Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-167

167. országos ülés 19li május 29-én, hétfon. n És hogy meggyőződjünk arról, hogy a szülőknek milyen befolyásuk van a gyermekekre, megint Aranyból fogok csak néhány sort idézni, hogy lássuk, hogy az a szülői szeretet hogy plántálódik át a gyermek lelkébe. Ő maga irja a fiának a következő sorokat (olvassa) : »Látod, én szegény költő vagyok, örökül hát nem sokat hagyok, Legfeljebb mocsoktalan nevet, A tömegnél hitvány érdemet. Ártatlan szived tavaszkertjében A vallást ezért öntözgetem.« Ö tehát követte szülei felfogását. Az az oka annak, hogy az arisztokraták rendszerint vallásosak, mert olyan czeltudatos nevelést kapnak már gyermekkorukban, mely nevelés, ha azt akarjuk, hogy az életben harmonikus gyümölcsöt teremjen a lélekben, nem lehet más, mint valláserkölcsös nevelés. (Helyeslés.) Ezt érezte a mi ministerünk, mikor a középiskolai oktatás központjába a valláserkölcsi nevelést követelte. De ezt érezte a porosz kormány is, mert az uj porosz középiskolai rendtartás a nevelés középpontjául a valláserkölcsi oktatást állítja, mikor a középiskola növendékeit az isteni félelem és a hazaszeretet alapján kivánja művelt és jellemes emberekké neveim és kifejezetten intézkedik arról, hogy a tanárok példájukkal iparkodjanak a valláserkölcsi czélokat megvalósítani. (Helyeslés jobbfelől.) A kultusz-kormánynak talán legfontosabb kérdésére, a tanítóképzés kérdésére kívánok most áttérni. (Sálijuk ! HaUjuk!) A tanítóképző intézetek a magyar nemzeti és államfentartó érdekek megóvása szempontjából legfontosabb kultúrintézményeink, mert hiszen a jól képzett tanítóktól függ a nemzet jövendő sorsa és nagyon jól tudjuk, hogy a milyen a tanitó, olyan az iskola, és a milyen az iskola, olyan a nemzedék, mely abból kikerül. Ezek nem uj dolgok. Ezek már a közfelfogásba átment és a köztudatban élő igazságok. Ezen igazságoknak megértése hozta létre a tanitóképzés terén azt az utóbbi években tapasztalható örvendetes emelkedést, melynek folytán bátran és jogos büszkeséggel állithatom, hogy a mi tanítóképző intézeteink Európa bármely más hasonló irányú intézeteivel felveszik a versenyt. Ezen igazságok megértése hozta létre azt a vizsgálati szabályzatot is, a melyet csak a múlt hónapban adott ki a t. minister ur és a melyet az összes iskolafentartó hatóságok készséggel tettek magukévá és fogadtak el. Ennek a szabályzatnak a képzés nivója emelésére nagyon sok előnye van, de legfőbb előnye az, hogy a tanitókéjjző intézetek ép ugy a felekezetiek, mint az államiak, a szakképzést és a nemzeti irányú tárgyakat tették központjává. Míg azslőtt, még a múlt évben is, a szegény tanítójelölteknek a gyakorlati tárgyakkal együtt, 24 tárgyból kellett felelniök a KÉPYH. KAPLÓ 1910 — 1915. VIII. KÖTET, tanitókópesitő vizsgálatokon, addig a minister urnak ujabb, igazán humánus és nagyszabású intézkedése folytán, a tanítójelöltnek a képesítő vizsgálaton csak a pedagógiai és az u. n. nemzeti irányú tárgyakból kell felelnie, ugy mint a magyar nyelvből s irodalomból, a magyar történelemből, az alkotmánytanból és a magyar földrajzból. Ezzel nemcsak azt értük el, hogy a a tanítóképzést magasabb színvonalra emeltük, hanem elértük azt is, hogy megkönnyítettük annak a szegény tanítójelöltnek a dolgát, mert 24 tárgyból jól felelni nem bír, mivel ez messze túlhaladja egy 18—20 éves fiatalember befogadási képességét. Ezen örvendetes előrehaladással azonban, mely a gyakorlati képzést az elméleti képzéssel párhuzamosan fejleszti és mely a tanítóképzést a gyakorlati élettel hozta kapcsolatba, elértük azt, hogy a felekezeti és nemzetiségi tanítóképző intézetekben az az igyekvés támadt, hogy azok is egyforma színvonalon legyenek az állami tanítóképző intézetekkel. Míg a felekezeti tanítóképző intézetek nemes versenyre keltek a tanitóképzés tökéletesbitése terén az állami intézetekkel, addig azt tapasztaljuk, hogy az utóbbi időkben a nemzetiségi tanítóképző intézetek megértve a kormánynak jóakaratú buzdítását és intézkedését, azon az úton vannak, hogy a múlt évek mulasztását tőlük telhetőleg pótolják. Ezen intézetek, a mint ezt maguk az egyházi hatóságok is elismerték, oly alacsony színvonalon állottak, hogy erről igazán még kritikát se lehetne mondani, nem is beszélve arról, hogy a magyar nyelv tanítása is, dacára az 1879:XVIII. évi törvény intézkedéseinek, ezen intézetekben teljesen el volt hanyagolva. Az ilyen intézetekben a magyar nyelv csak arra szorítkozott, hogy egy román vagy — mondjuk — szláv szöveget tudjanak magyarra fordítani. Ma pedig néhány esztendő óta az évfolyamokban a magyar nyelv és irodalom tananyaga ugyanaz, a mi az állami tanítóképző intézetekben. A tanképesitő vizsgálaton nekik ép olyan írásbeli dolgozatot kell késziteniök, mint az állami tanítóképző intézetek növendékeinek és a tétel kitűzését ma már ministeri biztosnak is tudomásul kell vennie. De nemcsak ebben kulminál ez az intézkedés, hanem abban is, hogy a tanképesitő vizsgálaton mindenkinek magyar nyelvű próbatanitást is kell tartani. Midőn a nemzetet érintő ilyen nagyszabású dolgok igy felszínre kerülnek, lehetetlen meg nem említeni azt az előrehaladást, a melyet a minister ur az uj vizsgálati szabályzattal a tanitóképzés terén biztosított. (Helyeslés jobbfelöl.) A közoktatásügyi kormány azonban, — és most áttérek ennek a kérdésnek úgyszólván legkényesebb, legfontosabb részére — a midőn igy az államnyelv törvényes jogait megvédelmezi, ezzel nem meríti ki a nemzetiségi tanítóképző intézetekkel szemben jóakaratú támogatását, mert erélyesen megkívánja, hogy a román nyel10