Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-189

189. országos ülés Í911 június 30-án, pénteken. 245 Désy Zoltán: Én politikai ellenfeleimnél ugyanazokat az indokokat látom mint magunknál a meggyőződést. Meg voltak győződve, hogy ezeknek a kérdéseknek a forezirozása megzavarná az egyetértést, az összhangot nemzet és uralkodó között, a melyre szükség van az államélet nyugodt fejlődésének. És engedjenek meg, de mi volt az eredmény? Önök mondják és a hadseregszervei, hogy sorvad a hadsereg, mert az a küzdelem, melyet az ellenzék folytatott a többséggel és az akkori kormányokkal, abban a hallgatólagos megegyezésben nyert befejezést, hogy ha nem is állit legyőzhetetlen akadályokat az ujonczlétszám megszavazásának, a tényleges keretek fentartásának, de a hadsereg fejlesztésére nem hajlandó semmit megszavazni és nem enged megszavazni mindaddig, a mig az uj véderőtör vénynél, a véderő reformjánál ez a kérdés véglegesen nem rendeztetik. Most ott vagyunk a jelenlegi kormánynak, az azt támogató többségnek politikájánál. Mik voltak azok a nagy kérdések, melyeknek megoldására a kormány vállalkozott? Három kérdésről volt szó: a bankkérdésről, a véderőtörvényről és a választási reformról. A bankkérdésben a t. túloldal egyik kiváló vezetőfórfia és talán az a vezető férfia, kinek fényes agitátori működése nélkül aligha jött volna a többi eszközök felhasználásával . . . Förster Aurél: És a kis pénz nélkül! Désy Zoltán : ... ez a kormány és ez a többség, nyíltan kijelentette, — jól emlékszem a pénzügyi bizottsági ülésben mondott szavaira — hogy nem ez az, a mit vártam, nem ez az, a miért küzdöttem. Palugyay Móricz: Itt is kijelentette ! Désy Zoltán : Ha jól emlékszem, egy előbbi beszédében is szavazatát a készfizetések tényleges felvételéhez kötötte. Elismerem, elismertem akkor is indokait, a melyek alapján hozzájárult a szabadalom megújításához. De ezzel nem akarok foglalkozni. Azzal akarok foglalkozni, hogy nem tudom, a t. ministerelnök ur erre a kérdésre nézve mit igért, mit nem. de a nemzet osztatlan kifog volt, hogy a bankszabadalom meghosszabbitásának pedig egyetlen, de elengedhetetlen előfeltétele az. hogy az a soká igért készfizetés tényleg valójában felvétessék. Ezzel szemben konstatálom, hogy az önök kormányzati működése abban csúcsosodott ki, bogy győzött az osztrákok álláspontja. Önök a készfizetések helyett megelégedtek a paritás fentartásával; nem akarok belemenni abba, hogy mit jelent az egyik és mit a másik, de hogy önök teljes és tökéletes vereséget szenvedtek, az kétségtelen, (ügy van ! balfelől.) Két nagy kérdés van még hátra, a mire önök vállalkoztak : a katonai kérdés és a választói jog kérdése. Már egy alkalommal volt szerencsém nyilatkozni arról, hogy mindnyájunknak, a kik az előző kormányt támogattuk, igen élénk emlékezetében van a koronának'az ajdjelentése, hogy az akkori többség katonai programraja nem ér vény esithető azért sem, mert a,z ennek a választási törvénynek alapján összeült képviselőház nem képviseli a nemzet egyetemét, (Ugy van ! ügy van ! a bal- és a szélsőhaloldalon.) Azt is felhoztam — ha jól emlékszem — a deczemberi indemnitási vita alkalmával mondott beszédemben, hogy minden valószínűség szerint ugy látszik, hogy a korona felfogása ebben a tekintetben változott. Most már ez a többség, a mely ugyanazon választási törvény alapján jött létre, jogositva van a katonai kérdések megoldására. (Derültség balfelől.) A kérdésnek ezzel a részével nem foglalkozva, rátérek a rendezésre. Jeleztem, hogy mi volt az akadálya a fejlődés rendes menetének, mi volt az a gyuanyag, a mely parlamentarizmusunkat megmérgezte, a mely előidézte a parlamenti kitöréseket. Ez a katonai kérdésnek az a rendezése volt, a melyhez önök feltétlenül ragaszkodtak a múltban, feltétlenül ragaszkodnak a jelenben. A túloldal t. tagjai, köztük az igen t. pénzügyminister ur, de ebben a kérdésben csatlakozik hozzá gróf Tisza István is — azzal indokolták ezt meg a többi között, eltekintve más fontos nagy érdekektől, hogy vétessék le ez a kérdés a napirendről. Ezt ugy értelmezték, hogy ne akadályozzuk a törvényjavaslat megszavazását, annak keresztülvitelét ; vétessék az le a napirendről. Vétessék le már azért is, hogy ezzel egy ujabb és egészségesebb pártalakuiás talaja előkészíttessék. Azt hiszem, azok után, a miket elmondottam, nem lehet senki kétségben az iránt, hogyha valaki komolyan akarja azt, hogy egy ujabb, egészséges pártalakulás jöjjön létre vagy használjunk más szót, magasabb értelemben : ha valaki azt akarja, hogy a magyar papiros-alkotmányosság valódi alkotmányossággá legyen, (Igaz! Ugy van! balfelől.) annak csak egy útja van : a békének megteremtése, annak a békének, t. ministerelnök ur, a melyet ön a munkapárt alakuló gyűlésén, mint első és legfontosabb teendőt helyezett kilátásba. De ezen béke megkötésének csak egy módja van ; alkotmányos nemzet és uralkodója között csak az érdekek és érzelmek összhangja teremtheti meg a békét. Senki sem követeli közülünk, hogy ez a béke olyan legyen, a mely a koronának fényét, méltóságát, vagy agg uralkodónk érzékenységét sértse. (Igaz ! Ugy van ! balfelöl.) Mi a kivánalmak felállításában a magunk részéről elmentünk a minimumig, elmentünk addig a legszerényebb határig, a melyben képzeljük, hogy a nemzet jogos érdeke, a nemzeti önállóság érzékenysége kielégithető ; mi ezekből a kívánalmakból nem engedhetünk, mert ha engedünk, csak azt az, elismerem, önfeláldozó politikát, de eredménytelen politikát követnők, a melyet követtek Tisza Kálmán és társai, a kik saját jobb meggyőződésünk ellenére mentek bele más, magasabb ezélok érdekében, — újból hangsúlyozom — egy politikába, védtek javaslatokat, védtek intézkedéseket, a melyek önmaguknak is visszatetszettek, de az eredménye az lett, hogy nem az a politika erősbödött meg, a melyet ők képviseltek, hanem