Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-189

250 189. országos ülés 1911 június 30-án, pénteken. kodnak, a mi, sajnos, igen sokszor a testvéries és közjogi viszony kárára sikerül is nekik. Hol keressük inditó okait ennek a jelenségnek? Nein volna helyes, t. ház, hogyha azokat egyszerűen rossz, vagy pláne ellenséges indulatnak tulajdonítanék. Legmélyebb meggyőződésem szerint első és főindoka az ily érzelmű egyéneknél tajjasztalható e jelenségnek az, hogy a horvát-szlavón értelmiségnek egy, mondjuk legnagyobb része otthon, egy elég nagy része jjedig külföldön, főleg a szomszédos Ausztriában és csak csekélynek mondható része Magyarország egyetemi fakultásain és felsőbb tanintézeteiben végzi magasabb tanulmányait, illetve kajyja kiképeztetését. Az értelmiség nagy része, nem ismerve vagy nagyon keveset ismerve a magyarországi közviszonyokat, vagyis közjogi, közgazdasági, politikai, társadalmi, kulturális viszonyokat, alakulásokat, áramlatokat, a mellett pedig nem ritkán félrevezetve az u. n. »patentirozott« hazafiak által, igen könnyen csatlakozik azok táborához, a kiknek »Hekuba« az egész jelenlegi közjogi viszony, illetve a kiknek mindegy, hogy ha az állami kapocs, a mely Magyarország, jrés Horvát-Szlavon-Dalmátországok közt, a ID int a 68-iki törvény is mondja, századok óta törvényesen fennáll, hogyha, mondom, ezen kapocs gyöngittetik, lazábbá tétetik; sőt a kiknek nem volna ellenvetése az ellen, hogyha esetleg uj közjogi alakulatok képződnének. Ily, nem alaposan tájékozott egyének és rétegek nem ismervén, a mint mondám, a közviszonyokat, nem ismervén a magyar nyelvet, könnyen vezethetők félre könnyen válhatnak rossz, sőt ellenséges indulatuak mindennel szemben, a mi magyar. Ily áramlatnak mindenesetre súlyos visszahatása van a magyarországi közvéleményre. E visszahatásnak azonban még rosszabb következményei vannak annál fogva, hogy a magyarok sem sokat törődnek horvát-szlavonországi testvéreikkel: mert önkormányzati jogi viszonyainkat, kulturális és gazdasági haladásunkat, szocziális törekvéseinket vagy egyáltalán nem ismerik, vagy nagyon kis mértékben, s nem ismervén vagy nagyon ritkán a nyelvünket sem, azon igen gyakori esetekben, hogyha alkalom kínálkozik arra, vagy jobban mondva: hogyha elodázhatlanul szükséges, hogy a társországbeb ügyekkel foglalkozni, azok megvilágításához, megbirálásához, rendezéséhez hozzászólni kell, legtöbbször s legnagyobbrészt nem pozitív ismeretek és közvetlen megfigyelések és tapasztalatok alapján, hanem elég felületesen s ennek megfelelően nem tárgyilagosan szoktak a kérdésekhez hozzászólni, azokat bírálni, de a mellett egyúttal párhuzamosan oly nyilatkozatokat is tenni, hogy ilyenek olvasására Drávántúl még a minden kétségen felül álló igaz magyar barátelemek is elkedvetlenednek épugy, a mint a dráváninneni horvátbarátok elkedvetlenednek azok elolvasására, a mik nem ritkán a dráván| túli különféle hazafiak lajyjaiban napvilágot látnak. S ha az igaz magyarbarátok és illetve horvátbarátok megütköznek ilyenekre, hát még milyen a hatásuk a »specziális« patriótákra! Ez nagyon sajnálatraméltó tény. Ily eljárással csak oly hazafiak malmára hajtatik a víz, a kik nagy pózzal hirdetik »hazafias« tanaikat Drávántúl és Dráváninnen, de a kik a dolgok mélyére nem igen j)rób átkoznak. Mert mi történik tulajdonképen? Vegyük jjéklául a szőnyegen levő költségvetési ügyet s ezzel kapcsolatban az általunk kifejezésre juttatott kívánságainkat. Történik a következő : a Dráváninnen levő tábor azt kiáltja, hogy »init követelnek megint a horvátok«; a drávántúli ellentábor ránk förmed, hogy »ime a fejbólintók feladták a »domovina« — a haza jogait!« Ily módon rosszabbodik a politikai helyzet, de a közjogi viszony is nagy kárt szenved. Hogy a gyakorlatban hogy néz ki az a kétesnek mondható »hazafias« verseny azokkal szemben, a kik azon fáradoznak, hogy a 68-iki kiegyezés alapján fennálló közjogi viszonyunk a maga teljes tisztaságában fentartassék és szilárdittassék, röviden be fogom mutatni a t. háznak. Azt hiszem, miszerint nem tagadható, hogy a jelenlegi horvát bán ur igaz unionista. 0 az unionista gondolat megszilárdításának első gondozója, előharezosa. És mégis, mit tapasztalunk ? A magyar közvélemény orgánumaiban p. o. ezt olvassuk: »A bán kompromittálta magát magyarellenes nyilatkozataival nálunk«. Sőt ebben a házban is, a t. túloldalon, ily szavak hangzottak el: »a bán egyre-másra olyan nyilatkozatokat tesz, a melyek a magyar államjoggal homlokegyenest ellenkeznek« avagy hogy: »Tomasics a trialisztikus törekvéseknek legfőbb propagátora«. Ezzel szemben t. ház, a horvát-szlavonországi ellenzék, különösen a koaliczió orgánumai ugyanabban az időben ilyeneket írnak: »Tomasics csak játszik Horvát-Szlavonországok létérdekeivel « továbbá »Yilágosan látszik (gróf Hóderváry beszédéből), hogy Tomasics egyedüli feladata az, hogy a régi »magyarón« időt állítsa vissza, az akkori rezsim összes bűneivel és utálatosságaival«; avagy: »gróf Héderváry ministerelnök nyilatkozatából világosi, hogy eszeágában sincs, hogy Horvátország jogos igényeit kielégítse és a hazánk (Horvátország) jogain ejtett sérelmeket elhárítsa. És épen Tomasics feladata, hogy fondorkodásaival vagy erőszakkal pártot alakítson, a mely Horvátországban fog ily politikát támogatni* ; továbbá azt irja, hogy gróf Héderváry diktál és Tomasics — azt mondja — »befólje szerint dolgozik«. Végre a következő karakterisztikus jámbor óhajnak segítettek szárnyra kelni: Egy a »bán, a ki semmit sem hoz« (már t. i. a magyaroktól) felírású czikkecskében az áll, »hát nem látjátok, hogy mindnyájunknak mit kell ten-