Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-183

100 183. országos ülés 1911 június 22-én, csütörtökön. embereket terheljük meg költségekkel, akiket ezek alól épen kivonni kellene. Ha akkor, a mikor a jegyző elvégzi a kötelezőleg előirt halálesetfelvételt, egyúttal ilyen kisebb értékű ingatlanokra vonatkozólag megkérdi a feleket, hogyan kívánják a hagyaték átírását, beszavatolását elintézni, ha továbbá a közjegyzőnek vagy járásbirónak kezébe adjuk az intézkedési jogot az ilyen hagyatékok tárgyalás nélküli átírása tekintetében, nézetem szerint megmentettük a családot attól, hogy be kell fáradnia a bíróság székhelyére, el kell veszítenie az egész napot, fuvart kell fizetnie, költségeket, egy szóval felesleges terheket kell viselnie. Bizonyos értéken felül kétségtelenül helyesebbnek és mcgnyugtatóbbnak tartom, ha a közjegyzőre bízzuk a hagyatéki ügyek rendezését, de a kisebb értékű hagyatékok rendezése nem bírja meg a nagy költségeket. Nagyobb mértékben kellene a hagyatékok rendezésénél igénybevenni azt az örökösödési bizonyitványszerü eljárást is, mely a feleknek beidézése és költségekkel való különösebb megterhelése nélkül folyna le. Kilátásba helyezte a t. mínister ur a esődjog és a végrehajtási eljárás rendezését. Székely Ferenc igazságügyminister: A hagyatéki jogét is! Csermák Ernő: Igen, ezzel már foglalkoztam és meg is jegyeztem, hogy méltóztatott a tervezetet közölni. Most a csődjoggal és a végrehajtási eljárással kívánok röviden foglalkozni. Arról, hogy a végrehajtási novella nálunk milyen állapotokat szült, nem kívánok részletesen szólni. Egyet azonban meg kell jegyeznem és ki kell emelnem és ez az, hogy a végrehajtási novellának és általában a végrehajtási törvénynek ez a kezelése oly állapotot szült, a mely nálunk a hitelképességet nagy mértékben lerontotta. Sokat vitatkoztunk a kultusztárcza tárgyalásánál a liberalizmusról, de azt, mondhatom, hogy meghatóbb liberalizmust én még nem láttam, mint a minőt tapasztaltam a kereskedők és iparosok részéről, tekintet nélkül a vallásfelekezetre, hogyan iparkodtak fizetésképtelen emberek tovább folytatni ipari üzletüket, kereskedelmüket, egyszerűen más emberek becsapásából élve és arra alapítva exisztencziájukat. Nem egyes fajnak és vallásnak privilégiuma ez nálunk Magyarországon. Ezzel összefügg egy másik dolog, a csalás kérdése, a melyet minálunk a bíróság úgy kezel, hogy biztosítja annak a kereskedőnek és iparosnak, a ki megbukott s ennek daczára folytatja üzletét s csinálja vígan a hitelt, hogy ezt szabadon tovább gyakorolhassa. A külfölddel szemben sem alkalmas ez arra, hogy hitelünket megerősítse. Feltétlenül olyan ez a helyzet, hogy mikor vannak bizonyos exisztencziák, melyek a szédelgésre vannak alapítva, azoknak fenntartását az a tisztességes elem fogja viselni, melynek körében manipulácziőikat űzik. Volt alkalmam egyszer egy bécsi kereskedővel tárgyalni, a ki egy követelését akarta behajtani egy kereskedő adósán, ki talán már 15 alkalommal változtatta meg a firmát. A bécsi kereskedő a legnagyobb energiával akart hozzáfogni, hogy mindenféle utón és módon kényszerítse az illetőt, hogy követelését megfizesse. Mikor aztán kitapasztalta, hogy a fennálló tételes törvények mellett nem lehet ezt a dolgot keresztülvinni, nem lehet reménye, hogy követelését megkapja, ellenkezőleg, igen sokat fog rákölteni, akkor elment a bukott kereskedőhöz és szépen megkérte, hogy az uj firma számára ő nála rendeljen. Ebből látszik, hogy velünk szemben a külföldön ezeket az állapotokat már leszámítolják, figyelembe veszik, és ha mi nem segítünk ezeken az állapotokon, ha a tisztes ipart, a tisztes kereskedelmet nem mozdítjuk elő, akkor attól szenvedni fog az egész magyar társadalom, mert oly kíméletet gyakorolunk, melynek humanitárius volta és czélszerüsége iránt kétely kell hogy ébredjen minden emberben. Rátérek most a bírósági tisztviselők és bírák fizetéseinek kérdéseire (Halljuk! bál felől.) Az igen t. igazságügyminister ur körülbelül olyforma nyilatkozatot tett, hogy itt nagyobb segítséget nem várhatunk. Engem ez a nyilatkozat nem elégít ki, mert ha elismerjük azt, hogy a drágaság minden vonalon fokozódik, akkor az a feladat vár reá, hogy ennek hátrányait rendezésekkel szüntesse meg. Ebből a szempontból igen figyelembe veendőknek tartom azokat a memorandumokat, a melyeket minden oldalról előterjesztenek. Azonban a fizetések rendezésének kérdésénél talán nem kellene általában mindent egy kaptafára húzni, talán itt is utána kellene menni a bajoknak, megfigyelni, melyik tisztviselőnél miben van a baj, milyen irányban kellene segíteni és nem általános egyforma fizetéseket felállítani, hanem a pótlékok bizonyos olyan rendszerét behozni, a mely alkalmas a szükségletek kielégítésére. Ha pl. valamely tisztviselő olyan községben lakik, a hol nincs iskola és gyermekét egy más városban kell neveltetnie, a mi reá nézve kétségtelenül nagy kiadási többletet jelent, akkor jogos és méltányos, hogy adjunk neki olyan pótlékot, a mellyel gyermekét neveltetheti. Vegyük figyelembe azt is, vájjon nős tisztviselőről van-e szó, vegyük figyelembe szóval a családi körülményeket és így döntsük el, hogy kinek adjunk bizonyos pótlékot, kinek nem. Ha ezen az utón haladunk, akkor sok jogos igényt fogunk kielégíteni, még pedig a nélkül, hogy pl. az agglegényeknek, a kiknek ilyen pótlékra nincs szükségük, hiába adtunk volna olyan pótlékot, a melyeket máshova fordítva kétségtelenül jogos igényeket elégítenénk ki. - -'