Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-174

252 274. országos ülés 1911 június 9-én, pénteken. zottak el itt a nyilvánosság előtt, legyen szabad tehát erre is rávilágítanom. A koaliczió alatt két izben történt tüzifabeszerzés. Az egyik nyilvános versenytárgyalás utján, 1909-ben, a másik versenytárgyaláson kivül. Az 1909-iki beszerzés szólt 1912-ig és szólt, az államvasút által eszközölt kimutatás szerint, szigorúan az ott megjelölt szükségletnek megfelelően 500.000 köbméterre, vagyis 25.000 tiztonnás vagonra, a melyből mindig a legolcsóbb ajánlat fogadtatott el. Egyetlenegy eset sincs, sem a talpfa, sem a tűzifa, sem pedig a szénbeszerzésnél, a hol a ministerium nem a legolcsóbb ajánlatott fogadta volna el. 1909-ben és 1910-ben teljesen fedeztetett a versenytárgyalás alapján a szükséglet. 1911-től kezdve hiányzott 100.000 köbméter, vagyis 5000 vagon, 1912-től 160.000 köbméter, vagyis 8000 vagon, a melyet az akkori, 1909-es versenytárgyalás, nem fedezett. Már most 1909-ben a pénzügyi kormánynak egy ajánlatot tett gróf Zichy Vladimír uradalma, a mely ajánlat szerint a pénzügyminister urnak nagymennyiségű faszén aj á altatott, még pedig 90 fillér hektoliterenkénti egységárban, a mit az akkori igazgatás igen olcsónak jelzett. Ennek az ajánlatnak azonban volt egy mellékajánlata és ez az, hogy csak abban az esetben képes az uradalom ezt az ajánlatot fentartani, ha az államvasat 5000 vaggon tűzifát vesz át, mert hisz a szenesitéshez az ágfát használják, mig tűzifának a hasábfát kell használnia. Ekkor azt az álláspontot foglalta el a két ministerium egyetértőleg, hogy az államvasút vegyen át tőle bizonyos mennyiségű tűzifát, de az államvasút nem vele áll viszonyban, hanem a pénzügyi kincstárral, mint a mely nagy nehézségekkel küzdött a faszén-beszerzés tekintetében. Ezt talán a pénzügyminister ur is igazolhatja saját tapasztalataiból, hiszen legújabban még vállalkozásokba is kénytelenek voltak belebocsátkozni a kincstári vasművek csak azért, hogy faszénhez jussanak kellő árban. Elfogadtatott tehát gróf Zichy Vladimír ajánlata olyképen, hogy 1911-től kezdve 6 évre — a mikor tehát 1911-ben 100.000 köbméter, vagyis 5000 vagon, 1912-ben pedig 160.000 köbméter, vagyis 8000 vagon hiánya volt még az államvasutnak és 1913-tól kezdve, a mikor 25.000 vagon szabad, ,4—4000 vaggont szállít a szerződéses, tehát a beszerzési, vagyis a nyilvános versenytárgyalási árból vagononként 5 korona engedménynyel — a mi 20.000 korona engedmény. Ha pedig 1913-tól kezdődőleg uj versenytárgyalás tartatnék, az uj versenytárgyalásnál maximális árnak vétetik a korábbi versenytárgyalás legolcsóbb ára és ebből is vagononkint 5 K engedmény fog adatni. Tehát, t. ház, a Zichy Vladimirféle ajánlatnak ilyen értelemben való elfogadása a hat évi időre 120.000 korona megtakarítást jelentett az állam vasútra, biztosítva egyúttal azt, hogy a korábbi versenytárgyaláson elfogadott ár a későbbi versenytárgyalás, tehát öt év múlva tartandó versenytárgyalás maximális árát képezi. Méltóztatik tehát ebből látni, t. ház, hogy a legmesszebbmenő óvatosságot tanúsította az előző kereskedelmi kormányzat az államvasút pénzügyi érdekeinek megóvásában, és ha kritika érheti, ugy bizonyosan nem érheti az a kritika, hogy könnyelműen cselekedett. Ha mindazonáltal nagymennyiségű tűzifa készlete van még ma az államvasutnak ; nagyobb, mint a mennyi normális körülmények között kívánatos, annak magyarázata az, hogy az a szükséglet, a melyet az államvasút megállapított a versenytárgyalás alapjául, egy szükségleti feltevésből indult ki, a mely az addigi alapot 1907-ben megváltoztatta. Az uj szolgálati pragmatika ugyanis a munkások nagy tömegének bizonyos kedvezményekbe való bevonásával járt. Mintegy 40.000 munkásról van szó, a kik addig ki voltak zárva a szén- és fakedvezményekből, mert hiszen méltóztatnak talán tudni, hogy az államv sut alkalmazottainak kedvezményes áron adja a fát, szenet és a petróleumot. Mondom, azóta körülbelül 40.000 munkás vonatott be ebbe a kedvezménybe, azonban 1908ban a faárak csökkenvén, a személyzet nem vette igénybe ezen kedvezményt, mert máshol olcsóbban szerezhette be fáját és igy maradt meg az a készlet, a mely a mi terhünkre Íratott, bár, azt hiszem, méltóztatnak konczedálni, hogy ez a mi rovásunkra nem irható. Folytatom, t. ház, Heltai Ferencz t. barátomnak állításaira vonatkozó észrevételeimet és itt a harmadik ponthoz érek, a melyben a t. képviselő ur indokolatlan beszerzésekkel vádol, t. i. azt mondva, hogy oly sok talpfa volt 1908-ban és hogy 1909-ben mégis tízéves szerződést kötünk, tehát hosszabb időre kötjük le az államvasutat, a mikor arra semmi szükség nincs. Mindenekelőtt meg kívánom állapítani, hogy az államvasút, jelentései szerint 1906-ban és 1907ben, nem is beszélve a korábbi évekről, a rendes versenytárgyalásoknál sohasem volt képes az egész, a szükségelt mennyiséget fedezni, sőt hangsúlyozni kívánom, hogy akkor, midőn a tízéves szerződést elfogadtuk, annál a versenytárgyalásnál sem volt képes azt fedezni és még hiányai maradtak, a melyeknek fedezésére évről-évre jaótversenytárgyalásokat volt kénytelen kiirni. Es a mikor mi a második versenytárgyalást 1908-ban kiírtuk, — leszek bátor rátérni, hogy megsemmisítettük és 1909 január—februárban megújítottuk — akkor az államvasút kimutatta, hogy 1909-re hiányzik 1,051.000 darab talpfája, 1910-re 803.500 darab és 1911-re 812.000 darab t. i. az évi befektetést, a tiz évi talpfakészletet és a beruházási szükségletet összefoglalva, a szerződésileg már biztosított mennyiségek és visszatérítések levonásával előálló mennyiség adja a hiányt. Ezt ezen összegekben mutatta ki az államvasút. Mi, t. ház, kizárólag ezen mennyiségekre eszközöltettük a versenytárgyalást; ezen mennyi-