Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-185

185. országos ülés 1911 június M-én, szombaton. 147 ott az utolsó helyet foglalja el a nagyobb alkotások között és semmiféle módon annak sürgőssége, annak elodázhatlansága kifejezve nincs. Hogyha én felteszem a kormánynak jóhiszeműségét, a miben kételkednem végre is nem szabad, akkor azt kell mondanom, hogy az igen t. kormány is ennek az egyezménynek alapián állott vagy legalább is annak szellemében cselekedett és gondolkodott, akkor, mikor a király kezébe adta azt a trónbeszédet, melyért; a felelősséget ő viseli. Őszintén megvallom, hogy mély sajnálattal, de egyszersmind bizonyos elkeseredéssel kellett tapasztalnom azt, hogy az igen t. kormány ettől az állásponttól eltért, és azzal homlokegyenest ellenkező eljárást tanusit. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mig a trónbeszéd azt mondja, hogy a választói reform megalkotása a legfontosabb és el nem odázható feladat, addig az igen t. ministerelnök ur csak a minap jelentette ki valamelyik bizottságban azt, hogy ennél a reformnál sokkal fontosabbnak és sokkal sürgősebbnek tartja a véderőreformot. így tehát a ministorelnök ur maga czáfolja, meghazudtolja a trónbeszéd szavait, a mikor az el nem odázható feladatot elodázza és egy olyan ügyet, olyan tárgyat vet közbe, a melyről maga is meg van győződve, hogy igen hosszú időre igénybe veszi a parlament működését és annak nyugalmát beláthatatlan időkre megzavarja. Ha tehát a t. kormány jóhiszemüleg járt el a trónbeszéd megszerkesztése alkalmával, akkor az ő eljárásának magyarázatára nem látok más okot, mint azt, hogy megriadt a saját pártjában levő bizonyos csoportnak agitácziójától és terrorizmusától, a mely az általános választói jog ellen nyiltan sikra szállt akkor, a mikor ez a kormány programmjának lényeges alkotórésze volt; meghátrált ez elől a csoport elől és ennek a csoj^ortnak a kedvéért feláldozta a királyi szó és a királyi Ígéret szentségét és megbízhatóságát. Pedig egyéb fontos okok is arra indíthatták volna a kormányt, hogy a véderő-reformot semmi szin alatt ne sürgesse és ne erőszakolja. Előttem szóló mélyen t. képviselőtársam már elmondotta azokat az okokat, a melyek az osztrák viszonyokkal egybefüggőleg óva inthették volna a kormányt attól, hogy ehhez a kérdéshez most hozzányúljon. (Ugy van I balfelől.) Ezekre tehát ez alkalommal nem terjeszkedem ki. A t. kormány azonban azzal indokolja az ő eljárását, hogy végre elérkezett az ideje annak, hogy ez a kérdés, a mely — nem tudom — talán már tiz év óta izgatja a magyar közvéleményt, egyszer végre elimináltassék, elintéztessék és igy nyugvópontra hozassék. Ha a kormány igy gondolkozik, akkor határozottan állithatom, hogy óriási tévedésben van. Ha azt hiszi a t. kormány és a t. ministerelnök ur, hogy ezzel a megoldással, a melyet mindennek mondhatok, csak megoldásnak nem, (ügy van ! balfelől.) a mely a két peres fél közül az egyiknek, a császári hatalomnak minden igényét bőségesen kielégíti, ellenben teljesen negligálja a másik félnek, a nemzetnek igényeit és követeléseit, hogy ezzel a megoldással a kérdést nyugvópontra hozhatja azáltal, ha ezt a 10 vagy 12 évre szóló törvényt megalkotja : akkor nagyon csalódik. Nem veszi figyelembe a t. kormány és a t. ministerelnök ur azt, hogy a nemzet kezében megmarad egy hatalmas fegyver még abban az esetben is, ha ez a törvény megalkottatnék, megmarad az évről-évre megújuló ujonczmegajánlási és ujonczmegtagadási jog, és nem veszi figyelembe a t. ministerelnök ur azt, hogy ez a fegyver a kétéves katonai szolgálat mellett sokkal hatásosabb, mint eddig volt a hároméves szolgálat mellett. Ha ezt nekem az igen t. ministerelnök ur el nem hiszi, kérdezze meg az igen t. honvédelmi minister urat, mint katonai szakértőt, vájjon a két éves katonai szolgálatra fektetett rendszer mellett nincs-e szüksége annak a két esztendőnek minden jDerczére és nincs-e szükség ennek az időnek minden perczében a legintenzívebb munkára ahhoz, hogy az a katonai kiképzés két év alatt befejeztessék. És, t. képviselőház, hogyha ez a megoldás, a melyet az igen t. kormány megoldásnak nevez, ugy jött létre, hogy csak az egyik fél elégíttetik ki, a másik pedig teljesen kielégittetlen marad, vájjon mivel tudja az igen t. kormány az uralkodót biztosítani arról, hogy a nemzet, a mint elaléltságából felébred és tudatára jut keserves megterheltetésének és csalódásának, nem fog-e hozzányúlni a fegyverhez a legelső alkalommal ? És nem rejhk-e itt az eddig is lezajlottaknál hevesebb összeütközéseknek és megrázkódtatásoknak csirája ? T. képviselőház! A mi jDártunk ahhoz az 1906-iki egyezményhez eddig is szilárdan és rendületlenül ragaszkodott, ragaszkodik ma is és ragaszkodni fog a jövőben is. (Helyeslések a szélsőbaloldalon.) Mi ma is ezt az egyezményt tartjuk a magyar politikai helyzet egyetlen helyes kibontakozási módjának. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldakm.) És akkor, a mikor az igen t. kormány ezt az egyezményt félre tolja, a mikor az egyezménynek szelleme és betűje ellenére, a választójog félretolásával és elodázásával, a véderőreformot tolja előtérbe, akkor mi ezt a kormány részéről hadüzenetnek tekintjük, a melylyel szemben kötelességünk az odadobott keztyüt felvenni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Magára vessen a kormány, ha már most ennek folytán ennek a kéjDviselőháznak eddigi nyugodt parlamentáris rendje fölborul! Mert azt hiszem, nincsen az igen t. többségnek egyetlen egy tagja sem, a ki ne volna kénytelen elismerni azt, hogy az ellenzék ez alatt az egy esztendő alatt, a mióta ez az országgyűlés együtt ül, az igen t. kormány és az igen t. többség iránt a legteljesebb loyalitással viseltetett, nem akadályozta meg a többséget a törvényalkotás munkában, holott arra bőséges alkalma lett volna, mert egyebet sem kellett volna tennie, mint felhasználni azt az állandó határozatképtelenséget, a melyben 19*