Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-179

416 179. országos ülés 1§11 június 17-én, szombaton. szükségéből képes Tolt arra, hogy vallását változtassa, az meghasonlott önmagával és arra , még kevésbbé lehet rábízni gyermekeink jövendőjét. Sándor Pá!: ügy van! Kovácsi Kálmán: Pedig ezt igen gyakran tapasztaljuk és e tekintetben sok minden történik, a minek történnie nem kellene. Én fültanuja voltam annak, hogy egy három-négy esztendőn keresztül mellőzött zsidó vallású fiatalember végső kétségbeesésében arra szánta magát, hogy ha máskép nem boldogulhat, kitér és lesz keresztény. Megmondotta előre, hogy micsoda mesét fog elmondani az illető tanácsos urnak, a kitől sorsa függött. Előre elmondta, s elmondotta azt is, hogy mi lesz a hatás. Elmondotta, hogy öreg dajkája a minap megsúgta neki, hogy a mikor csecsemőkorában nagy beteg volt, titokban megkereszteltette; ő ezt mindig érezte, mindig érezte, hogy a szive odavágyik, s minthogy ezt megtudta, tényleg meg is keresztelkedik, kéri magát a keresztények sorába felvétetni és keresztapául kéri fel az illető tanácsos urat. A keresztelés újból megerősíttetett és két hét múlva az illető állami középiskolai tanár volt, minden egyéb mellékjövedelemmel. Sándor Pál: Jó üzlet! Kovácsi Kálmán: Minden ugy történt, a hogy előre megmondotta. De a mióta a kinevezése bekövetkezett, ő maga mondotta, hogy azóta nem érzi magát tisztességes embernek. (Nagy zaj.) Haller István (közbeszól). Kovácsi Kálmán: Az sem igen mérlegelte a tisztesség szabályait, a ki az illetőt ilyen lépésre kényszeritette. (Ugy van! jobbról.) Hogy ha azt a zsidó fiút az a keresztség képesiti arra, hogy az állami középiskolák tanárai között helyet foglalhasson, akkor vice versa mivel tetszenek megmagyarázni, hogy ha egy római katholikus tanár, piarista, egyébb vagy más azt mondja: minek hozza meg a nagy áldozatot, a mikor ez már nem bir olyan erkölcsi értékkel, mint valaha, mert az állam van ma olyan helyzetben, hogy foglalkozhassak az ő kultúrintézményeivel, nem mint századokkal ezelőtt, és hogy azokat ma honorálhatja is, tanári képesítésével elmegy egy más munkatérre, egyben pedig áttér mondjuk a protestáns vallásra. ISTem értem, hogy ha az a zsidó fiu keresztény lett, annak aznap van állása az államnál, viszont, ha egy ilyen katholikus tanár áttér protestáns vallásra, soha az államnál nem kap alkalmazást, rájegyzik ezt a minősítésére és soha állami alkalmazáshoz nem jut. Engedelmet kérek, a mikor protestáns lett, nem vétkezett annyit a magyar nemzet, magyar állam ellen, hogy azt azzal kellene büntetni, hogy nem kap az államnál kenyeret, viszont nincs jogában jutalmat osztogatni a zsidó fiúnak azért, mert kitért. Azt hiszem az állam kenyere, a melyet az állam megbízásából kezel a kultuszkormány, nem arra való, hogy ilyen mértékkel mérjék, s nem arra való, hogy prozelitákat csináljanak vele. (Mdyeslés a szélsőbaloldalon.) A középiskolákról beszélve, legyen szabad rámutatnom kulturális életünknek egy olyan intézményére is, a melynek fejlesztésére súlyt tudnék fektetni. Evidens dolog, hogy nem minden emberben ébrednek egyszerre azok az érzékek, a melyeknek fejlődését előmozdítani van hivatva a tanár, nem egyidejűleg fejlődik a számolás, a nyelvismeret iránti hajlandóság és érzék; egyiknél előbb, másiknál később. Miután azonban a tömeget nem lehet máskép kezelni, osztályokba kell hogy oszszuk a növendékeket; s a ki az osztály részére kiadott anyagot feldolgozza, az megy tovább, a ki egyik-másik tárgyból lemarad, az elbukik, esetleg ott kell hagyni a pályát. Azt hiszem, hogy az erdőnek is nem minden fája zöldül egy időben, egyszerre és ha a fának egyik-másik neme szárazon csörömpöl, a mikor már a másik fa zöldül, nem jó erdész az, a ki azt a fát azonnal kivágja. Be kell várni egy kis időt, zöldülni fog az is, annak idején, dicsőségére az Istennek. Azért, ha egyik-másik növendéknek egyikmásik érzéke nehezebben fejlődik is ki, nem jó, ha azokat megsemmisítjük, kiküszöböljük az intelligens pályákra törekvő ifjak sorából. Van egy-két ilyen magánintézetünk, egyiknek közelében lakom, beszélhetek róla közvetlen tapasztalat alapján. Egynéhány gyerekről van ott szó ; tanul az a gyermek a tanár felügyelete alatt, lassan előhívják egyik-másik érzékét és idővel ott van, a hol a többi és igy hasznos tagjává növi ki magát a magyar nemzetnek. Ezen intézeteknek ápolását és gondozását ajánlanám én a mélyen t. minister ur kegyeibe. Azt hiszem, nagy szolgálatot tesz vele a tanügynek, a szülőknek, mindazoknak, a kik a tanügy terén tapasztalatokkal birnak, mert megment sokakat az elzülléstől, a kik idővel a magyar nemzetnek, a magyar nemzet nagy családjának hasznos tagjaivá válhatnak. Ha szabad visszatérnem beszédem kezdetére, hogy a magam álláspontját preczizirozzam, visszatérek Rákóczi korszakára és idézem annak egyik mondását. A nagy Rákóczi fejedelem a szécsényi országgyűlésen annak örömére, hogy a felekezetek közötti békét sikerült nagynehezen helyrehoznia — csodálatos, hogy a vallás nem hogy egyesítene, hanem épen szanaszét huz, széttép bennünket, (Igaz! Ugy van! a sgélsobálóldalon) gyűlölködés tárgyául szolgál az, a mi Istenhez kellene, hogy vezessen minket, szégyenére mindnyájunknak és különösen azoknak, a kik ezt előidézik — mondom, Rákóczi Ferencz egy érmet nyomatott, melynek egyik oldalán egy oltárkép látható, áldozati füsttel, körülötte pedig a különböző felekezetek papjaival. Az éremnek körirata ekként szól: »Concur-