a mi a nemzeti jelleget megadhatja, hiányzik. És mi volna is az más, mint a nemzet nyelve ? Ebben a hadseregben épen a nemzet nyelve, tehát a nemzetientartó és tulaj donképen a nem­zetet kitevő legfőbb tényező, nem nyerhet érvé­nyesülést, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Sajnosán mondhatjuk el, hogy Magyarorszá­gon, — a mely pedig önálló független állam pa­piroson, a hol államfentartó nemzet van, a magyar nemzet, — Magyarországon az oktalan állatoknak több joguk van, mint épen a magyar embereknek, mert minden oktalan állat Magyarországon a saját nyelvén szólalhat meg, (Derültség a jobb­oldalon.) a pacsirta dalolhat kikeletkor, a füle­mile csattoghat, a medve moroghat (Derültség a jobboldalon.) és a farkas ordithat. B. Podmaniczky Endre : A kakas pedig kuko­rékolhat ! Benedek János : A magyar ember nem szó­lalhat meg magyar nyelven a közös hadsereg­ben, a melybe besorozták. Ez nem is magyar és nem is néphadsereg, mert hiszen épen azok a demokratikus vonások vannak belőle eltüntetve, a mely demokratikus igények teljesedését előttem szóló Haller István t. képviselőtársam is igen helyesen és nyomaté­kosan követelte. A mi hadseregünk valósággal a régi szoldateszka módjára ma is ugy van szer­vezve, hogy éles ellentétet képez pl. a tisztikar a legénységgel. Az u. n. katonai becsület, mely pedig kell, hogy minden katonának kebelét duz­zaszsza és önérzetét fokozza, kizárólag csak a tisztikar számára van lefoglalva. Egyszer régen már elmondtam, de itt kénytelen vagyok újból hivatkozni arra a példára, mikor egy adott esetben előfordul, hogy egy egyéves önkéntes, ki még legénységi sorban volt, de tulaj donképen mégis tisztjelölt, kapitánya előtt azt találta mondani, hogy katonai becsületszavára mondja. A kapitány azt felelte: »das giebt's nicht, lieber Freund, Mannschaft hat keine Ehre.« A legényésgnek nincs is becsülete, a katonai becsületet kizárólag a tisztikar foglalja le magának és ezt nagyra tartják, mintha valami kiváltságos lények volnának. Meg­különböztetik magukat a többi filisztertől, kik csak polgári sorban, keserves fáradsággal, reg­geltől estig, vagy talán estétől reggelig tartó munkával igyekeznek előmozdítani a nemzet KÉPVH. NAPLÓ. 1910 1915. IX. KÖTET. előhaladását és szolgálják azt a nagy munkát, melynek kenyérkereső, igavonó napszámosai. Minek hoznék fel erre példákat, hiszen azt látjuk, hogy még az uri társadalomban is külön megkülönböztetése van a katonának ; olyan va­lami csodálatos extrawurstok, kiknek nem szabad összeforrni még a nemzet uri társadalmával sem. Vájjon melyik kúriai birótól, ministeri tanácsostól, vagy más előkelő állami vagy közigazgatási hiva­talnoktól kívánják meg azt, hogy házasodása esetén oly óriási kaucziót tegyen le, mint pl. a katonatisztek ? És miért épen a katonatisztektől kivannak 1 Hiszen különösen az uj katonai tör­vény értelmében jóformán mindenki katona lesz Magyarországon. Mi, kik tartalékosok voltunk vagy népfölkelőkké lettünk, ezen az alapon bele­tartozunk a hadsereg kötelékébe. Hát mozgósítás vagy háború esetén a mi életünk nincs-e épen ugy kitéve a veszélyeknek ? (Felkiáltások bal­jelöl: Jobban!) Nem kell-e azt épen ugy felál­dozni felsőbb parancsszóra, vagy hazánk meg­oltalmazásáért, mint a professzionátus katoná­nak ? Látnivaló tehát, hogy a kauczió intéz­ménye ugyanarra szolgál, a mire a hitbizomány fenntartása, t. i. a katonai fénynek és pompának fentartására. Semmi tekintetben sem neveli a hadsereg­nek a harczkészségét az, ha ilyen külön kasztot képezünk a katonatiszti karból, mely elzárkózik teljesen a polgári társadalommal való érintke­zésnek még a lehetőségétől is, és elzáratik jófor­mán az elől, hogy a mi szerencsétlen vagyoni viszonyaink közepette családot alapithasson. Már pedig jobban megbízom annak a harczoló kato­nának bátorságában, harczkészségében és önfel­áldozásában, a kit, mikor csatába megy, nemcsak a Standesehre léleknélküli holdvilága hevíti, ha­nem hevíti őt a gondolat, hogy mint az üldözött­vad, saját családját, saját fészkét védelmezi. A Id nejét, gyermekeit védelmezi, mikor csatába megy, annak az önfeláldozásában, harczkészségé­ben, bátorságában jobban megbízom, mint annak a hadseregnek vagy tisztikarnak hasonló erényei­ben, melyet semmi egyéb nem lelkesít, csakis a Standesehre, csakis a zászlajára letett eskü. mely különben előttem sem kicsinyelt, sőt tiszte­letreméltó dolog. Ennek a hadseregnek fejlesztésére vállalkozik a t. kormány és a mögötte ülő többség. Termé­szetes tehát, hogy minket, a kik kívánjuk ennek a hadseregnek fejlesztését, akkor, ha az a maga czéljának és rendeltetésének igazán megfelel, éles ellentétben talál magával és mintegy kihívja azt a bizalmatlanságot, a melylyel ilyen körülmények között a kormány iránt viseltetünk. De nemcsak ebben rejlik bizalmatlanságunk oka. Rejlik a mi bizalmatlanságunk oka sok egyéb, a kormány által már eddig tanúsított eljárásban is. Mig mindenütt a müveit Nyugaton előbbre haladnak a nemzetek, mig ma már a levegőt szelik át a technika ujabb és ujabb csodáival, és kihív­ják igazán a nemzetek, a népek méltó csodálatát 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom