Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-167

72 Í67. országos ülés 1911 május 29-én, hétfon. legtöbben azt mondják, hogy hiszen a tanárok, a kiknek nincs szivük, azok teszik a gyermekeket idegesekké. T. ház ! Ez ellen nekem, mint volt középiskolai tanárnak protestálnom kell, és ki fogom mutatni, hogy a gyermekek idegességének oka nem az iskola, nem a tanár, hanem maga a szülői ház. A pszichológusok, Cramer, Koller és mások kimutatták, hogy ideges szülőknek rendszerint ideges gyermekeik vannak. Azt is kimutatták, hogy a gyermekeknek legalább is hatvan százaléka idegesen lépi át az iskola küszöbét. Ha nem is örökölték az idegességet, de megszerzik külső befolyások által. Még most is emlékszem például egyik tanítványomra, a ki elég jó fiu volt. Egyszerre csak látom, hogy nem boldogul, mindig rosszkedvű. Kérdőre vontam és azt válaszolta : Már nem tudok ugy tanulni, mert az apám, a ki azelőtt józan, tisztességes ember volt, ivásnak és egyéb kedvteléseknek adta magát, és odahaza azóta anyámmal folyton czivódik, nem hoz elég jiénzt, hogy megélhessünk, és az anyám szomorúsága oly erősen hat kedélyemre, hogy képtelen vagyok ugy tanulni, a mint tanultam. De idegessé teszik a gyermeket azok a szülők is, a kik elég vétkesen könnyelműek, hogy a 3—4 éves gyermeküket produkáltatják a rokonság előtt, mint valami majmot, mindenféle költeményre tanitják és addig kínozzák, a mig meg is tanulja és elmondja a verset. Most tessék elképzelni, hogy mire a középiskolába kerül a gyermek, milyen az idegrendszere. Rendszerint a gazdagabb szülők gyermekei idegesek, mert kínozzák a gyermeket már a középiskolai tanulmányok elején mindenféle haszontalan munkával, ugy hogy mindenre van ideje, csak arra nem, hogy a középiskolai tanulmányokkal foglalkozzék. Méltóztassék megengedni, hogy én egy V. kerületi állami főgimnáziumi volt növendékemnek délutáni órarendjét felolvassam. Fél kettőkor érkezik haza az iskolából. Két órakor ott van a franczia kisasszony. Három órakor a zeneakadémiába megy és ott marad hatig. Ha a zeneakadémiában nincs tanitás, akkor 3—6-ig festeni tanul, 6—7 óráig gyorsírást és angolt, 7—8 óráig sétál az instruktorokkal, de csak németül szabad vele beszélnie, 8 órakor vacsorázik a gyermek, még pedig egyedül, mert nem lehet kívánni, hogy az anyja már 8 órakor otthon legyen, mert zsurt tart, vagy kávéházban van, vagy találkája van a moziban. (Derültség.) Ily körülmények hatása alatt ne méltóztassék folyton az iskolát szidni, hanem tessék tekintetbe venni a külső hatásokat, a melyek a gyermek idegrendszerét tönkre teszik. De a kötelesség-mulasztásra való kényszerítés is idegessé teszi a gyermeket. Legtöbb baj van a középiskolában az úgynevezett intőkkel. Intők alatt értjük az értesítést, a melyet az iskola küld a szülői házhoz. A midőn a gyermek intőt hoz, az anyja sehogy sem engedi, hogy a fiu az apjának megmutassa. Két napon keresztül tanulja hamisítani az apja nevét, és a mikor a hamisítás nagyszerűen sikerül, hamisított aláírással viszi a fiu az intőt vissza az iskolába. Most tessék elképzelni, t. ház, mily idegességen megy keresztül a gyermek addig, a mig az osztályfőnök a hamisított intőt átveszi. Ha a hamisítás tűzpróbáján keresztül ment a fiu, akkor az anyját sem akarja többé zaklatni, hanem ő maga hamisítja az atyja nevét és igy akkor csend uralkodik a házban ; de az idegrendszere tönkre van téve, különösen attól a gondolattól, hogy minden furfangot ki kell találnia, hogy valahogyan az apja ne találkozzék az osztályfőnökkel, így azután ne csodálkozzunk, hogy később az, a kit a mamája tanított hamisításra, még a váltón is fogja az apja nevét hamisítani. Az idegességnek kifolyása a gyakori öngyilkosság is az iskolában, de itt sem az iskola a hibás, hanem a szülői ház, mely nem gondoskodik a gyermek lelkéről, hogy a fiúba már korán plántálja a szülők iránti szeretetet. A fiu nem azért lesz öngyilkos, mert fél a tanártól vagy a szekundától, hanem azért, mert fél, hogy bizonyítványát apjának megmutassa. Épen azért kívánatos, hogy hagyjunk fel azzal a szisztémával, hogy folyton a tanárt és az iskolát szidjuk. Az iskola legyen a szülők szemében a második templom, gyermekük lelkének oltára, melyről csak áhítattal beszéljenek és akkor meglesz az, hogy az iskola és a család meg fogják egymást érteni. (Helyeslés.) • Hosszú tanári tapasztalatom folytán arról győződtem meg, hogy a jó tanulónak szülői rendszerint megbecsülik a tanárt, és csak a rossz tanulók szülői azok, kik a helyett, hogy a hibát önmagukban és gyermekeikben keresnék, folyton szidják az iskolát és a tanárt, a ki hivatva van gyermekük, legdrágább kincsük lelkében a szülők és a haza iránti szeretetet ápolni és fejleszteni. Azt is tapasztaljuk, hogy vallásos, jó egyetértésben élő szülők gyermekei rendszerint jó tanulók. Hisz tudjuk, hogy a gyermek lelke olyan, mint a viasz, különösen az anyja olyanná tudja alakítani, a milyenné akarja. Nagyon jól tennék az anyák és egyáltalában a szülők, ha gyermekeik érdekében több időt szentelnének a családnak, gyermekük, családi boldogságuk zálogának a nevelésére, mert akkor kevesebb volna az öngyilkosság és több volna az öröm a családban. Nagyon ajánlanám a szülőknek, hogy olvassák el Arany János önéletrajzából csak ezt a két-három sort és jegyezzék meg maguknak, hogy mit irt Arany János a szüleiről és hogy azok az egyszerű földmivelő szülők hogyan nevelték őt. Azt mondja (olvassa) : »Én valék öreg szüleim egyetlen reménye, vigasza. Szerettek is az öregség minden vonzalmával, mindig körükben tartottak, és rendkívül vallásosak lévén, e hajlam rám is korán maradt. Az ének és szentírás vonzó helyei lettek első tápjai gyenge lelkemnek és a kis bogárhátú viskó szentegyház vala, hol fülem soha egy trágár szót nem hallott.« így kell a gyermeket nevelni, a hogy Arany János szülei őt nevelték. (Helyeslés.)