Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-176

326 176. országos ülés 1911 június 13-án, kedden. ményezze a sikert. (Helyeslés.) iNe a családokat állítsák oda, hanem állítsák oda azt az embert, a ki tudományos működése folytán leginkább alkalmas valamely tanszékre. (Helyeslés.) Az egye­temekről szólván, rá kell térnem egyik legsikere­sebb kultúrintézményünkre, melynek nagy hiva­tása van és a melytől még nagy eredményeket várhatunk, a melyről azonban itt a vita során­nem volt szó, értem az Országos Magyar Szép­művészeti Muzeumot, örömmel látja az ember, hogy a fővárosban egy-egy ünnepnapon mily nép­vándorlás indul az Országos Magyar Szépművé­szeti Múzeumba, a melynek részint régi, részint uj galériája oly fokon áll, a minőre kulturális intéz­ményeink közül egy sem tudott emelkedni. Épen azért szükségesnek tartom, hogy ennek az intéz­ménynek ne olyan szegényes apanázst adjanak, a minő a költségvetésben fel van véve, hanem erős, intenzív szubvenczióval támogassuk. Mielőtt azonban ezzel belterjesebben foglal­koznám, talán "vissza kell vernem egy kicsit azt a nizust, a mely a művészet uj áramlataival szem­ben oly ellenséges indulattal lép fel ugy a sajtóban, mint —a hogy azt a pénzügyi bizottságban tapasz­taltuk — a képviselőházban is. Uj irányok megszületését megakadályoznia nincs sem a parlamentnek, sem semmi más fórum­nak módjában. Az uj irányokkal szemben a meg­lévő irányoknak más hivatásuk nem lehet, mint az, hogy egy bizonyos jóakarattal ne állják útját az uj intézmény kifejlődésének. Ezek az uj irá­nyok ma az egész világon megindították mozgal­mukat. Még nincsenek abban a stádiumban, hogy egész és művészi becsű dolgokat alkossanak, de mindenesetre kutatnak, keresnek formákat, és minden uj irány csak addig uj irány, a míg a rá­következő kor nem approbálja, nem szankczionálja. Ha nincs benne erő, iga.zság, művészet, akkor önmagától megsemmisül, ha jiedig van benne, akkor a rákövetkező kor okvetlenül approbálja. Hiszen ha kimeg}mnk a Szépművészeti Múzeumba, látjuk a nagy mesterek képeit, azokét, a kiket koruk kigúnyolt, megvesszőztetett, a kiket a pápák elkergettek és a kiknek művei most nagy kulturális becscsel bírnak, és a kiket okulással nézünk. A szépművészeti múzeumnak Budapesten legnagyobb hivatása van a kultúrintézmények közül. Ma ez a város nemcsak azért nevezetes, mert van halászbástyája, dunai korzója és az elevátora kitűnő intézmény, hanem ha valaki ebbe a városba érkezik és akármilyen városba érkezik a világjáró kultúrember, az első kérdése az, hogy milyen kultúrintézmények vannak abban a városban, mi látható benne művészet dolgában ? (Igaz ! ügy van !) Kölnben olvastam a Kölnisebe Zeitungban, hogy egyedül azért a Giorgione képért, mely ott van a Szépművészeti Múzeumban, érde­mes idejönni. Mikor valamennyien érezzük, hogy az idegenforgalom nem attrakezió, nem szórako­zások által, hanem igazi kultúrintézmények fel­állítása val érhető el, akkor egész erővel rajta kell lennünk, hogy ezt a kitűnően megágyazott kultúr­intézményt a tökéletesség legmagasabb fokára juttassuk. Igen szegényes az, a mit erre a budget felvett. Figyelmébe ajánlom a minister urnak, hogy más országok hogyan szokták ezeket a dolgokat intézni. Ma mikor ezek a nagy kulturnxűvek mind erős kézben vannak, csak nagy intrikával, esel­szövényekkel, invenczióval és furfanggal lehet hozzájutni egy ilyen műhöz, de nem állami admi­nisztráczióval. A német birodalom legnagyobb szakértője Bode, megjelenik mindenütt, a hol csak kis alkalom nyílik valamely neves képet megszerezni. Most, a portugál király elüzetésekor másnap már ott voltak a világ összes műkereskedői és állami megbízottai, hogy nem. tudnának-e valamit elcsípni azokból a nagy művekből. Franfurt városa pl. megtudta, hogy Luca della Robbianak egy hires fayence-a, Rembrandtnak egy nagyhírű képe, Sámson megvakitása, megvehető, örült nagy pénze­ket kértek érte, és Frankfurt polgármestere össze­gyűjtötte tiz legvagyonosabb emberét Frankfurt városának, kik egy nap alatt összeadták azt az 500.000 K-t és megvásárolták a képet. A társa­dalmat kellene inkább igénybe venni, hisz tiszta dolog, hogy állami budgetünk nem engedi, hogy horrendus összegeket fizessünk ilyen kultur­munkákért. De viszont lehet az emberi hiúságra appellálni, és a hogy tülekedés folyik czimek és rang után, talán ezt lehetne megadóztatni arra, hogy a kultúrának valanű haszna legyen belőle. (Helyeslés halfelől.) A r an még egy körülmény, mely aláhúzza azt, hogy ezzel a kulturművészeti intézménynyel foglalkozni kell. Madridot kivéve, sehol a világon egy művészi múzeumban sincs olyan reprezentálása a spanyol művészeti iskolának, mint a magyar szépművészeti múzeumban. A Goyák, a Murillók, és a spanyol iskolának minden remeke össze van gyűjtve, talán csak a legnagyobbak hiányoznak, mert azokhoz pénzbehleg nem tudunk hozzá­jutni. De erre kellene rávetni egész tehetségün­ket. Hogy mi az összes iskolákat felhalmozzuk és idehozzuk Budapestre, azt nem tudjuk meg­csinálni, de ez a spanyol iskolánk már ma oly erős, hogy ha a minister ur egész erejével és a társa­dalomból kiválasztott meczenásokkal ezen gyűjte­ménjrt gazdagítja, ez oly híressé válik, hogy cso­dájára fognak járni és kulturfokmérőjévé válik az országnak. (Helyeslés.) Ha már a művészetnél tartunk, egy deka­dencziában levő kultúrintézményünkről kell meg­emlékeznem. A minister ur maga is kijelentette, hogy a magyar királyi Operaháznál bajok vannak. Nap-nap után érezzük, hogy milyen dekadens áramlat az, a mely felülkerekedett, milyen tehetet­lenség uralkodik ebben a mi kultúrintézményünk­ben, mely csaknem egy millió koronát kap évente a magyar államól. Igenis foglalkozni akarok kissé belterj esebben ezzel a kérdéssel. (Halljuk! Halljuk!) Egy gróf Zichy nevéhez fűződik az első kis baj az Operánál. Ö t. i. felállította azt a nézetem szerint is helyes elvet, hogy az Operát európai

Next

/
Oldalképek
Tartalom