Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-176

324 176. országos ülés 1911 június 13-án, kedden. menye, hogy a mikor tulajdonképen annak a publikumnak szabadideje volna, a melynek részére a nyilvános könyvtárak felepittettek, akkor a könyvtár szünetel. Legnagyobb hibája azonban e könyvtárnak az, hogy nincs meg a szakkatalógusa és nincs meg a szakközege. A szakkatalógus az a segédeszköz, a melylyel magamat egy könyvtárban kiismerem, a szakközeg pedig az az egyén, a ki a könyvtár egy bizonyos csoportját képviseli a közönséggel szemben. Már most hogy áll mindez a Nemzeti Múzeum könyvtáránál ? 1817-ben készült az utolsó katalógus és azóta, kivéve a házi leltárt, semmi olyan katalógus nincs a Nemzeti Múzeum könyvtárában, a mely tájékoztatná a közönséget. A mi pedig a szakközegeket illeti, nálunk megvan a könyvtáraknál az a rossz szokás, hogy vagy filológust, vagy historikust alkalmaznak, holott a tudománynak ma már oly sok ága van — az orvosi tudomány, a hadászat, a szocziológia, a bölcsészet, a jogtudomány — a melyek mindegyikének egy-egy szakközegre volna szüksége ahhoz, hogy a tudomány iránt érdeklődő ember ott mindjárt a fején találja a szöget és mindjárt azzal kezdje a tudományok körébe vágó tárgyalásokat, a ki épen a legjobban érti az illető szakot. Van azután, t. ház, a Nemzeti Múzeum könyvtárának egy másik része, a hirlapkönyvtár. A hirlappéldányok kötelező beszállitásáról szóló törvény, a mely körülbelül 30 év óta van meg, elrendeli, hogy minden irott és nyomtatott betű, a mely megjelenik az országban, elhelyeztessék a múzeumban. Ebben a tekintetben ma teljes anarchia uralkodik. Sem repertórium nincs a megjelent dolgokról, sem hozzáférhetővé nincs az anyag téve, egy holt anyag az, a mely raktárakban fekszik, teljes anarchiában. S itt veszszük észre azt, a mit beszédem további folyamán ki is fogok fejteni, hogy állami intézményeink hogyan távolodnak el az élettől. Hogy mennyire megy a bürokratizmus, mennyire eltávolodik attól a lüktető élettől, a mely tulaj donképen a tudománynyal foglalkozásnak legjobb melegágya. Már most, hogy ezzel az elavult rendszerrel még egy kis ideig foglalkozzam, csak azt jegyzem meg, hogy egy-egy könyvtárunkban, pl. az egyetemi könyvtárban egy rossz uzus kapott lábra. Hiszen az nem lenne baj, ha az idegen nyelvű könyveket is beszereznék, sőt ez szükséges is, de baj az, hogy csak 25%-a a könyveknek magyar. Továbbá súlyt helyeznek arra, hogy pl. Shakespeare-kiadványunk minden nyelven legyen, de viszont olyan tudományágak, a melyeknek fejlődése épen az utolsó években érte el a tetőpontját, 30 év előtti könyvekkei van képviselve. Ilyen ez az állami intézményünk. Hogy csak egy kis példával illusztráljam, menynyire eltávolodik ez az állami intézmény egy igazán lüktető közéleti intézménytől : még egy másik könyvtárról fogok beszélni, a mely ugyancsak Budapest fő- és székvárosában van, és ez a főés székváros könyvtára. E könyvtár el van látva szakkatalógussal; szakközegek szerepelnek benne és bárminő téma vetődik fel a magyar közéletben, a könyvtár röpivet ad ki; közli az illető kérdés irodalmát, szóval a tudományágak hozzáférhetőkké vannak téve. Ezzel szemben azt látjuk, hogy részint a látogatottság kisebb könyvtárainkban, mert a látogatási idő redukálva van, részint annyira kevés a könyvtárunk, hogy az arra az autodidaktikus tanulásra, a melyre a kulturszükséglet készteti az embert, módot nem tudunk adni. Érdekes itt egy pár példával illusztrálni azt, hogy a nagy kulturállamokban mennyire súlyt helyeznek a könyvtárakra. Angliában a rochdalei szövőmunkások szövetkezete tiszta jövedelmének 2V>%-át adja tisztán könyvtári czélokra és ott ma már nemcsak az állam, hanem különösen az egyesek és a társadalom együttműködése az, a mi a nyilvános könyvtárakat fentartja. Ott azonban az állam is jó példával jár elől, mert pl. a törvényhozásban keresztülvittek egy törvényt, a mely szerint minden angol városnak joga van, ha bizonyos számú lakosságra tett szert, minden angol font után egy fél pennyt tisztán* könyvtári adóként szedni. Ennek köszönhető, hogy ma Angliában 1600 nyilvános könyvtár van, a melyek közül 600 városi kezelésben, 1000 pedig magánosok kezében van. Még érdekesebbek az amerikai adatok. Massachusset államban, a melynek területe még egyszer akkora mint Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéé, 1873-ban 151, 1891-ben pedig már 624 nyilvános könyvtár volt. Innen van azután, hogy Amerikából olyan statisztikát kapunk, hogy minden 14.000 lakosra esik egy nyilvános könyvtár és minden egyes lakosra 59 könyv. Ha vizsgáljuk, hogy hogy állunk ebben a kérdésben nálunk, akkor ne méltóztassék rossz néven venni, ha hazai közoktatásügyünknek még egy érdekes intézményével foglalkozom. a muzeumok és könyvtárak országos tanácsával. Ennek az lenne a hivatása, hogy különösen nemzetiségi vidékekre, a hol bizonyos érdeklődés mutatkozik a magyaT nyelv tanitása iránt, népies könyveket küldjünk ki és egyrészt megtanitsuk a lakosságot nyelvünkre, másrészt pedig hazafias könyvekkel igyekezzünk a nemzetiségi ellentéteket ha nem is eltüntetni, de legalább mitigálni. A muzeumok és könyvtárak országos tanácsának tagjai mind igen neves és a tudományokban tényleg sikereket elért emberek, de nem tagjai a népnek azok a termesztés vezetői, a kik inkább lennének abban a helyzetben, hogy megállapítsák, hogy mi a népnél tényleg mutatkozó kulturszükséglet. Kezembe került az a regiszter, a melyből kitűnik, hogy melyek azok a könyvek, a melyeket a vándorkönyvtárakba és a tanács által propagált intézményekbe a központból el szoktak küldeni és igazán komikus, hogy hogyan