Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.
Ülésnapok - 1910-188
224 188. országos ülés 1911 június 28-án, szerdán. sitette arról a főszolgabírót, az ő politikai barátját,— ezt hangsúlyoznom kell— hogy Grammantikot a kórházban helyettesíteni kell. Akkor utánajártunk a dolognak és kisült, hogy két esetben megtörtént, hogy a kórházi káplánt vasárnap délután, a mikor ő a népszövetségi gyűlésen szónokolt, az odavalósi káplán baráti szívességből két esetben helyettesitette a litámán. Hát engedelmet kérek, ez nem minősíthető sem feddésnek, sem megrovásnak, sem semmiféle olyan diffamáló dolognak, hogy e miatt őt a nyilt szinen meg kellene bélyegezni. De tovább megyek, t. képviselőház, az igen t. ministerelnök ur igen nagy súlyt helyez arra és a főszolgabírói jelentésnek Grammantikra vonatkozó azon részét emelte ki, hogy a főszolgabíró ismételten igazolásra hívta fel, ismételten bekivánta tőle az okmányait és ismételten utasította őt arra, hogy lakását stb. jelentse be. Én nagyon jól tudom, t. ház, hogy a politikai hatóságnak adott esetekben igenis joga van valakit igazolásra felszólítani, hogyha személyesen nem ismeri, vagy ha gyanúsnak tartja az ő működését, vagy azt hiszi, hogy az illető talán valami nemzetközi betörő. Akkor nagyon természetes, hogy igazolásra szólítja fel az illetőt. De bocsánatot kérek, Grammatikot, a kit évek hosszú során át ismert a főszolgabíró, vele naponként érintkezett, a kaszinó vendéglőjében együtt étkeztek heteken keresztül és a ki tudja, talán én tőlem is, hogy az egyházmegyei főhatóság átengedte a katholikus néjDszövetségnek, hogy ott mint titkár alkalmaztassák — hogy őt is kénytelen lett volna a főszolgabíró igazolásra felszólítani, ez már egy kicsit erős dolog. Egy kicsit erős dolog különösen akkor, a mikor azokkal a bevándorolt idegenekkel szemben, a kikkel szemben pedig nagyon is indokolt volna az erélyes fellépés, értem a Galicziából beözönlő zsidóságot, a mikor, mondom, ezekkel szemben a legnagyobb elnézés gyakoroltatik. Utalok arra, a mi a t. ministerelnök urnak belügyministersége alatt történt, — határozottan ugyan nem állítom, de nem régen történt — hogy micsoda rettenetes lárma volt az egész sajtóban, a mikor egy oroszországi zsidó, a ki nem tudom, mit akart itt, Budapesten a főkapitány részéről beidéztetett, és miután anarkistaság gyanúja alatt állott, felhívták, hogy igazolja magát. Akkor az összes lapok rögtön ráhúzták a szentencziát a főkapitányra, hogy hiszen szabad ország vagyunk, és hogyha neves külföldi ember idejön, ha mindjárt anarkista is, nem szabad bántani. Hát. engedelmet kérek, ilyen mértékkel méltóztatnak mérni ? Hát nem ismeri az igen t. belügyminister ur a felvidéki megyékben az állapotokat, hogy az ember reggel felébred és ott lát maga előtt félvad, kaftános alakokat, tiz- és százszámra, azt sem tudja, hogy honnan jönnek, nht keresnek, ott letelepednek és soha senkinek az eszébe nem jut, hogy őket igazolásra szólítsa fel. Már pedig, hogy ez egy veszedelmes elem, abban, azt hiszem, mindenki egyetért velem. Ilyen kifogásokkal komolyan előállani tehát, pláne a törvényhozás termében, nem lehet. Azt is felhozta a t. ministerelnök ur, hogy nem lehetett neki kézbesíteni az idézést. Ez sem igaz, ez sem áll, mert az illetőnek először hivatala van a katholikus népszövetségben, van továbbá Budapesten bejelentett lakása és van Tapolcsányban bejelentett lakása. Ez is tehát nem egyébb, mint üres kifogás. Én azt hiszem, hogy a ministerelnök urnak az a kijelentése és az a válasza, a melyet szíves volt nekem adni, a kedélyeket nemcsak hogy megnyugtatni fogja, hanem e mellett az ártatlanul meghurezolt, szerencsétlen j>ap mellett a legnagyobb szimpátiát fogja felébreszteni, és én kijelenthetem előre is, hogy bennünket, különösen azon a vidéken, a hol annyira szükség van reá, hogy ott álljunk és az ellenőrzést teljesítsük, kötelességteljesítésünkben megakadályozni nem fog, ha a főszolgabíró akármilyen Oroszországba való eljárást fog is tanúsítani. (Zaj.) Az orosz zsidókkal tessék ngy elbánni, nem a katholikus papokkal. (Zaj. Elnök csenget.) Gr. Khuen-Héderváry Károly ministerelnök: Csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy miután a t. képviselő ur egy más esetet hozotl fel, a mely szerinte, nem részesül abban az elbírálásban, mint ez az eset, lehet, hogy más részről nem részesült abban az elbírálásban, de tény, bogy a belügymimster annak a, mondjuk, zsidó anarchistának az esetében, a rendőrfőnök eljárását nem kifogásolta. Semmiképen nem lehet tehát ezt az esetet azzal a másik esettel összehasonlítani. A mi pedig Grammantik ur esetét illeti, nem tud a képviselő ur semmit sem. mondani, a mi olyan rettenetes nagy sérelem volna. Ö egyszer nem tudott népgyűlést tartani, ez történt. (Derültség a jobboldalon.) Miután saját beadványa szerint 213-szor tartott népgyűlést, a hányad, a melyben ez nem sikerült, igen csekély ahhoz képest, a melyben gyakorolta ezt a jogot. (Zaj. Elnök csenget.) És ha igazolta volna magát, akkor is megtarthatta volna talán a népgyűlést. De az tény, hogy az igazolásra szükség volt, mert ha százszor tudta is privátim a főszolgabíró, hogy kicsoda ő, mihelyt hivatalos eljárásra kell elkészülve lennie, mert sok esetben és községben izgatott . . . Szmrecsányi György : Agitált! Gr. Khuen-Héderváry Károly ministerelnök: Hát mondjuk agitált — a főszolgabírónak tudnia kellett, hogy mily alapon cselekszi ezt. Ezen igen könnyen segíthetett volna a tisztelt lelkész ur, de nem tette meg, tehát önhibája az, ha valami állítólagos sérelem esett rajta. Azt hiszem, joggal kérhetem válaszom tudomásul vételét. (Helyeslés a jobboldalon.) Szmrecsányi György: T. ház ! (FöíMáltások a jobboldalon: Mi czimen ?) A házszabályok értelmében jogom van szólani. Elnök: (csenget.) A házszabályok értelmében