Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-173
173. országos ülés 1911 június 8-án, csütörtökön. 243 Ilyen első sorban is a középiskolai hitoktatók kérdése, a melyre nézve nevezetesen — méltóztatnak tudni — az indokolás szerint azokban a középiskolákban, a hol legalább is száz tanuló egy és ugyanazon vallást követ, a közoktatásügyi kormányzat tervbe vette a hitoktatóknak rendes tanárokként való alkalmazását. Elismerem, hogy az igen t. kultuszminister ur ettől az állásponttól legalább némi részben eltért, a midőn beszédében kijelentette, hogy az ezen terv ellenében felhozott aggodalmakat részben jogosultaknak ismeri el és hogy a hitoktatóknak a rendes tanárokkal való egyenjogúsítását, különösen a javadalmazás tekintetében, rekonszideráczió tárgyává fogja tenni. Mégis méltóztassék megengedni, hogy ezzel a kérdéssel röviden foglalkozzam. (Halljuk!) A hitoktatók állása rendezésének kérdése két részre oszlik. Az egyik az ő javadalmazásuk kérdése, a másik az, hogy vájjon beoszthatók-e a rendes tanári státusba, vagy pedig nem. A mi az első kérdést illeti, t. ház, én a magam részéről készséggel honorálom az igen t. minister urnak azt a szándékát, hogy a hitoktatók poziczióját, különösen anyagi helyzetét, biztositani kivánja és egyenrangúakká kivánja tenni őket egyéb középiskolai tanárok javadalmazásával. Azonban az 1883 : XXX. t.-cz. világosan megjelöli, t. haz, hogy ez miképen eszközölhető, a midőn a hitoktatás kérdését egyenesen és határozottan az illető felekezetek hatáskörébe utalja. Én arra kérem a mélyen t. minister urat, maradjon is meg ezen az állásponton és a rendezésnek ezt a részét ezen az utón igyekezzék keresztülvinni. Akár ugy, hogy a hitfelekezeteknek megkönnyebbült helyzete folytán a hitfelekezetektől kivánja ezen állások javadalmazásának az emelését, akár ugy, hogy e tekintetben az állam segítő kezével járuljon a felekezetek terheinek könnyítéséhez. De a mi a másik kérdést illeti, t. képviselőház, nevezetesen a rendes tanárokként való alkalmazásuk kérdését, e tekintetben a magam részéről intranzigens álláspontra helyezkedem, illetőleg teljesen fenn kívánom tartani az 1883 : XXX. t.-czikkben, a középiskolák rendezéséről szóló törvényczikkben elfoglalt álláspontot, a melynek 29. §-a a képesítésre vonatkozólag egészen pozitive és határozottan nyilatkozik, az országos tanárvizsgáló-bizottság előtt leteendő vizsgálattól és megszerzendő oklevéltől tévén függővé azt, hogy valaki rendes tanári képesítést és állást nyerhessen, a mely 29. §-a a következőképen szól (olvassa) : »Rendes tanárokul csak oly feddhetlen előéletű magyar honpolgárok alkalmazandók, a kik tanári oklevelet nyertek, és csak azon tanszékre, a melyre oklevelük szól.» Hogyha tehát ezt az álláspontot a mélyen t. kultuszminister ur és a törvényhozás fenn fogja tartani, akkor mindazon anomáliák, a melyek bekövetkezhetnek a hitoktatóknak rendes tanárokká való átminősítéséből, megszűnnek és nem fenyegetnek többé. Engedje meg a t. ház, hogy ehhez a tárgyhoz kapcsolva egy specziális esetet említsek fel, a mely az igen t. minister ur álláspontjára nézve jellemző. Nevezetesen a középiskolai tanárokkal szemben, illetőleg a hitoktatóknak rendes tanárokul való alkalmazásával szemben, a mélyen t. minister ur bizonyos elnéző álláspontot foglalt el a képesítés tekintetében. Ugyanezt az elnéző áUáspontot azonban nem követi a kultuszkormány a néptanítókkal szemben és erre nézve egy specziális esetre bátorkodom felhívni az igen t. ház figyelmét, a mely két debreczeni öreg, élemedett, érdemekben megőszült tanítóval történt meg. (Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Nevezetesen a mélyen t. minister ur — szerintem is teljesen helyesen — azt az álláspontot foglalja el, hogy oklevél nélkül néptanító bizonyos határidőn belül alkalmazásban nem maradhat ; a mennyiben az oklevelet az illető néptanító bizonyos határidőn belül meg nem szerezné, ő azt a néptanítót nyugdíjba kivánja küldeni. Ez szerintem is helyes álláspont. De hogy ha a középiskolai tanárok státusában ilyen elnéző álláspontot foglalt el a mélyen t. minister ur, a mely a törvénybe is beleütköznék, akkor a néptanítókkal szemben méltányos bizonyos eseteknek alkalomadtán való figyelembevétele. Nevezetesen Debreczenben Kiss Lajos és Dávid Mihály, az egyik 1870 óta, a másik 1872 óta működő néptanító szintén e rendelkezés alá esnék, hogy érdemekben megőszült fejjel, most formaszerinti tanítói oklevél megszerzésére köteleztetnének, bár teológiát és filozófiát magában foglaló kurzust végeztek, bár érettségi vizsgájuk van és a debreczeni kollégium tanári kara által tartott vizsgálaton az akkor még nem formulázott, de valóságos tanítói oklevelet nyerték el, a melyet tudomásom szerint a közoktatásügyi kormány elé is felterjesztettek. Ez a két érdemes öreg ember hosszú idő óta szolgálja a magyar közművelődést és népoktatást és ma is úgyszólván életerejük teljében vannak ; éltük hanyatló korszakában még egy-két esztendeig kívánják azt az állást betölteni, a melyben legnagyobb elismerésre tették magukat érdemessé. Most ez a rendelet arra kényszerítené őket, hogy 65—70 éves fejjel egy tanitóképzőintézetben vizsgálatot tegyenek, formaszerű oklevelet kérjenek, mikor ez tulaj donképen nem más, mint formalitás és rájuk nézve zaklatás. Farkas Zoltán : Ebben igaza van ! Tüdős János: Én tehát kérem a t. kultusz, minister ur figyelmét a tiszántúli egyházkerület részéről e két tanitó érdekében felterjesztett kérelemre. (Helyeslés.) Vannak azonban a középiskolai tanárságnak más sérelmei és panaszai is, a melyek főképen a ministerium ötödik, a középiskolák ügyével foglalkozó ügyosztályának kormányzati működésére vonatkoznak. Én a magam részéről nem tartom helyesnek sem azt az álláspontot, a melyet Bakó József t. képviselőtársam foglalt el, midőn ezen 31*
