Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-176
176. országos ülés ÍM1 június 13-án, kedden. 327 színvonalon akarta fentartani. De e helyett azt az embert. — igaz, hogy nemsokára megbánta, — ki hivatva lett volna ezt az Operát megteremteni, Mahlert elengedte. Ma ugy állunk, hogy az egész sajtó — méltóztassék elolvasni azokat az évzáró tanulságokat, melyek a sajtóban napvilágot látnak, — az egész közönség, a szakemberek egyhangúlag konstatálják, hogy az Opera dekadencziában van, hogy nem felel meg hivatásának, hogy nincs arányban az a sok áldozat, melyet ráfordítunk, azzal a kultúrával és azzal a zenei művészettel, a melyben részünk van. Már most mik a közvetlen okok ? Én elismerem Apponyi Albert gróf t. képviselőtársamnak azt a tételét, hogy a tagokban rejlő tehetség sokkal több, mint a mennyit ők ma produkálnak. De mi az oka annak, hogy ezek a tehetségek nem fejlődhetnek ki, mi az oka annak, hogy a mikor külön-külön nagy tehetségeink vannak, azoknak művészi vezetése olyan, hogy belőlük nem kerül ki nivón álló művészet ? Azonban fent ártván magamnak a jogot, a részletes vitánál erre bővebben kitérni. Én itt sorba veszem a dolgokat. Az Operának legjobb része még a kar és a zene, ellenben minden baj kútforrása és az Opera teles dekadeneziája azon a tehetetlenségen alapszik, a mely az Opera művészeti igazgatóját minden egyes alkalommal jellemzi. Egész legendák keringenek arról, hogy a tagok között milyen fegyelmezetlenség uralkodik, milyen bonmot-k vannak forgalomba az ő művészi Ítélőképességéről, művészi Ízléséről. Hisz a kik az Operába járunk, boszankodva jövünk ki az előadásokról és a kik foglalkoznak a dolgokkal, látják azt, hogy lassan, de biztosan, sőt lehet mondani, hogy rohamosan megy le a lejtőn ez az intézmény és a mikor ez intézmény művészi vezetőjét mindenki támadja, a mikor a szakkritika bebizonyítja a tehetetlenségét ; mikor maguk a tagok nevetnek legjobban az ő Ítélőképességének kiánj^a felett, a vezetés teljes anarchiáján, a fegyelem teljes felbomlása felett, merész affrontnak tartom azt a görcsös ragaszkodást, mely az összes szakköröknek, s a közönségnek véleményével szemben oly erősen, mintegy láthatatlan kezekkel oda kapcsolva tartja ezt az egy embert ennek a kulturális intézetünknek élén. Méltóztassék foglalkozni ezzel a kérdéssel, méltóztassék hozzáértő emberek kritikáját meghallgatni, méltóztassék megnézni azokat a kritikákat, melyeket igen értékes művészemberek a lapokban közzétettek, méltóztassék a hangulatot közvetlenül tapasztalni, s rájön a minister ur is arra, a mire már részben rájött, hogy ezeket a bajokat orvosolni kell, mint a hogy jogunk van orvoslását kívánni egy oly intézmény bajainak, a mely intézmény ettől a különben is szegényes kulturbudgettel bíró államtól majdnem 1 millió koronát von el évente. Ezeket ajánlom az igen t. minister urnak figyelmébe, jóakarattal és azzal a tiszteletteljes kéréssel, hogy e kultúrintézmények fejlesztését, a modern élettel való összekapcsolását tegye kulturális feladattá. Állami intézményeinknek az a baja, hogy ha jól is vannak fundamentumai letéve, később a bürokraczia tömkelegében oda kerülnek, hogy mindinkább eltávolodnak az élettől, holott az életnek, az élet lüktető mozgalmának kell visszaadni ezeket a kultúrintézményeket a magyar kultúra számára. Miután én e téren csak keveset tapasztaltam, a mely engem kielégít, a kultuszköltségvetést nem fogadom el. (Élénk helyeslés a haloldalon.) Elnök : Ki következik % Gr. Draskovich János jegyző: Herczeg Ferencz ! Herczeg Ferencz: T. képviselőház! (Halljuk/ Halljuk/) Nagyon sajnálom, hogy az immár szertelenül elnyúló vita elnyujtásához nekem is hozzá kell járulnom felszólalásommal. Én azonban felszólalásommal erkölcsi kötelességnek akarok eleget tenni, és ha a t. képviselőház megtisztel azzal, hogy türelemmel hallgat meg, (Halijuk! Halljuk !) akkor rajta leszek, hogy tőlem telhető rövidséggel, legfeljebb tiz perez alatt tegyek ennek a kötelességnek eleget. (Halljuk! Halljuk /) Én nem fogok rátérni azokra az igen érdekes és fontos elvi kérdésekre, a melyek itt e hosszú vita folyamán felszínre kerültek. Nem fogok rátérni azért, mert hiszen a parlament díszeinek felszólalásai azokat minden oldalról kellően megvilágították már, és igy az én t. barátom Hédervári Lehel képviselőtársam is meg fog nekem bocsátani, ha nem foglalkozom az ő egyébként igen érdemes és érdekes beszédével. Én csak egyetlenegy gyakorlati kérdésre akarom ráterelni a mélyen t. minister ur és a t. képviselőház figyelmét. Ez a szerzői jogvédelem kérdése, (Általános élénk helyeslés.) főleg külföldi vonatkozásaiban. Azt hiszem, ebben a gyülekezetben nem kell beszélnem arról, hogy milyen nemzeti hivatást teljesít a nemzeti kultúra, különösen a szépirodalom. Elég, ha ráutalok arra, hogy a modern magyar állam megalkotásában a magyar szépirodalomnak igen tetemes része van. Azt merném mondani, hogy a messze külföldön, oczeánokon tul van is nem egy ember, a Id csakis magyar szépirodalmi produktumok révén tudja, hogy van egyáltalában Magyarország. (Ugy van / Ugy van / jobb- és balfelól.) A szépirodalom terén Magyarország, mintegy megelőzve a saját etnográfiai fejlődését, a külföldön mint egységes nemzeti állam szerepel, és ez annak köszönhető, hogy azok a kiváló tehetségek, a kik Magyarországon eddigelé a kultúra szolgálatában állottak, kultúra alatt mindig a magyar kultúrát értették. Ezeket csak azért vagyok bátor felemlíteni, mert szeretném, ha a mélyen t. képviselőház bizonyos szimpátiával hallgatná azokat, a miket elmondani bátor leszek. (Halljuk / Halljuk !)
