Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-175
175. országos ülés 1911 június 10-én, szombaton. 291 ban tehát nem lehet akadály, a mi pedig a munkabeosztást illeti, mivel nem Tárható, hogy ez a javaslat valami hosszabb vitát idézzen elő, könnyen megteheti a minister ur, hogy az arra vonatkozó javaslatát haladék nélkül már a költségvetés befejezése után előterjeszsze, és lehetőleg olyan időközben, a mikor néhány napi szünet állna be, a javaslatot letárgyaltassa. Szmrecsányi György: Két óra alatt letárgyaljuk ! Sághy Gyula: Én nem mondom, hogy azonnal, de sürgősen. És szeretném is, ha Molnár János képviselőtársam az ő határozati javaslatában azt a szót, hogy »azonnal«, feleseréiné azzal, hogy »sürgősen«. Mert fix- határidőt a ministernek egykönnyen elfogadni mégsem lehet. De nagyon kérem a minister urat is, hogy ezen az alapon legyen szives hozzájárulni ő is e határozati javaslathoz nemcsak a katholikus, de nyugodtan mondhatom, az egész magyar közvélemény megnyugtatására. (Igaz! TJgy van!) I. ház! Méltóztassék elhinni, hogy a katholikus autonómiában nemcsak közszabadságainknak, hanem a felekezeti béke biztositásának is egyik hatalmas, erős tényezője kel életre. Követeli ezt egyébként az 1848 : XX. t.-cz. is, ha nem is kifejezetten, szószerint, de folyományként és követeli a bevett vallásfelekezetek közötti paritás megvalósítása is. (Igaz! TJgy van! a balf és a szélsöbalóläalon.) És még egy további okom van, a miért sürgetem a katholikus autonómiát. Legyenek ugyanis meggyőződve t. kéj)viseiőtársaim, hogy azoknak az esetleges tulhajtásoknak és tulkapásoknak, a melyekről még itt-ott szó van, a melyek még itt-ott esetleg felmerülhetnek a katholikus egyház kebelén belül, épen a katholikus autonómia képezné a legerősebb gátját. Hogy ez igy van, igazolja a magyar történelem, a mely tanúságot tesz a mellett, hogy épen a katholikusoknak szabadságszeretete és a szabadság és szabadelvüség iránti lelkesedése nemcsak a vallási harczoknak azt az elfajulását, a melyet más államokban tapasztalhattunk amely harczok különben tulnyomólag a politikai hatalom kérdései voltak, gátolta meg, hanem épen az vivta ki elsősorban a lelkiismereti és vallásszabadságot is, a mely az 1848 : XX. t.-cz.-ben nyerte kidomboritását a vallásfelekezetek közötti viszonosságnak ős a vallásszabadságnak teljes garantirozásával. Nem mondom azt, hogy épen a katholikusok egyedül vívták ezt ki, de a katholikusok képezik éhben az országban a többséget, és igy csakis a katholikusok erős követelése mellett volt lehetséges ennek kivívása, a protestánsok ezt egymagukban nem érhették volna el, már csak azért sem, mert kisebbségben . vannak. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) De hogy a katholikusok egyáltalában nem törekszenek más vallásúak elnyomására, azt hiszem, ez a tény egymagában is eléggé bizonyítja. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) T. képviselőház! A magam részéről is hangsúlyozni akarom még azt, — azután majd nemsokára távozom ettől a témától — hogy már a felekezeti békének minél nagyobb mértékben való előmozdítása és erősítése szempontjából is, magamis kívánom az 1848 : XX. t.-ez.nek abban az értelemben, abban a szellemben, a mint azt a t. minister ur előttünk hangsúlyozta, mielőbbi végrehajtását . . . Bikádi Antal: A törvény szellemében! Sághy Gyula: ... a mint azt már gróf Apponyi Albert is kezdeményezte. Azonban itt kell megint egy megjegyzést tennem. Én a zsidó hitfelekezetre az 1848: XX. t.-czikknek ez idő szerinti alkalmazásával szemben azokat az aggályokat, a melyeket Ostffy Lajos t. képviselőtársam hozott fel, teljesen osztom; sőt egy lépéssel tovább is megyek és azt állítom, hogy az 1848. évi XX. t.-cz. külön törvényhozási intézkedés nélkül rájuk egyáltalában nem alkalmazható. Legalább is kétséges, hogy a törvénymagyarázatnak minden helyes elve, ugy logikai, mint grammatikai szabályai szerint lehet-e az 1848: XX. t.-czikket a zsidó hitfelekezetekre is kiterjeszteni külön törvényes intézkedés nélkül akkor, a mikor a 48-iki törvényhozás őket még nem reczipiálta és csak azokra gondolhatott és gondolt, a kik reczipiálva voltak, igy tehát ezen intézkedéseit is csak ezekre hozta és hozhatta. És hogy ez igy áll, bizonyítja még az is, hogy a zsidó vallás reczepcziójáról szóló 189B. évi XLII. t.-cz., az 1868. évi Lili. t.-czikknek mindazon szakaszait, t. i. a 18—21. §§-okat bezárólag, azután a 23. §-at idézi, a melyeknek kiterjesztését ez a törvény a reczejiczióval rájuk elrendeli. Már most ezen taxativ felsorolásból következik, hogy mindazon szakaszok, a melyeket nem idéz, nem terjesztettek ki reájuk. Ha tehát ki akarta volna reájuk terjeszteni ez a törvény az 1848. évi XX. t.-czikket, akkor okvetlenül ezt is idéznie kellett volna, meg kellett volna mondania, hogy reájuk az is kiterjesztetik. Ilyen kiterjesztő rendelkezés azonban ebben a törvényben nem foglaltatik. Azonban a zsidó hitfelekezetre abból, hogy az 1848: XX. t.-cz. nem nyerhet reájuk kiterjesztést külön törvényes intézkedés nélkül, valami nagy hátrány nem hárul; nem hárulhat pedig azért, mert ez nem akadálya annak, hogy azért a zsidó hitfelekezet is a szükséghez képest bizonyos mérvű állami segélyezésben ne részesüljön, csak azt zárja ki, hogy az 1848: XX. t.-cz.-ből folyó valóságos és a többi bevett felekezetekkel egyenlő ellátásban és dotáczióban részesittessék. Aztán meg elég bő kárpótlást találhatnak abban is, a míg a mai viszonyok fenállanak, hogy sokkal nagyobb mértékben veszik igénybe az állam közpénzén fentartott kulturális intézményeket, jelesül elsősorban a közép- és főiskolákat, mint a többi felekezetek. Számarányukat legalább is tízszeresen túlhaladólag és körülbelül ugyanoly arányban túlhala37*