Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-175

1?5. országos ülés 19li junias 10-én, szombaton. 295 ki ezen ügyek vezetésére vállalkozik. Egész generácziók és vele együtt a nemzeti élet évtizedekre kiható boldogsága függ gyakran úgyszólván egyetlen kultuszministertől, a ki az ő egész felfogását, a ki az ő egész erkölcsi világnézetét, bélyeg gyanánt nyomja rá arra a korra és azon kornak viszonyaira, a melyet ő állandóan vagy időlegesen befolyásol.*) Teljesen osztom a t. minister urnak ezen kijelentését és arra kérem, gondoljon vissza e kijelentésére, a melyet mint képviselő tett, működjék a szerint és nyomja rá a kultusztárczára az ezen kijelentésében foglaltak bélyegét, bogy az ő működése közmegelégedésre szolgáljon. (Helyeslések a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Tekintettel arra, hogy félkettőkor az interpellácziókra kerül a sor, kénytelen leszek a beszédem egy részét elirninárni és áttérek felszólalásom tulaj donképeni tárgyára. Mielőtt azonban ezt megtenném, egy kéréssel fordulok a t. minister úrhoz, ép ugy, mint Sághy Gyula t. barátom és ez a kérésem az, hogy ha lehetséges, még a véderőreform előtt, terjeszsze elő a katholikus autonómiára vonatkozó törvényjavaslatot. Mi azt egy-két óra alatt letárgyaljuk és én azt azért tartom szükségesnek, fontosnak és sürgősnek, mert attól várom azt, hogy a már-már feldulásban lévő felekezeti béke helyre fog állani és nem lesznek a törvényhozás termében többé olyan vallásfelekezeti vitatkozások, mint a minők vannak és ilyenek a kiútuszvitában a jövőben előfordulni nem fognak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Áttérek már most, t. ház, a középiskolák ügyére, a mely beszédem első részét képezi és engedtessék meg nekem, hogy mielőtt ehhez hozzászólnék, Deák Ferencznek egy 1840-ben, a vármegyéhez intézett hivatalos jelentéséből olvassak fel egy pár sort, mely szorosan összefügg a kultusztárczával és az általam elmondandókkal. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja Deák Ferencz (olvassa): »Nevelni a népet, oktatással, intéssel, ozélszerű törvények alkotásával, ez a legnemesebb feladat, mert kifejti a nemzet erejét, virágzásra emeli a hazát ; ez biztosit] a törvényeink szentségét és az embereket jobbakká és boldogabbakká teszk. Nagy igazság és megszívlelendő szavak ezek, t. képviselőház, és itt sajnálattal ismét csak konstatálnom kell, hogy Deák Ferencz 70 év előtt elhangzott eme kijelentését most, 70 év múlva sem tudjuk meg-v alósitani, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) nem tudjuk pedig megvalósítani azon tanrendszernél fogv mely divatban van, azon tananyag halmaza következtében, a melyet a középiskolákban tanítanak, végül nem tudjuk megvalósítani az egyes osztályok túlzsúfoltságánál fogva. Kivihetetlennek tartom azt azért, mert hisz az a tanár abban a tiz hónapban, a mely rendelkezésére áll, még a tananyagot sem birja előadni, annál kevésbbé tudja azt a gyermeket nevelni és oktatni. Mert hogy nevelni és oktatni tudja, szükséges legelső sorban az, hogy annak a tanulónak a lelkületét, természetét, szenvedélyeit és tudását kitapasztalja és kitanulja, ma pedig 70—80 gyereknek ezt a természetét kitapasztalni lehetetlen, ugy hogy elérkezik az év vége, itt vannak a vizsgák és ő tanított ugyan, de nem nevelhetett és nem oktathatott; erre fizikai ideje nem volt. Ezen a lehetetlen állapoton ugy vélek legalább momentán segitbitní, ha megkérem a t. minister urat arra, hogy jlyan tanintézetekben, a hol ilyen túlzsúfoltság mutatkozik, legyen szives párhuzamos osztályok felállítása által a bajon segíteni, a hol pedig ilyen intézetek nincsenek, ott állami intézeteket felállítani és az ekként kontemplált felállítás után egy-egy osztályban, mint a minister ur maga is mondja beszédében, 35—40 tanulónál ne legyen több ugy hogy ideje legyen annak a tanárnak a tanuló lelkületét, tudásvágyát és minden egyéb szenvedelmeit kitapasztalni, hogy a szerint idomíthassa, nevelhesse és hajlíthassa azt. Ezt a czélt kívánja szolgálni felszólalásomnak az a része is, a melyet az érettségi vizsgálatokkal szemben elfoglalt álláspontomnak szentelek. Az érettségi vizsgálatokat olyan teljesen fölösleges intézménynek és, hogy ugy nevezzem, a fiatalság oly fokú szekirozásának tartom, a melynek a XX. században létjogosultsága már egyáltalában nincs. Igenis azt ajánlom én a t. minister urnak, hogy tartasson ő olyan érettségi, — de nagyon szigorú — vizsgát a IV. évfolyam befejezése alkalmával, akkor selejteztessék ki az az anyag, a melyről meg van győződve az a tanár, hogy a felsőbb iskolákban nem tud eleget tenni kötelezettségének; ezzel hálára fogja kötelezni nemcsak azt a tanulót, a kit így el fog tiltani a felsőbb osztályok látogatásától, hanem a szülőket is, a kik sokszor erejüket meghaladó anyagi áldozatok árán taníttatják gyermeküket a nyolcz osztályon keresztül és az eredmény az, hogy az érettségi vizsgán a tanárok elbuktatják, ugy hogy szellemi proletárt csinálnak belőle ; díjnok, vagy legfeljebb irnok lesz. Én tehát ezt a kérdést nem a nyolczadik osztály elvégzése után, hanem a negyedik osztály után leteendő érettségi vizsgával látom megoldottnak, hogy a felsőbb osztályokba a diákot ne eressszék fel, ha tehetsége nincsen, hanem adják iparos, vagy bármiféle más pályára, de szellemi proletárokat ne neveljenek. De szükséges még valami és itt nemcsak a tanítást értem mindig, hanem a népnevelést is; szükséges az, hogy nekünk egy sorsával megelégedett, munkabíró, ambicziózus tanári kar álljon rendelkezésünkre mert egy sorsával meg nem elégedett, elkeseredett tanár sokkal vöbbe árthat annak a hajlékony szívű és lelkű gyermeknek a nevelésében, mintha a gyermek teljesen tudatlan marad és egyáltalán nem jár iskolába, A kultuszminister ur törvényjavaslata azonban az én szerény felfogásom és véleményem szerint egy cseppet sem alkalmas arra, hogy a tanári kar munkakedvét fokozza; hogy a tanári kar ambiczióját növelje, nem pedig azért, mert egy-