Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-176
320 176. országos ülés 1911 június 13-án, kedden. Ezzel szemben az orvoslás módjának én mást tartok. Kern abban van az orvoslás, hogy a meglévő óvónőképzőket beszüntetjük, hanem abban, hogy még több óvoda állittassék fel. Az az orvoslási mód, a melyet az illető munkapárti lap jelez, épen olyan, mintha a gyomornak táplálékot adni nem tudunk, és akkor azt kivánjuk, hogy szűnjék maga a gyomor. Az óvodai oktatásnak is ujabb és ujabb táplálékra van szüksége. Az nem stagnálhat, nem panghat, nem ugy lesz a baj orvosolva, ha elvonjuk a további táplálékot, a melyre a nemzeti élet-szervezetnek szüksége van, a melyet az óvodai nevelés megkíván, hanem ugy, ha az egészséges fejlődhetés szempontjából mennél több óvodát állit fel a t. minister ur az országban, hogy ezen mennél több óvodában mennél sikeresebb és eredményesebb oktatást és nevelést kapjanak azok a gyermekek, azok a gyengéd csemeték, a kik a szülőknek szemök fényét képezik. (Helyeslés, éljenzés balfelől.) Ne vegye a t. képviselőház szándékos ellentétkeresésnek, ha az óvódák után pár szót az egyetemekről is szólani kívánok. (Halljuk ! Halljuk I balfelől.) A t. kultuszminister ur is az óvódák után szólt az egyetemekről a minap ; a mit tehát ő sorrendül elfogadott, azt én is megtarthatom, annyival is inkább, mert az óvoda mint a nevelés fundamentuma, az egyetemi oktatás, mint a nevelés betetőzése, egyaránt az aranyat képezi a kultúrának nemes érczeket olvasztó és kiválasztó kohójában. Egyrészt szükségét látom annak, t. képviselőház, hogy a jogi, az ügyvédi pályára való özönlésnek gát vettessék, az ifjak már a gimnáziumban világosittassanak fel e pálya túlzsúfoltságáról és e pályán a tisztességes kenyérkereset nehézségeiről, (Ügy van ! a jobb- és a baloldalon.) másrészt szükségesnek látom a jogi oktatás reformálását és a legszigorúbb eszközökkel való megakadályozását annak, hogy az egyetemet az egyetem mellett és az egyetemen kívül lehessen elvégezni az ifjak ezreinek, örömmel üdvözlöm a t. kultuszminister urat azon elhatározásáért, hogy az egyik egyetemet, mint a lapok írják, Debreczenben készül felállítani. (Helyeslés a baloldalon.) Ez az elhatározása a t. minister urnak dus kamatokat fog hozni az egész magyar nemzet számára, mert nemcsak azért érdemli meg Debreezen az uj egyetemet, mert a tiszántúli egyházkerület és Debreczen törvényhatósága eddig is milliókat áldozott az egyetem ezéljaira, hanem azért is, mert Debreczen a magyarságnak egyik legerősebb vára és mert ahhoz a városhoz a történelmi emlékeknek, a dicső múlt tanulságainak egész sorozata fűződik és igy ott az egyetemi ifjúság nemcsak a tudományokban fog előrehaladni, hanem tele tüdővel szívhatja majd magába azt a levegőt is, mely évszázadokon keresztül táplálta, éltette a debreczeni őskoUégium ifjúságát s ha kellett, a hazáért való élni-halnitudásban hősökké avatta ! (Igaz I Ugy van !) u j Ezek után már csak pár megjegyzést kívánok tenni. (Halljuk I Halljuk! a szélsőbaloldalon.) En az egységes nemzeti nevelésnek vagyok hive. Vallom a magyar faj szupremácziáját, fensőbbségét, hiszen ez nemcsak a történelmi hagyományok szentségéből, hanem a magyar állampolgárság kizárólagosságának törvénybe iktatott elvéből is önként következik. Vallom azt is, hogy a magyar faj fensőbbsége és az egységes nemzeti nevelés magaslata csakis a czéltudatos és lehető legintenzívebb kultúra, tehát a legbékességesebb magyarosító eszköz által érhető el. (Igaz! Ugy van! Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Csakhogy ennek a kultúrának nem szavakban, hanem tényekben kell nyilvánulnia. Sajnálattal látom, hogy a t. kultuszminister urnak és a kormánynak programmja, a népnevelési szükségletek nagy mérvéhez, tehát a kultúra alapvető feltételeihez viszonyítva, minden jó szándék mellett is inkább csak bőséges szavakban, jámbor óhajtásokban, de annál soványabb tényekben nyilvánul. (Igaz I Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Tagadhatatlanul szép beszéd volt az, melyet a t. minister ur a kultúra felemelő hatásáról a minap elmondott. De a fény után, a melyet megcsillogtatott, mint sötét árnyék húzódott végig beszédén ama beismerés, hogy Magyarországon még mindig 300.000 tanköteles, de iskola hiányában, iskolába járni egy általán nem tudó gyermek van s hogy háromezer uj népiskolára volna szükség, de — és ezt én teszem hozzá — a nemzeti élet ezen veszélyes nyavalyájának orvoslására nincsen pénz. mert mindent elvisz a katona, a puska és a csatahajó. (Ugy van! a baloldalon.) A t. minister ur ezen változtatni akar és én meg vagyok róla győződve, hogy azt az összeget, a mely rendelkezésére áll, a legjobb helyre fogja forditani. De mi lesz az eredmény ? Egy-egy piczinyke oázis, egy-egy virágos kert — mert annak tartok minden uj iskolát, — de mindezt elnyeli az iskolahiánynak, a tudatlanságnak, a kultúraellenes sötétségnek óriási sivatagja és egész vidékeket lelki kietlenségben tartó pusztasága, szégyenére annak a demokratikus szellemnek is, a melynek a t. minister ur programmszerű nyilatkozata szerint is át kell lengenie az egész magyar nemzeti közéletet. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hol van ez a demokratikus szellem ? Abban még nincsen ott, ha a nép javát hangoztatjuk, de iskolai nevelés nélkül hagyunk a nép fiai és leányai közül százezreket. A kultúra paradicsomáról beszélünk, de tűrjük és engedjük, hogy a kulturátlanság gyomja buján tenyészszen a falvak lakóinak ezrei között. Valóságos népgyilkolási politika, valóságos antidemokratizmus ez, mely útját állja a nemzetben szunnyadó erők és tehetségek egészséges kifejlődésének. A választói jogi reform megvalósitásakor a demokratizmus nevében mindegyikünk legalább is ahhoz kivánja kötni,, a szerzett jogok sérelme nélkül a szavazatot, hogy az illető irni és olvasni tudjon. De könnyen nevetségessé válik ez a
