Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-190

280 190. országos ülés 19Í1 Julius 1-én, szombaton. teremnek, talán az ilyen kecsegtető ígéretek indítják a föld népét arra, hogy százezer- és milliószámra megmozdulva hagyja itt a hazai rögöket ? (Ellenmondások jóbbfelöí.) Nem, t. képviselőház. (Zaj. Elnök csenget.) Igen, a népek százezrei, mert eddigelé több mint kétmillió ember az, a ki Magyarországból kivándorolt a statisztikai kimutatások szerint, és alig van esztendő, a melyben kétszázezer főnél kevesebbre menne a kivándorlóknak csak az a száma, a melyet hivatalosan konstatálhatunk. Hát még a kik a hivatalos ut mellőzésével mondanak bucsut a kapufélfának a nélkül, hogy a főszolgabíró urnak azt mondanák, hogy : Isten áldja ! Ki indítja meg a népeknek ezen óriási tömegeit ? Bizonyosan — mondom — nem valami ilyen titkos varázs, nem a gazdagságnak ördöge. A mi népünk nem kapzsi, nem telhetetlen, nem kívánkozik kincsek után, megelégszik az édes magáéval, a mit szorgalmával és igyekezetével össze szokott kaparintani, azt mondja, hogy nem vagyok ur, de másra nem szorulok, szegény vagyok, de azért nem koldulok, nem kívánom, nem irigylem a másét, de a más foga az enyémre se vássék. A magyar nép nem kapzsi, nem telhetetlen, s hogy a magyar népnek mégis ilyen óriási rétegei vándorolnak ki, ennek oka nem lehet más, mint az, hogy a terheket már elviselni nem képes. Már jjedig minden ilyen katonai beruházás, minden Dreadnought-hajó és minden más egyéb ilyen katonai teheremelés elsősorban, főképen és jóformán elviselhetetlenül a szegény népet sújtja, és ennek eredménye vagy az ujabb kivándorlás és a kivándorlásnak még nagyobb mértékben való fokozása, vagy pedig az lesz, hogy népünk előbb-utóbb tönkremegy ezen óriási teher el nem viselhetése alatt, államunk is a vagyoni tönk szélére jut és esetleg olyan jelenetek fognak bekövetkezni, a melyeknek bekövetkezését hazánk és nemzetünk érdekében senki sem kívánja. (Igaz! ügy van' a szélsőbaloldalon.) Az a kérdés tehát, hogy vájjon akkor mozditjuk-e elő csakugyan népünk megerősítését, ha hadi erejét ilyen alig elviselhető terhek igénybevételével kívánjuk fokozni, vagy pedig akkor, ha belsőleg igyekszünk a népben a munkakedvet fejleszteni, a népnek munkaalkalmakat adni, a népnek megélhetését előmozditani 1 Azt hiszem, hogy nemcsak azzal fokozzuk a nemzet ellentálló képességét és véderőnknek erejét, ha számban, fegyverzetben, milliókban ujabban meg ujabban halmozzuk s tetőzzük a nemzet által már eddig hozott borzasztó áldozatokat, hanem akkor is, ha egyéb tereken igyekszünk népünk hatalmát és erejét emelni, ha igyekszünk benne fejleszteni a nemzeti öntudatot, mely azt hiszem, hogy van olyan fontos tényező egy hadseregnek harczképességére nézve, mint a milyen mértékben fokozza pl. a tengeri haderőt egy ujabb Dreadnoughthajónak felépítése. Vannak tényezők, a melyeket teljesen figyelmen kívül hagy ebben a tekintetben a t. kormányzat és a t. túloldal, holott nemcsak a katonai kiképzés, nemcsak a katonai kereteknek megerősítése, nagyobb számmal való betöltése fokozza a harczképességet, a nemzet haderejének hatalmát, ennélfogva védképességét, hanemfokozza a nemzet erejét, gazdasági erőinek és kultúrájának emelése is és különösen az, a mit már az imént emütettem, a nemzeti öntudatnak fejlesztése. Ebben a hadseregben azonban erről szó sem lehet. A mi t. kormányunk nem is ezt igyekszik fejleszteni, hanem igyekszik azon a csapáson haladni, a melyen elődei is akartak előhaladni, de a mely előhaladásban, ha ugyan annak nevezhető, a nemzet jó szelleme az ellenzék erejével meg tudta akadályozni mindig a nemzetre háruló ujabb és ujabb csapásokat, mert merem állítani, hogy a véderő ily fokozása nemzetünknek nemhogy erejét emeli, hanem ellenkezőleg, gyöngíti, csökkenti, mert ennek a véderőnek ily alakban való megmaradása, ily szellemben való vezetése esetén annak erősítése nemzetünk gyöngitését jelentené. Azoknak a vágyaknak és reményeknek tenné be az ajtót, azokat tenné lehetetlenné, a melyek kifejlesztését akarjuk, és a melyeket, ha elértünk, akkor a mi haderőnk erősebb, hatalmasabb lesz, mint bármiféle ily külső megerősítéssel lehetne. Ezt a haderőt a mostani alakjában fejleszteni nem akarjuk. (Ugy van ! a szélsőba

1 oldalon.) Azért nem teszem magamévá Désy Zoltán t. képviselőtársunk határozatát. Én nem halasztást akarok a véderő-reform kérdésben, hanem egyáltalában nem akarom látni e véderő-reformot semmiféle formájában mindaddig, a mig az nem az önálló magyar hadseregre vonatkozik. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Még az 1867: XII. t.-czikknek a tartalma és lényege szerint is megőriztük állami függetlenségünket, állami önállóságunkat, csak bizonyos kérdések azok, a melyekben mint két egyenjogú tényező a paritás alapján együtt járunk el Ausztirával, de megőriztük különösen hadseregünkhöz való jogunkat, határozottan ki van fejezve a törvényben, épen az 1867-iki törvényben is a magyar hadsereg, mint az egész hadsereg kiegészítő része. Mi ehhez a magyar hadsereghez, a melyet épen Haller István t. képviselőtársam is felemiitett, még pedig egy nagy, hatalmas elmének a felidézésével, Kerkapoly Károlynak, a honvédelmi bizottság egykori előadójának felidézésével, ehhez a magyar néphadsereghez ragaszkodunk, mert a mostani sem nem magyar, sem nem hadsereg. (Mozgás és derültség a jobboldalon.) Mert nem akarjuk, hogy a régi zsoldos hadsereg mintájára legyen a mi haderőnk, a melylyel a legfőbb hadúr kénye-kedve szerint rendelkezik. Mi oly hadsereget akarunk, a mely nem a régi hivatásos szoldateszka módjára dirigálható, talán a nemzet ellen is, talán a parlament felosztására is. Sümegi Vilmos: Nem talán, hanem bizonyosan !