Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-180

180. országos ülés 1911 junius 19-én, Mt)6n. 439 származik, hogy a nevelési faktorok viszonossága nincs meg nevelési rendszerünkben. (ügy van! ügy van ! a baloldalon.) A nagyméltóságú minister ur pl. volt szíves bejelenteni, hogy most gazdasági népiskolákat szervez. A mint én értesülve vagyok, ez nem kevesebbet jelent, mint 700.000 tanulónak jövőjéről való rendelkezést, mert ezek a gazdasági népiskolák körülbelül 700.000 tanulót fognak befogadni. Egy árva szót sem hallottunk azonban arról, hogy ezeknek a testi neveléséről valami gondoskodás történik. Megemlítem ezt, t. ház, hogy legalább, a mikor uj intézményeket létesítünk, a mikor kezdünk valamit, a mikor nem kell megcsontosodott rendszereket átalakítani, legalább akkor igyekezzünk a modern kor követelményeinek megfelelni és mindjárt kezdettől fogva egy megfelelő nevelési rendszert életbeléptetni. (Helyeslés a baloldalon.) Beszéltem arról, hogy a középiskolákban a torna heti két órában van felvéve. Ha ezt betartanák, bár a minimumnál is kevesebb lenne, de volna valami. Azonban mit látunk ? Ez a két óra is oly módon van felhasználva, illetőleg annyira összezsugorodik, hogy annak a világon semmi eredménye nem lehet. Régi, avult rendszer maradványaképen ma is itt állunk szemben az u. n. régi német tornarendszerrel. Ennek a lélekölő, szögletes mozdulatai az ifjúságot, hogy ugy fejezzem ki magam, untatják, nem kedvelik meg eléggé, testetlelket ölőnek tartják. Az ifjúságban azonban bele van nevelve a szabad versengés, a szabad verseny utáni vágy, és mit tesznek ? Kimennek a szabad térségre, játszadoznak, futkároznak. . . (Zaj a jobboldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Polónyi Dezső: ... és épen abban a korban teszik ezt, a mikor legjobban reá szorulnának állami támogatásra és felügyeletre, akkor gyakorolják ezeket a mozgásokat minden felügyelet nélkül. A társadalomnak jó érzékére vall, hogy a társadalom megérezte már azt, hogy ebben a kérdésben valami hibának kell lenni, hogy ez a kérdés reparáczióra szorul; megérezték, szervezkedtek, tömörültek, a társadalom maga irányítja ezeket a dolgokat, minden megmozdult, csak az állam nem, sőt az államnál látjuk, hogy ha néhány ezer koronát meg kell takarítani, akkor elsősorban a testi nevelés tételét veszi elő és azt harmincz és egynéhány ezer koronával leszorítja. Ma ugy látjuk, t. ház, hogy az a régi közöny, a mely kint a társadalomban annyira dul, szünőben van, érdeklődnek a gyermekek fejlődése iránt. Csodálatos módon egyezően kezd a társadalom érdeklődni. Egynéhány embernek jutott a szerencse osztályrészül, hogy a mozgalom élére állhasson. Berzeviczy Albert nagyméltóságú elnök ur volt ki 1906-ban a VIII. demográfiai kongresszuson nagyértékű munkáját bemutatta »La question de l'éducation physique« czimmel, a mely a testi nevelés irodalmának és e kérdés komoly megvitatásának létjogosultságát adta meg az országban. Az ő személyéhez fűződik minden esetben, ha a társadalom, ha a hírlapok megfelelő módon foglalkoznak e kérdéssel. Látjuk és érezzük, hogy vége már annak a régi korszaknak, a mely a tömegképzést véve, lélekölő, unalmas munkát adott, mert hiszen munka volt az annak a gyermeknek ; ma már a kor szellemével haladva, nem erre van szükségünk, hanem arra, hogy egyéneket neveljünk, individualizáljunk és igy a nevelési eszközöket is az egyénekhez alkalmazzuk. (Helyeslések a szélsőbaloldalon,.) T. ház ! Én nem kívánok a t. háznak e kérdéssel terhére lenni; (Halljuk ! Halljuk !) el fog jönni az idő, a mikor több fogékonyság fog e dolgok iránt mutatkozni. Én a magam részét úgyis kiveszem e kérdésből, annak minden vonatkozásában, a mikor csak erre alkalom nyilik; fejtegetem az eszméket és kapaczitálok. Ismétlem, el fog jönni az az idő, a mikor bizonyára itt a házban is lesznek, a kik átérzik mindazt, a mit én, ha rosszul is, de mindenesetre jó szándékkal, most itt elmondottam. Én azt látom, t. ház, hogy a nemzeteknek épugy, mint az egyéneknek az életében megvannak azok a bizonyos törvények, a melyek, hogyha bizonyos idők folyamán, vagy más behatások alatt változások alá is esnek, a maguk lényegében mindig örökéletűek és egyformák. Azt látjuk, ha visszanézünk a messze múltba, a nemzetek életére, hogy minden egyes nemzet, a mikor hatalmi poziczióra és vezető szerepre tett szert, e fejlődésében bizonyos hullámvonal látszik, mint a minőt a drámai cselekvések jellemzésére szoktak alkalmazni. Hullámvonalban megy a nemzetek fejlődése, mindig felfelé, mindaddig, a mig bizonyos körülmények folytán a katasztrófa be nem következik. És valahányszor a hullámvonal tetejére ment fel a nemzet, mindig nagy emberek nagy gondolattal vitték azt felfelé. Valahányszor ezek a gondolatok elkoptak, hogy ugy fejezzem ki magamat, kimaradtak, mindig beállt bizonyos mérvű dekadenczia. Csodálatos egyöntetű jelenségeket tapasztalunk mindig az ilyen állapotok és idők beállásánál. Ugyanakkor látjuk mindig ugyanazokat a belső viUongásokat, felekezeti kérdéseket, látjuk a társadalom széttagoltságát, látjuk a dekadencziát a művészet fejlődésében is, egyre nő a nuditás, a művészet lassanként hanyatlik és nem marad egyéb, mint a nuditás mint önczél. Látjuk egyes nemzeteknél, hogy a főváros például teljesen kiszakítja magát a nemzet testéből, egészen más életet él, más emberek, más gondolatok uralkodnak ott, más az erkölcsi felfogás és tartalom. így volt ez Babilonnál, Rómánál, igy van ma Parisban, sőt Budapesten is. Más itt a világ, mint künn a vidéken és ez a dekadenczia legbiztosabb jele. Ilyen dekadens korban nekünk nagy emberekre, nagy gondolatokra van szükségünk, a melyek a felfelé húzódó vonalon visznek minket ismét előre. Azt hiszem, hogy nem tévedek és nem nagyitok,