Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-173

226 173. országos ütés Í91Í június 8-án, csütörtökön. hogy ne tegye azt, noha maguk is meg vannak győződve arról, hogy mennyire ártalmas ez rájuk nézve. Igen könnyen meg lehetne tenni, csak akarni kellene és jobbá a népnevelést, hogy külön városi és falusi tanterv legyen. Falun nem lehet városi kaptafára tanítani a gyereket; untig elég volna héthónapi tanidő, a mely alatt lelkiismeretesen, esetleg szünet nélkül, csütörtök nélkül, kellene tanitani, de májusban, a mikor a gyerekre a gazdaságban szükség van, a mikor a földmives minden napja alkalmas pillanatban megér 10—15 forintot is, nem lehet megkívánni, hogy a szülő a gyermeket iskolába küldje, mert neki szüksége van a gyermek napszámjára, arra a nyolcz hatosra, vagy egy forintra. Ha ilyen szempontból alakitanók át a tantervet, sokkal jobb lenne az oktatás kulturális hatása. Egy másik hibája a népnevelésünknek, hogy a tanitó működése inkább negatív, inkább szidásban, néha pedig botbüntetésben nyilvánul, de jutalmazásra nincsen módja. Ha rendelkezésére volna néhány forint, a melyből jutalomtárgyakat oszthatna ki és így pozitív irányban serkenthetné a gyermeket, az mindjárt jobban szeretné az iskolát, mert ma bizony nerűszereti. Tolsztoj igen szépen megmutatta, hogy a gyerekek szerethetik az iskolát, és hogy jutalmazással, szeretettel, dicsérettel épugy lehet gyereket nevelni, mint kemény fegyelmezéssel. Ezeket az igen t. minister ur szives figyelmébe ajánlom, de azt az egyet okvetetlenül kérem, hogy a földmivelésügyi minister úrral egyetértésben tiltsa meg azt, hogy a gyerekek legeltessék az állatot, mert ez millió és millió félnapmulasztást jelent. Ezt a csekélységet meg lehet tenni, különben hiába van a tanitó kimutatása, hiába van a szidás, mindennek nincs semmi foganatja. Általános emberi szempontból és a nép szempontjából ezeket véltem előhozandóknak, a nevelés kérdésében azonban már mélyebbre kell nyúlnunk és az óvodákat sem szabad elhanyagolni. Az óvodák legtöbbnyire csak papiroson vannak meg és nem felelnek meg a hozzájuk fűzött kívánalmaknak, mert nem elég népies bennük a szellem. Az óvónők nagyságák, kisasszonyok, a kik nyolczkor kelnek és a gyerekeket 11 órakor hazazavarják és a kik délután 2-re rendelik be azokat, hogy négy órakor ismét hazaereszszék őket. A 3—4—5 éves gyermekeket igy nem lehet nevelni. És ebből a népnek nincs is semmi haszna. Az anya nem várhat fél nyolczig, mig az óvónő kisasszony kinyittatja az ajtót és bebocsáttatja a gyermekeket. Azután nem mehet értük 11 órakor és négy órakor újra, hogy hazahozza. Mikor a nép a munkába megy, akár reggel négy órakor, akkor vihesse el gyermekét az óvodába és azt azután tartsák ott, neveljék, játszanak vele. a mig a szülő munkájából haza nem jön, de inkább játszanak, mintsem.' hogy különböző ismeretekkel terheljék, mert a gyermek agya még gyenge és nem bir elegendő befogadó képességgel. Játszva sokkal többet tanul a gyermek, mint komoly előadásból. Az óvodákra egyáltalában nem kellene tanrend. Hock János: Az óvodákban a módszer a játék. Juriga Nándor : Ekkor meg volna az óvodának igazi népies jellege és jelentősége. Most azonban középiskolai vagy legalább népiskolai jellegük van és igy a népnek inkább kárára és kellemetlenségére szolgálnak, mint hasznára, mert csak a gondjait növelik. A minister ur azt mondotta, hogy a kultúrpolitika az óvodában kezdődik. Nézetem szerint a népnevelést még korábban kellene megkezdeni és a kultusztárcza keretében fel kellene karolni a bölcsődék intézményét. Városokban, a hol az anyának-apának gyárba kell mennie, a kis, egykét éves gyermek sokkal több gondot okoz a szülőnek, mint az óvodás vagy az iskolás gyermek, mert az esetleg elfutkos az utczán, eljátszik a pajtásaival, de a kisebb gyermeket, a ki még járni is alig tud, nem lehet magára hagyni, hanem annak a szegény népnek vagy munkát kell mulasztania, vagy keresetének jó részét arra kell fordítania, hogy a gyermeket ellássák. Tapasztaltam, hogy Pozsonyban, a hol az egvik óvodával kapcsolatban ilyen bölcsödé van, az milyen jótétemény a munkásokra nézve. Eeggel, mikor félhatkor munkába megy az anya, elviszi a gyermekét és átadja äz apáczáknak gondozás végett, azt ott tartják egész nap ingyen, adnak neki játékszereket, és mikor a szülő hat órakor kijön a gyárból, a cseppségek már várják szülőiket és mennek velük haza, hogy a szülők a nap fáradságos munkája után gyermekeikben megtalálják gyönyörűségüket és szórakozásukat. Igy kellene kezdeni a népnevelést, főként a városokban, de falvakban is, mert az ilyen kis gyermekeket öreg asszonyok gondozására bizzák, vagy pedig rábizzák az 1-^2 éves gyermeket a 3—4 évesre, a miből sok szerencsétlenség származik. A gyermeknevelés a szegényebb népnél keserűséggé válik, mert sokszor oly sok gondot kénytelenek a gyermekre forditani, hogy kenyerüket sem kereshetik meg. Ilyen módon a nép kenyérkereseti képessége növekednék, a szülőnek pedig a gyermekben nagyobb öröme volna, mert nem nézné a gyermeket az ő falatja harapójának, hanem élete örömének. Benne van a kultusztárczában még egy tétel, és a nép széles rétegei érdekében erre kívánom felhívni különösen nagybecsű figyelmüket, s ez a szülészeti ügy. Mindjárt ott az első pillanatban kell kezdeni a gyermekről való gondoskodást. Bizony nem egy anyával esik meg az, a mi Máriával Bethlehemben, hogy nem talált hajlékot és kénytelen volt magát egy szegény istállóban megvonni. Hány gyermek élete megy tönkre annak folytán, mert az az anya nem mehet a klinikákra teljesen ingyen, félnie kell a költségektől és nincs is elegendő klinika.