Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-163

ÍÚ3. országos ülés 19Ü május %3-án, kedden. 1 tanköteles után egy negyedöl fát tartozik fizetni a szülő vagy hozzátartozó vagy gondviselő, a tanítónak saját czéljaira és az iskolafütés czél­jaira, vagy pedig némely helyen az a gyakorlat állott fenn, hogy mikor beállott a hideg téli idő, akkor minden tanköteles a maga képessége szerint vitt egy-egy hasáb fát — már kisebbet­nagyobbat, a milyet elbirt, abba az iskolába; ezzel fűtötte a tanító lakását meg az iskolát. Közbevetve megjegyzem, hogy ha semmi más fonákság nem állott volna is fenn, ha nem is lett volna abnormis egyáltalán a tandijszedési rendszer, akkor is maga a tandijszedésnek ez a primitív módja megérdemelte volna, hogy az 1908:XLVL törvényczikket meghozza a tör­vényhozás, a mely ezt a tandijszedést eltörölje, megszüntesse, mert ez igazán oly szégyenteljes, oly primitív állapot, mikor az a tanuló gyermek egy-egy hasáb fával a hóna alatt megy az iskolába; már pedig magam tudom nagyon jól, hogy számos iskolában ez a gyakorlat fennállott. Hogy a lényegre áttérjek, akkor, midőn az ilyenféle bevételek elmaradásáért vagy csökke­néseért kérnek kárpótlást azok az iskolafen­tartók vagy azok a tanítók, akkor a kultusz­ministerium a kérelmeket ismét elutasítja, azt mondván, hogy ezek nem tandijak; ezek az iskolának dologi szükségletei. Ennek azután az lett a következménye, hogy az elmúlt tél folya­mán, a mikor már ilyen alakban a tandijakat szedni nem lehetett, igen sok tanító fázott, és igen sok iskola nem volt megfelelően fűtve. Az iskolafentartó hitközség nem vásárolhatott fát, mert hiszen eddig sem volt pénztárában erre a czélra fedezet; hiszen egészen más rendszer sze­rint biztosították a fűtőanyag-szükségletet. Azt pedig jól tudjuk, hogy annak a tanítónak a legtöbb esetben nem igen van arra való pénze, különösen ha nagy családja van, hogy tüzelő­anyagot vásároljon, nem csoda tehát, hogy tény­leg sok helyen hiányt és szükséget szenvedtek e tekintetben. Azt hiszem, hogy ez az eset for­gott fenn az előbb említett iskolák mindegyiké­nél, de azokon kivül is hozhatok fel példákat, pl. ugyancsak Vas vármegyében a szombathelyi járásban lévő acsádi róm. kath. felekezeti iskolá­ban szintén ez a kérdés adott vitára és a kul­tuszministeriumhoz való ismételt felterjeszté­sekre okot. A tandijkárpótlás kérdése körül más anomá­liák is felmerülnek. Mutatkoznak ezek azoknál az osztott népiskoláknál, a melyeknél az a rend­szer, hogy az osztott iskolák egyikében a taní­tót magát illetik, a másikban pedig az iskola­fentartó pénztárába folynak be a tandijak. A kárpótlás iránti kérelmeket elrendelő ministeri rendelet kétfélesége és azon kérelem folytán, hogy az erre vonatkozó rendeletek külön, nagy időközben keltek, a következő helyzet áll elő: A 150000/1909. számú rendelet értelmében ké­rik, •— tegyük fel — a tanítók számára a kár­pótlást és azt a kultuszministerium meg is adja. Akkor azután, a másik rendelet értelmében ugyanazon községben' és ugyanazon hitfelekezeti másik iskolában kérik a kárpótlást, de a másik iskola számára a kárpótlás az iskolafentartó pénztárát illeti. Ezt a ministerium elutasítja azzal, hogy hiszen ezen iskola kérelme dolgában a kultuszminister már határozott, már megadta a tandijkárpótlást és pedig ekkora és ekkora összegben, tehát további kárpótlásnak helye nincs. Megengedem, hogy ez talán csak tévedés lehet, hogy t. i. összetéveszti a kultuszminis­terium a két iskolát, minthogy ugyanarról a helyről és ugyanazon iskolafenntartók iskolájá­ról, bár két különböző osztályról van szó és meg­engedem, hogy csak ezen a tévedésen alapul az elutasító határozat, de tény, hogy nem egyes esetekben, hanem az iskolák nagy számánál fordul elő hasonló helyzet osztott iskolák ese­tében és ha ennek egyéb következménye nincs is, de az a károsodás kétségtelenül effektive be­következett, hogy a múlt év szeptember elseje óta tandijat nem szednek, a kárpótlást még mai napig sem kapták meg, a tanítót pedig fizetni kell, tehát kölcsön utján kellett ezt a kötelezettséget teljesíteni és igy az az iskola­fenntartó legalább is az interkaláris kamatok erejéig károsodik. Erre is hozhatok fel példát, ugyancsak Vas vármegyéből, a melynek czel­dömölki járásában — ezen egy esetben talán haza is beszélek (Halljuk! Halljuk!) — a csöngei evangélikus hitfelekezetnek iskolájában mindez igy megtörtént. Emiitettem, hogy a törvény végrehajtásá­nak egy másik anomáliája az, hogy egészen uj terheket ró olyanokra, a kik eddig a tankötele­zettség teljesítése czimén semmiféle ilyen terhet nem viseltek. Áthárítja azt a kötelezettséget, a mely a törvény 3. §-a értelmében tulajdonképen az államot terhelné, — áthárítja más honpolgá­rokra, sőt ezen áthárítás utján néhol egyenesen az iskola létezésének alapját vonja meg. Ilyen esetek fordulnak elő egészen kicsiny helyeken első sorban, másodsorban a legnagyobb és legfontosabb helyeken is, a hol felekezeti iskolák állanak fenn. Ez az anomália a tör­vény betűjéhez való ragaszkodásból folyik, folyik abból, hogy a kultuszministerium a tör­vény betűjét hajtja végre és nem a czélzatát. A törvény betűje szerint ugyanis ott, a hol az eddig szedett tandíj 15 koronánál magasabb volt, az állam kárpótlást nem nyújthat ezen 15 koronán felül. Már most ennek végrehajtásánál azt mondja a kultuszministerium, a midőn egész kicsi helyekről van szó, a hol a tandíj volt az iskola fentartásának úgyszólván egyedüli eszköze, és a hol ezért 15 koronánál magasabb tandija­kat szedtek, hogy a 15 koronánál magasabb tan­dijat nem kárpótolom, miután pedig ezen 15 korona kárpótlásával az iskolafentartás bizto­sítva nincs, ennélfogva az iskolát egyáltalában nem tartom életképesnek és azért itt semmiféle kárpótlást nem adok meg, mert ennek az isko-

Next

/
Oldalképek
Tartalom