Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-176
176. országos ülés 1911 június 13-án, kedden. 317 intézmény eltörlése mellett vagyok, és annak kimondását kiávnom, hogy csak oly népiskolai tanitó láthassa el a tanfelügyelőséget, a ki legalább 10 évig eredményesen működött a népnevelés terén. Az előlépésnél javaslom, hogy az négy évenként automatikusan történnék. Az 1915 januári előlépés alkalmával állapittassék meg az egyes fizetési osztályokban minden fokozat létszáma az akkor meglevő összes tanitói állások után állandó arányban, annak a kimondásával, hogy a magasabb fizetési fokozatban a megállapított szám betöltetlenül ne maradhasson, ép ugy, mint a többi állami tisztviselőnél. A király által szentesitett zsinati törvény kimondja, hogy a felekezeti tanítók fizetése nem lehet kisebb, mint a vele egy és ugyanazon időben kinevezett állami tanítók fizetése. Ennek daczára a t. minister ur a felekezeti tanítók nyugdiját és korpótlékát csak 1893-tól akarja számítani, a mi ellenkezik az 1907. törvényczikk rendelkezésével. Erre sok példát lehetne felhozni. Vásárhelyen is a református egyház két 40 éven felül működő tanítójának a harmadik korpótlékot kiegészítette 100 K-val, hogy annyi legyen, mint az állami korpótlék, vagyis 200 K. Ekkor a minister visszavonta az állami 100 K pótlékot. Hiába volt tehát az egyház áldozatkészsége, derék tanitói csak 100 K-át kapnak. 40 évig szolgálnak és mégis megrövidülést szenvednek, jogos anyagi érdekükben károsodnak. Ezen változtatni kell, és pedig a minister urnak kell meghatároznia, hogy mily czimen rendezhető a nem állami tanítók fizetése legalább is állami színvonalon. Az öreg tanítók érdekei sürgős intézkedést követelnek, hogy nyugodtan mehessenek a jól megérdemelt nyugdíjba. Nagy igazságtalanság, t. képviselőház, hogy az állam nem gondoskodott ugy a felekezeti magyar tanítókról, mint az államiakról. Ezen egyenlőtlenség miatt állandó békétlenség vert gyökeret a tanítóság körében. Egyformán kell tehát rendezni a tanítók fizetését. Egyforma képesítésük van, egyforma munkát végeznek, mindannyioknak a magyar nemzeti állam érdekében kell dolgozniok: fizessék tehát őket egyformán. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a legkevesebb, a mit a kormánynak a nem állami tanítók érdekében meg kell tennie. A felekezeti tanítókat nemcsak papíron, de valóságban is közhivatalnokoknak kell tekinteni; nagyon helyén való volna , ha ezt a törvényhozás kimondaná. Az úgynevezett tandíj kárpótlás jogosultságát szerintem ki kellene terjeszteni. Igen sok egyház. a mely híveinek nagy megterhelésével (Zaj. Elnök csenget.) évekkel ezelőtt érvénybe léptette az ingyenes népoktatást, most nem kap tandíj kárpótlást, pedig a törvényben előirt 5%-os iskolaadónál jóval nagyobb összeget fordít az iskolák fentartására. Hódmezővásárhelyen is pl. a református egyház 37.000 K-t kért a kormánytól tandíj kárpótlás czimén és kimutatta, hogy enynyihez van joga, de a kormány a paragrafusokból leszűrt indokolások révén kimondotta, hogv 37.000 K helyett csak 146 K-t ad. Sok egyház pedig az egész országban ebből a tandijkárpótlásból akarta tanítóinak fizetését állami színvonalra emelni. Most várhatnak a tanítók, azonban, mint mindannyian tudjuk, a kenyérszükséglet nem vár ; ezen a beteg állapoton tehát is feltétlenül változtatni kell. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A tanoncziskoláknál is működnek a tanítók. A gazdasági ismétlőiskolák tanítóinál azt a csekély dijat, a mit kapnak, beszámítják a nyugdíjba, a tanoncziskoláknál azonban nem. Szükséges tehát, hogy ha a minister a tanoncziskoláknál állandósítja a tanítókat, akkor az ezen tanításért járó dijat is számítsa be a nyugdíjba. A törvény előírja, hogy a nyugdíjtörvényt minden tiz évben revízió alá kell venni. 1891-ben alkották meg az utolsót, a mai nyugdíjtörvényt, de még ma is ugy nyomorognak a tanítók özvegyei és árvái, mint nyomorogtak húsz évvel ezelőtt. Ebben a tekintetben is várom a t. minister urnak j ótékony intézkedését. Az országban az analfabéták százaléka 39%, és 20%-a az ország gyermekeinek nem részesül oktatásban. Míg tehát elérhetnők azt az ideális állapotot és mindnyájunk által istápolandó közczélt, hogy az országban egyetlenegy község ne legyen iskola nélkül és egyetlenegy gyermek se legyen nevelés nélkül, addigra magam részéről szükségesnek tartanám a vándortanitás intézményének behozatalát és kívánatosnak tartanám, hogy a t. minister ur ezzel a kérdéssel foglalkozzék. Az osztályok túlzsúfoltsága az országban botrányos. Egy-egy népiskolára esik 150 gyermek és egy-egy tanítóra 90 gyermek. Ha pedig minden tanköteles járna az országban iskolába, akkor egy-egy iskolára esnék 190 gyermek, egy-egy tanítóra pedig 104 tanuló. Ez a statisztika is indokolja azt, hogy az uj iskolák felállítása elsőrendű kulturfeladat. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A népiskolai törvény 43 esztendős, de még az alapintézkedései sincsenek végrehajtva. Nincs elegendő iskola. Hol van hát az általános tankötelezettség ? Általános védkötelezettség van, katonának elviszik az embert, de hogy a katonaságot adó emberanyag műveltségben gyarapodjék, arra vonatkozólag az állam a kellő lépéseket manapság sem teszi meg, a mi bizony a kulturátlanságnak szomorú és kiáltó bizonyítéka, (ügy van a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Az iskolák nemcsak elégtelenek az országban, hanem nagyon hiányosan vannak felszerelve. Alig van falusi iskola teljes felszereléssel, sőt még a városi iskolákban is igen sok taneszköz hiányzik, melyek pedig a tanítást könynyebbé és tökéletesebbé tehetnék. Persze a hadseregnél nem hiányoznak a taneszközök : a puska, a golyó és az ágyú. A tanításnál, a népnevelésnél hiányoznak a szükséges taneszközök, hiszen ez nem a császárnak az érdeke, hanem tisztán a népé.
