Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-184

114 18b. országos ülés 1911 június 23-án, pénteken. az idegen vállalatok budapesti községi pótadója, a térj edékmegváltás, azután az útadó, szóval a főváros dotálja ezt a fővárosi pénzalapot nagy összegekkel, s daczára annak, hogy a fővárosnak eminens érdeke tudni mi lesz azzal a pénzzel és mennyi pénz van a hidak építésére, főleg abból a szempontból, mert ott van az újpesti hid, a mely sehogysem akar kiépülni, ott van a Borárostéri kid, mely nagy szükséget pótolná s jelenleg még a messze ködös jövőben van, ezen pénzalapról sem a főváros, sem a főváros számvevő közegei, de merném áüitani, a közmunkatanács sem tud. A közmunkatanács évi jelentésében közöl egy nyereség- és veszteségszámlát, melybe azonban nem vezettetik be minden összeg, mely a sorsolási alapba befolyik s a vagyonszámlát sem mutatja ki. Valahányszor arról van szó, hogy a közmunkatanács teljesítse a törvényben reá rótt kötelességét, a kisajátítások vagy a Sugár-ut építése tekintetében, mindig arra hivatkozik, hogy nincs pénze, adóssága van és nem képes ezt teljesíteni. Én igazán nem tudom, mi az oka annak, mert a t. pénzügyminister urnak sem lehet érdeke az, hogy ezen sorsolási alap jövedelmének évi számadását nem mutatja be. Egyet azonban konstatálok, azt t. L, hogy az összekötő vasúti hídon szállított minden métermázsa áru után fizetett 2 fillért semmiféle állami számadásban és költségvetésben nem találom. Ha jól emlékszem, a költségvetés részletezésében, a hol a sorsolási kölcsönről van szó, ott be van foglalva a rakpartokért fizetett 20.000 korona, a külföldi vállalatok községi pótadója, a hidak jövedelme, csak ez az egy összeg nem foglaltatik benne. Nagyon kérem a pénzügyminister urat, méltóztassék a fővárosi közönség megnyugtatására ezen alapnak 1870-től terjedő számadásait alkalmas módon közzétenni. Egy másik szintén nagyon fájó kérdését a fővárosnak vagyok bátor még a mélyen t. képviselőház elé terjeszteni. Ez pedig az alagút kérdése. Az alagút 1857-ben nyittatott meg, az engedély 50 esztendőre szólott és 1907-ben ez az engedély megszűnt. Akkor az állam tulajdonába vette az alagutat és a nélkül, hogy vámszedési joga volna, folytatja a vámszedést. T. i. az engedélyokirat szerint 50 év múlva joga volt a vállalatnak kérni, hogy az engedély 10 évre hosszabbittassék meg, de ha a hatóságok nem hosszabbítják meg, ptt többé nincs joga a vállalatnak. A vállalat kérte is a 10 esztendei meghosszabbítást, az akkori pénzügyminister ur azonban ezt elutasította, tehát megszűnt a vámszedés joga. Vámot mégis tovább is szednek. Pedig mit mond a törvény ? A törvény azt mondja, hogy vámszedés csak ugy engedélyeztetik, ha a megfelelő eljárás lefolytattatott. Először is az alsóbbfoku közigazgatósági hatóságnál kell megindítani az eljárást, a szomszédban lévő érdekeltek meghallgatandók, és legfelsőbb fokban a kereskedelemügyi minister határoz, vájjon megadja-e a vámszedési engedélyt;, vagy nem. Ilyen engedély mindeddig nem történt. Igaz, hogy a pénzügyminister ur a pénzügyi bizottság tárgya" lásai alkalmával, a hol szintén előterjesztettem ezt az általam nagyon sokszor felvetett kérdést, azt méltóztatott mondani, hogy az 1908. évi költségvetés indokolásában benne van az, hogy az állam a vámszedést folytatni fogja. Ámde az én jogi felfogásom szerint a költségvetési indokolás — bármennyire tisztelem is a törvénynek erejét — nem elégséges ahhoz, hogy ez okból egy más törvény által előirt eljárás mellőztessék, szóval törvényes alap nélkül szedessék a vám. (Helyeslés balfelől.) Nagyon kérem a kereskedelemügyi minister urat, szíveskedjék a pénzügyminister urat felvilágosítani (Derültség.) ezen álláspont tarthatatlanságáról és a vámszedést megszüntetve, az alagutat a főváros rendelkezésére bocsátani. (Általános helyeslés.) A munkásházak kérdésében az e téren elért eredményekért örömmel üdvözlöm a pénzügyminister urat, azonban kérem, hogy ezt még nagyobb mértékben folytatni szíveskedjék, mert csak akkor fog a munkásság igazán olcsón lakni és a munkásnép jóléte csak akkor fog igazán emelkedni, ha egészséges olcsó lakásokhoz fog jutni. (Helyeslés balfelől.) Különösen figyelmébe ajánlom a minister urnak a kőbányai részen levő telepeknek beépítését. Pető Sándor : Nem akarják ! Szebeny Antal : Pedig igazán szükséges volna ! Körülbelül ezekben kívántam előterjeszteni azt, a mit a pénzügyi tárcza keretében ezúttal felhozandónak tartottam. Tekintettel arra, hogy mindezek olyan kifogások, a melyeknek kielégítő eloszlatásában nem nagyon bízom, és tekintettel arra, hogy ezek mélyreható okok és bajok, pártom nevében kijelentem, hogy a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés balfelől.) Elnök : Szólásra következik % Vermes Zoltán jegyző: Münnich Kálmán! Münnich Kálmán: T. képviselőház! Az előttünk fekvő tárcza költségvetésének áttanulmányozásánál önkéntelenül is azt a benyomást nyerjük, hogy a mi igen t. pénzügyminister urunk, az ő szokott és elismert szakavatottságával és körültekintésével állította össze ezen tárcza költségvetését és igy igen nehéz azoknak egyes tételeire megjegyzést tenni, vagy azokhoz hozzászólani. Ha mégis hozzászólok, teszem ezt azért, hogy a gazdasági életünket legközelebb érintő egynéhány tételére hívjam fel az igen t. ház figyelmét. (Halljuk ! Halljuk!) Ezek közé tartoznak különösen az államháztartásunkban folytatott azon iparágak, a melyek állami kezelésben lévén, egyrészt hivatva vannak iparunk tekintetében vezető és irányító szerepet játszani, más részben pedig Mvatvák arra, hogy a magánvállalkozásokkal párhuzamosan működjenek. Ilyen ágnak kell, hogy elismerjük Magyarország bányászatát és kohászatát. Ha visszatekintünk a múltra, még nem is olyan régen, a magyar bányászat és kohászat, úgyszólván kizárólag, állami kézben volt és azok