Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-176

176. országos ülés 19Í1 június 13-án, kedden. 319 munkát végez, mint más tanitó. Ha tehát ezen munkájáért valami működési pótlékban részesülne, akkor többé nem lenne büntető állomás a tanya, hanem a legjobb tanerők törekvése és czélja volna, hogy a tanyák közé jussanak és ezen az utón és módon a magyar kultúra kiszámíthatatlan nagy előnyöket és hasznot élvezne. A gyengébb tanerőket inkább küldheti a t. minister ur a városokba, a hol négy-öt erősebb képzettségű és kitűnő működésű tanitó mellett egy gyengébb tanitó sem ronthat sokat. De ha a tanyák közé büntetésből vagy nem tudom mi okból kerül egy gyengébb tanitó, akkor ez egy egész nemzedéknek nevelését és előhaladását megronthatja. (ügy van ! a baloldalon.) Én azt tartom, hogy legyen az a tanitó az iskoláért és a népért, csak érte dolgozzék, érte éljen és érte küzdjön és minél kevesebb ingyenes munkával terhelje meg a kormány a tanítót. Az nem közezél, hogy gazdasági szaktudositói, meteorológus és viharfelügyelői munkákat sózzanak a tanitó nyakába. Az igazi kulturális közezél az, hogy a tanitó teljes anyagi jólétben tisztán a kultúrának, a népnevelésnek, a jövendő magyar nemzedék előhaladásának szolgálhasson. T. képviselőház! Nagyon szomorú képet mutat, ha általános szempontból nézzük a magyar nemzeti kultúrát. Kulturátlanságunknak a bizonyítékát látjuk. Ha pl. nálunk egy könyv megjelenik pár ezer példányban, nagyon sokszor nem tudunk rajta túladni. Megesett már az is. — irtak róla a lapok is — hogy tudományos munkát kiadott a szerző német és magyar nyelven.* A" magyar nyelvű műből az első kiadás sem fogyott el, mikor a német nyelven kiadott mű már öt vagy hat kiadást ért. Mindez a szomorú jelenség abban találja meg az okát, hogy általános kultúráról Magyarországon még nincs szó. Olyan intenzív kultúra, a mely a kezdő gyermekkortól fel egészen a legfelsőbb egyetemi oktatásig, a nemzetnek minden rendű és rangú teremtményét és szülöttjét kellő oktatásban és nevelésben részesítse, Magyarországon manapság még nincs. Mert minálunk, a mig a hadsereg kiadásai az ez évi előirányzat szerint 253 millió koronára rúgnak, addig néjjoktatásra csak 16 milliót, közegészségügyre 25 milliót, munkásbiztositásra csak 12" milliót költünk. Itt van tehát a bajnak, a kulturátlanságnak, a népnevelési nyomorúságnak az oka. Egy-egy népiskolai tanuló az államnak 14 korona 3 fillérbe kerül a statisztikai kimutatás szerint, egy középiskolai tanuló 304 koronába, egy egyetemi hallgató 601 koronába. Nem akarok ellentétet szítani a különböző tanulók között, mert az oktatásügynek minden mezejét egyaránt értékesnek tartom az egyetemes nemzeti kultúra szempontjából, azonban ez a statisztika mégis azt bizonyítja, hogy minálunk igazságtalanul kevesebb gondot fordít a kormányzati rendszer arra, a ki az ekeszarva mellett marad; (ügy van! a szélsőbaloldalon.) mint hogyha ezáltal azt czélozná, hogy a nép százezrei oly műveletlenül maradjanak, mint az a föld, a melyet eke fel nem szánt, a melyben nem vetnek, s a mely kenyeret adó aranybuzakalászt nem terem. Ezen változtatnunk kell, mert ez a magyar nemzet fenmaradásának létfeltétele. Ebből a szempontból én a kötelező ingyenes állami népoktatás feltétlen hive vagyok. (Helyeslés, éljenzés a szélsőbaloldalon.) Köviden megemlékezni kivánok az óvónők érdekeiről és az óvodai oktatásügyről. Szükségesnek tartom, hogy az 1891. évi XV. t.-czikkét, a mely az óvodai oktatásról rendelkezik, a kormány teljes erővel és lelkiismeretességgel hajtsa végre. Ez a törvény előírja, mely községek tartoznak óvodákat és menedékházakat felállítani. E- rendelkezésnek azonban számos község nem tett eleget. Szükségesnek tartom továbbá mentül több állami kisdedóvó felállítását, mert 3000 olyan község van Magyarországon, a melynek nincs óvodája. Nagyon szép dolog, hogy a t. minister ur azt mondotta, hogy az óvodai oktatást tartja a nevelés fundamentumának; de hogy ezen kijelentésének a gyakorlatban érvényt szerezzen, ahhoz feltétlenül szükséges, hogy gőzerővel állíttasson ezekben a most említett községekben óvodát. Azt is mondja a törvény, hogy az óvónők tisztviselők. Sajnos, hogy mindeddig nincsenek státusban s igy titulusuk van, de kellő fizetésük nincs, pedig az óvónők a maguk tudásával, szivük melegével és szeretetével a magyar nemzeti nevelés érdekében megbecsülhetetlen szolgálatot teljesítenek. A mostam nehéz megélhetési viszonyok között szükséges, hogy fizetésüket legalább 500 forintban és szabad lakásban állapítsuk meg. A kisdedóvás ügye különben általában reformra szorul. 80 gyermeknél többet nem lenne szabad egy óvodában összezsúfolni. Azt tartom tehát, hogy akkor, a mikor az uj óvodák felállítását programmjába veszi a minister ur, ugy csinálja a megvalósítást, hogy az óvodák túlzsúfoltak ne legyenek, mert a túlzsúfoltság nemcsak az óvodai nevelésnek hiányát és sikertelenségét eredményezheti, hanem — mint tudjuk — a gyermekek között a túlzsúfoltság folytán nagy elemi erővel felléphető ragályoknak és gyermekbetegségeknek az elterjedését is. T. képviselőház ! Egyik munkapárti lapban azt olvastam a minap, hogy a közoktatásügyi kormány a hazai két óvónőképezde közül az egyiknek, a hódmezővásárhelyinek a működését meg akarja szüntetni. Az illető munkapárti lap azt irja, hogy befejezett dolog ez, az óvónők túltermelése miatt és a miatt, hogy a női proletárosztály oktalanul ne szaporittassék. Azt irja továbbá ez a lap, hogy igazat ad ennek a tervnek. Ezeket mondja ugyanis (olvassa) : »Az ónban igazat kell adnunk a tervnek, mert nem lehet czélja egy intézetnek, hogy egész tömeg óvónőt lásson el oklevéllel, a mikor az életben csak csalódás, keserűség vár a végzett növendékekre, a mikor azok, zsebükben a jeles oklevéllel, éveken át hiába várnak, tülekednek, állásokhoz nem tudnak jutnk.