Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-190

276 190. országos ülés 1911 Julius 1-én, szombaton. fel kell emelnünk részint támogató, részint tiltakozó szavunkat. Támogató szavunkat ott, hol a nemzet igazi érdekeinek istápolásáról, elősegítéséről van szó, melyeket a költségvetés jóformán elhanyagol; tiltakozó szavunkat pedig ott, hol a jelenben és a jövőben azt a törekvést látjuk, hogy a nemzet nem az előrehaladás utján, hanem ellenkezőleg, visszafelé vitetik törekvéseiben a kormány által inaugurált költségvetés keretében. Szükséges tehát megtenni a magunk észrevételeit, annál inkább, mert tulaj donképen épen az apropriáczió kérdése, a felhatalmazás megadásának kérdése az, a hol helye van a bizalom és bizalmatlanság kérdése megvitatásának. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mert roig a költségvetést és az indemnitást tulaj donképen az ország számára állapitjuk meg, addig az apropriáczió kizárólag azon kormány részére szól, mely a költségvetést előterjesztette, (Igaz I Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) tehát a bizalom és bizalmatlanság kérdése alapos megvitatásának épen ennél a kérdésnél, az aprojsriáczió kérdésénél van helye, (ügy van ! ügy van ! balfdől.) A felhatalmazás megadása csakugyan bizalom kérdése. Midőn ellenzéki oldalról felállók, hogy magam részéről is bizalmatlanságomat a kormánynyal szemben megindokoljam, merítem ezt nemcsak azon általános politikai okokból, a melyek köztem, illetőleg pártom és a kormány között óriási, szinte áthidalhatatlan árkot vonnak, hanem merítem a kormány eddigi és a jövőre kilátásba helyezett ténykedéseiből. Mielőtt ezen bizalom kérdésének fejtegetésébe bocsátkoznám, Haller István előttem szólott t. képviselőtársam beszédére kivánok pár szóval reflektálni. (Halljuk! Halljuk !) Haller István t. képviselőtársam, a maga pártálláspontjából ugyan, mindenesetre azonban igen tárgyilagosan sok olyan dolgot hozott fel, a melyre nézve azt hiszem, e háznak jóformán minden egyes tagja egyetért. Én is sok tekintetben egyetértek vele. Egy állítása azonban szemembe ötlött, és ez az, a mikor azt mondta, hogy a koaliczió bukásának egyedüli oka az volt, hogy a koalicziónak nem volt ellenzéke. Ez nem egészen felel meg a valóságnak, mert a koalicziónak volt ellenzéke, még pedig ugyancsak volt erős horvát ellenzéke, másodszor pedig a koaliozióból magából akkor, mikor a koaliczió saját czéljával ellentétbe jutott, a mikor meggyőződött a parlament egy töredéke arról, hogy a koaliczió tulaj donképen czélt tévesztett, illetőleg a nemzetet félrevezető olyan alakulás, a melytől semmit várni nem lehet, akkor igenis, alakult ellenzék, még pedig, ha számra nézve kicsiny is, de törekvésére, biizgólkodására nézve elég erősnek mondható ellenzék. Nem azért mondom ezt, mert magam is egyik szerény tagja voltam, hanem azért, mert tudjuk, hogy a balpárt elég idejekorán kialakult a koaliczió kebeléből. Különben is a koaliczió már kezdetben magában hordotta a romlás és a felbomlás csiráit. Olyan alakulás volt, a melynek hosszú életet jósolni már az alakulás pillanatában sem lehetett. Azt mondották a koaliczió létrejöttének okául, hogy veszélyben forog az alkotmány, sietni kell tehát a veszélyeztetett alkotmány megmentésére. Eg fejünk felett a háztető és akkor, midőn a háztető ég, kell, hogy a háznak minden lakója siessen a veszélyeztetett otthonnak megmentésére, az első emelet gazdag lakója ép ugy, mint a padlásszobának vagy a pinczehelyiségnek egyszerű lakója, és olyankor nem nézzük azt, hogy az oltóanyagot honnan veszszük : márványmedenczéből-e, vagy a kútból, a pinczéből-e vagy a szenteltviztartóból. Ezért egj^esültek a legheterogénebb elemek a koaliczióban az alkotmány védelméért. Ugy is volt felállítva a koalicziónak czélja. Hármas programúiban volt összefoglalva a koaliczió rendeltetése. Czélja volt az alkotmányon ejtett sebeknek meggyógyítása, illetve a romok eltakarítása, másodszor alkotmánybiztositékok teremtése, hogy a jövőben hasonló veszélyek az alkotmányt sújtani nem fogják, a harmadik czélja pedig az volt, és talán ez volt a legfőbb és tulaj donképen a koaliczió leghatalmasabb, sőt egyetlen czéljának mondott programmpont, —- azt mondták — hogy abban a nagy perben, a mely évek óta húzódott a nemzet és az uralkodó között, nem ez a mostani kisebb, szűkebb keretű képviselete a nemzetnek, hanem az egész népnek egyeteme, (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) az egész népre kiterjesztett választói jog alapján összeülendő uj parlament fog dönteni, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) az lesz majd Ítélőbíró a nemzet és királya között a véderő fejlesztése körül felmerült konfliktusban. Haller István t. képviselőtársam nagyon könnyedén siklik tehát keresztül a koaliczió bukásán és a koaliczió bukásának okán, a mikor azt mondja, hogy a koaliczió azért bukott meg, mert nem volt ellenzéke. Ez különben is paradoxon, mert hiszen az ellenzék szokta megbuktatni rendszerint a kormányon ülő pártot. Nem ez volt az oka a koaliczió bukásának. Az oka az volt, hogy először keletkezésében magában hordta már a romlás csiráit, másodszor, hogy nem volt egységes programmja, és még azt a programmot sem hajtotta végre, a melyet vállalt. (Helyeslések a szélsőbaloldalon.) Vártuk tőle az általános választói jog megteremtését, vártuk a parlamenti reformot, és e helyett kaptunk sok más egjrebet, a mi felett most nem akarok rekriminálni, mert hiszen én nem a koaliczió bírálatára vállalkoztam, hanem pártom bizalmatlanságának megokolására ezzel a kormánnyal szemben. A koaliczió sorsából és bukásából azonban mindenesetre levonható az a tanulság, hogy egy olyan kormányzat, a melynek programmja, melyen lelkesedéssel és őszintén csügg, nincsen, kormányzat és többségi párt, a mely ilyen, a nemzet javát czélzó és az egész nemzeti életre kiható nagy eszmétől áthatva nincsen, az ilyen kormányzat, az ilyen többség semmi körülmények között hosszú életű nem lehet. Mert egy nemzetet nem lehet ideig-óráig, már ól-holnapra kormányozni,