Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.
Ülésnapok - 1910-190
282 190. országos ülés 1911 Julius 1-én, szombaton. és a mi irigységünket is, inig Nyugaton és általában a ezivilizált világ minden vonalán láthatjuk az előrehaladást, addig minálunk a legfőbb gond az erre hivatott kormányzatnak az, hogy a destruktív irányzatoktól megvédje az állami entartó keresztény felkezetet, keresztény vallást. (ügy van ! a baloldalon.) Távol áll tőlem, mintha felidézni akarnám azokat az áldatlan vitákat, melyek a kultusztárcza tárgyalása alkalmával e házban elhangzottak. Nem is ezekért az elhangzott szavakért akarom én bizalmatlanságomat a kormánynyal éreztetni, hanem akarom éreztetni igenis azokért a cselekedetekért, melyeket véghezvisz és azokért a mulasztásokért, melyek naponként tapasztal hatók, a mikor szemet hunyt sok olyan jelenség előtt, melyek előtt nem volna szabad szemet hunynia. Olyan nemzetnek, mint a magyar, ilyen országnak, a melyben több nyelvű, több felekezetű lakosság honol, ilyen ország népének és kormányzatának is arra kell törekednie, hogy lehetőleg a belső konszolidáezió alapján minden ellentét elsimuljon azok között, a kik egymással ellentétben állóknak látszanak lenni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbahldalon.) A kormány azonban a helyett, hogy ezeket az ellentéteket elsimitani igyekezne, még fokozza azokat akkor, a mikor szemet huny ama felekezeti tendenczia előtt, mely úrrá lett épen a kultuszministeriumban, mikor a magyar kultuszügyet ilyen egyoldalú állásponton álló férfiak intézik. Ez fokozza a kormány iránti megokolt bizalmatlanságomat. Nem akarok most kitérni azokra, a mik a kultusztárcza tárgyalásakor itt felmerültek. Ezek a haladást a maga utjábólugy sem fogják feltartóztatni, mert a nemzetek, a népek ép oly élő szervezetek, mint maga az egyes egyén; mint a hogy az egyes egyén kezdi csecsemő korán, folytatja gyermekkorán és erős férfiúvá lesz, épugy a nemzetek is keresztülmennek mint élő organizmusok ezen a proozesszuson, és mikor a nemzet eléri a férfikort, a melyhez pedig, hiszem, nemzetünk ugyancsak közeledik vagy talán már el is érte azt, akkor a gyermekeknek való csecsebecsékkel nem lehet őt többé visszavarázsolni a csecsemő- vagy a gyermekkorba, nem lehet daj kamesékkel ringatni ; a haladást, a progressziónak ezt az útját nem tudja feltartóztatni semmi a világon igazán meglévő vagy csak a képzelet világában élő égi hatalom. Én nem is ezzel, hanem szembeszállók azzal a tendeneziával, a mely vezeti a kormányzatot, mely az itt felhozott sérelmekre nem tudott egyébbel válaszolni, mint néhány banális frázissal, ténykedései azonban azt bizonyitják, hogy a felekezeti szeparatizmust dédelgeti, az előtt szemet huny, sőt a nagyon is exponált felekezeti elfogult emberek kinevezése napirenden van. (Ugy van! a szélsőbahldalon.) A kormány a helyett, hogy valóban a kultúra ügyét szolgálná, a tanitók, a tanárok fizetését rendezné — mert hiába, olcsó húsnak hig a leve, kielégittetlen tanárok és tanitók nélkül sohasem érjük ezt a nemzeti ideált, melyet a népoktatásban feltalálni akarunk (Ugy van! a szélsőbahldalon.) — nem tesz ezen a téren semmit és igy a népoktatás ügyének kellő honorálása nélkül a kultúra terén mindig hátra leszünk maradva. Vannak ma már középiskoláink, felső iskoláink, egyetemeket akarunk létesíteni, ez mind nagyon helyes és bölcs intézkedés. Kell az egyetemeket fejleszteni, mert az már kétségtelen, hogy a budapesti és a kolozsvári egyetem a felsőbb kidtura szükségletét kielégiteni nem képes, sőt ha kellő helyen, történelmi múlttal biró városban, melynek népe a tudomány férfiai, a tudomány növendékei iránt évszázadokon keresztül mindig szeretettel és megbecsüléssel viseltetett, helyezi el a kormány az egyetemet, sokat expiál azokból a bűnökből, melyeket a liberalizmus ellen elkövetett. Azonban az egyetemek mellett nem szabad elhanyagolni a népiskolák . ügy T ét. örömmel, tölti el lelkemet annak szemlélete, hogy a középiskolák, akadémiák, egyetemek terén igyekszünk lépést tartani a művelt külfölddel, örömmel látom ott ragyogni a Duna partján a magyar tudomány Pantheonját, a magyar tudós akadémiát, és hirdeti az országnak a fényét az, hogy igyekszünk lépést tartani a szomszéd nyugat kulturnépeivel, de a mi az én lelkemet főkép megragadja, a mi nemcsak fényként tündököl szememben, hanem szivemben melegséget is áraszt, az az a gyenge fény, melynek pislákoló világa a falusi puszták és tanyák iskoláinak tört, pókhálós ablakain keresztül szűrődik, mert ennek a világosságnak nemcsak fénye, hanem éltető melege is van, mely a magj^ar népieteknek lobogását adja meg. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloläahn.) Nemcsak az a fő, a mit a gyermek az iskolában a tanítójától tanul modern pedagógiai elmélet alapján, hanem fontos és lényeges az is, a mit az egyik gyermek a másiktól tanul, mert ott tanulja az egyik gyermek a másiktól a nép igazi szellemét, az igazi nemzeti öntudatot, a mely testvérként öleli a keblére a másikat a nélkül, hogy kérdezné, mily régi temjslomban imádja istenét a másik, mely nem ismer különbséget a gyermekek között vallás és felekezet szerint, hanem csak azt nézi, hogy az is magyar gyerek, a ki magyar iskolában akarja a tudományt elsajátítani. Ezt a szellemet kell terjeszteni az iskolákban, ezért kell szaporítani az iskolákat különösen tanyai és pusztai helyeken, (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) a hol messze dűlő földekre alig lehet iskolát látni és hol a jó értelmes derék magyar nép közepette az emberek 80— 40%-a marad iskolázatlan azért, mert nincs tanyai, pusztai iskola. Ezeket kell kellően gyarapítani és a tanitók fizetésének rendezésével szárnyat adni a népnevelés ügyének. (Helyeslés a szélsőbahldalon.) Fájlaljuk mindannyian, kik az indítványt megtettük, hogy Mády-Kovács János képviselő-
