Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-172

172. országos ülés 1911 jumus 7-én, szerdán. 199 az erkölcsi nevelés ne vétessék ki az iskolák kezéből, mert a gyermekeket akárhányszor az iskoláknak kell maguktól a szülőktől megmentenie. Az egész ma­gyar gyermekvédelmi mozgalom és általában az egész világon az ujabb tendenezia, a mely igyek­szik a humanizmus nevében a gyermeket meg­menteni : ez mind erős argumentum arra, hogy az erkölcsi nevelést és a keresztény szellemű okta­tást az iskolából ki ne kapcsolják. Azt mondják talán sokan, hogy ez csak lát­szat, a valóság nem igy fest. Én bizonyitó adato­kat hozok arra nézve, hogy a szocziáldemokrata jjárt és a szabadkőmivesség részéről hivatalosan is történtek kisérletek arra nézve, hogy a tanítókat hivatalos szabadkőmives expoziturákká tegyék . . . Polónyi Géza: Ugy van! Huszár Károly (sárvári): ... és állandó kísérlet történik a szocziáldemokrata párt részéről, hogy annak a pártnak világnézletét, felfogását magába az iskolába is bevigyék. A Könyves Kálmán páholy egyik értekezletén Somogyi Béla ur, a ki az »Uj Korszak« czimű lapnak a szerkesztője és egyúttal a »Népszavá«-nak munkatársa, egy beszé­det mondott, a melynek lényeges pontjai a követ­kezők : »A tanitóhoz természetesen csak gazdasági utón, anyagi jólétével való foglalkozás utján jut­hatunk el, de mellette becsempészszük lelkébe szocziológiai és nevelési elveinket is. Az »Uj Kor­szak* programmja : a nyilvános oktatás államositása minden vallásos befolyás kizárása az iskolából, a tanitók és tanárok helyzetének javítása és leg­elsőnek, mint az utóbbi alapfeltétele, az általános titkos választói jog.« ifc Nagyon érdekes jelenség, hogy a különböző testületekben mindig azzal a frázissal találkozunk, hogy mit félnek a szabadkőmivesektől, hiszen mindössze négy-öt ezren vannak az országban. Nem is volna abban veszedelem, ha az a négyezer ember egy elszigetelt jelenség volna, és olyan tár­saságot képezne, a mely nem találná meg a módját annak, hogy a magyar társadalom többi szervei­ben, mindenütt a vezető állásokat betöltse. Itt van a bizonyitó példa. Somogyi Béla pl. beszédében azt mondja : »Mi, kik ezt az akcziót vezetjük és e lapot írjuk, szabadkőmivesék vagyunk. Az alelnök, Pfeiffer Ignácz főiskolai tanár, testvérünk, a másik intéző faktor Kemény János népiskolai igazgató szintén testvér, a harmadik egyelőre én vagyok. Vezértitkárunk, mint kereső, felvétel előtt áll a páholyba, az ellenőr, a pénztáros, a választmány többsége szintén szabadkőmives. Nem fog tehát onnét bennünket senki sem kiszorítani. Ezt teszszük, azzal a tudattal, hogy a tanítóságra befolyást szerezhetünk, mielőtt még kormány­képesek lennénk. Mi szoczialisták, progresszionisták és szabadkőmivesek vagyunk, tehát a három­pontosok támogatását kérjük, hogy a tanítóságot fegyvertársainkká tehessük«. Ugyancsak a »Kelet«-ből olvasom, hogy leg­közelebb elérendő a tanítóképzők államositása, egységes modern tanterv és a vallásoktatás kikü­szöbölése az iskolából, a tanítókat megnyerni e czélra és azokat kellő díjazással szabadkőmives expoziturákká tenni. Polónyi Géza: Ez a szabadkőmives mellék­kormány ! H USZár Károly (sárvári) : Nagyon aggályos jelenség, hogy a Népszava szerkesztősége, vagy a Kelet szerkesztősége/vagy a Szimbolikus nagy­páholy, vagy bármiféle más ilyen testület díjazza a mi tanítóinkat, az államnak tanítóit, hogy azok szabadkőmives, dij ázott expoziturák legyenek az iskolában. Ez több, százszor több, mint a mit önök a kongregácziókra mint vádat mondottak. Magam is kongreganista vagyok, csak a legújabb időben léptem be, a mióta azok az igazságtalan üldözések megindultak, a melyeknek igazságtalan voltáról magam is meggyőződtem. Az az ember­vadászat, az a hajsza, a mely tervszerűen és szisz­tematikusan folyik pl. báró Barkóczy és más katholikus tanférfiak ellen, az a hajsza minden katholikus embert, a kiben még egy utolsó szikrája van az ő katholikus öntudatának, arra kényszerit, hogy azok mellé álljon, a kiket igazságtalanul üldöz­nek. A kongregáczióban nincs másról szó, mint arról, hogy a kik addig egyénileg gyakorolták a katholikus hitéletet, azt ezentúl kollektive, havon­ként együttesen végzik el. Egyszerű ájtatássogá­gokról van szó, egy prédikáczióról, egy litániáról, vagy közös gyónásról, közös áldozásról. Az egész közvélemény félre van vezetve, mert szisztematikusan hazudnak és rágalmaznak mindent, a mi ezzel az intézménynyel kapcso­latban áll, holott ott soha másról, mint ájtatos­ságról, szó nincs. Hiszen az ujabb időben már odáig jutottunk, hogy 8—10 protestáns tanárra is ráfogták, hogy kongreganisták és azokban a listákban, a melyeket a szabadkőmives- és libe­rális lapok állandóan nyilván tartanak, tömege­sen szerepelnek a kongreganisták között más vallású emberek is. Ujabban megtörtént, hogy azzal a váddal léptek fel báró Barkóczy ellen, hogy sógorát neveztette ki és a végén kisült hogy ebből egy szó sem igaz. A Neue Freie Pressetői egész azUj Hírekig verejtékezik, vért izzad min­den újság, hogy ezt az embert kiemelje a helyé­ből, de nem tudtak eddig semmiféle olyan argu­mentumot felhozni, hogy működésével bármiféle államellenes, törvényellenes vagy a köz érdekébe ütköző dolgot követett volna el. Egyedül és ki­zárólag azért támadják a kultuszministernek ezt az igen érdemes és tiszteletre méltó tisztviselőjét, mert kongreganista. Nem látja ebben mindenki világosan és nyiltan, hogy a mi itt történik, az már a katholikusok vallásszabadságának meg­sértése ? Hiszen kongreganistának akkor is szabad lenni, ha valaki a ministeriumban tisztviselő, vagy az urak ránk akarnak disputálni egy higitott ke­reszténységet, a melyet a szabadkőmives páholyok szabnak meg és a ki ebben az országban tisztséget akar viselni, államhivatalba akar bekerülni, annak csak háromfertályos kereszténynek szabad lennie ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom