Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-169
116 16!). országos ülés 1911 Hunyad vármegye kérvényezési jogának megsértése tárgyában. Elnök: Javaslom, hogy az interpellácziók megtételére 1 /a2-kor térjünk át. Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen!) Ezt tehát határozatkép mondom ki. Most pedig következik napirend szerint az 1911. évi állami költségvetés (írom. 211) részletes tárgyalásának folytatása. Szólásra következik ? Szojka Kálmán jegyző: Neugeboren Emil! Neugeboren Emil: T. ház! A vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetésében igaz örömmel két olyan tételt is találtam, a melyben egy nagy, szerintem elsőrangú kulturkérdós bár ez idő szerint "ugyan még nagyon szerény és gyenge nyomot hagyott: az alkoholizmus elleni küzdelem. Sző van ugyanis e két tételben a »tüdővészes és alkoholista betegek szanatóriumokban való ápolásáról*: és »az alkoholellenes mozgalomnak költségeiről^, mely két tétel 11.000, illetőleg 1000 koronával van dotálva. A jelen költségvetés során már többször volt szó az u. n. alkoholkérdésről, a melyet többek között Giesswein Sándor, Huszár Károly és Haller István t. képviselőtársaim és az igen t. pénzügyminister ur is egyik nyilatkozatában érintettek. Nem akarom ismételni, t. ház, azt, a mit említett t. képviselőtársaim az alkoholélvezet veszélyes voltáról igen helyesen mondtak, s a miről a pénzügyminister ur is ugy nyilatkozott, hogy teljes mértékben osztozik a kifejezett nézetekben. E tekintetben manapság már igazán nincs többé nézeteltérés. Általánosan el van ismerve, hogy az alkoholizmus következtében minduntalan ezer meg ezer exisztenczia megy tönkre egészségileg, erkölcsileg és gazdaságilag. És a szeszes ital, melyet barátai, fogyasztói ártatlan, s a kedélyesség és társas élet szempontjából nélkülözhetetlen élvezeti czikknek mondanak, mindinkább rettenetes szocziális méregnek bizonyult. (Igás! Ugy van! jobbfelöl.) A társadalomnak majdnem minden rétegét áthatja ma már azon komoly kötelesség érzete, hogy e szocziális méreg elharapódzásának végre gátat kell vetni. Elvileg, elméletileg tehát, igen t. képviselőház, már mindnyájan tisztában vagyunk az alkoholizmus kérdésével, de ezen kérdésnek a gyakorlatban való mikénti megoldására nézve erősen eltérnek a vélemények. Vannak olyanok, a kik a mérsékletesség hangoztatásában vélik feltalálni azt a gyógyszert, mely a társadalmat az iszákosság rákbetegségéből kigyógyíthatja. Azt mondják, hogy kivált az alsóbb néposztályokban a pálinka ellen kell folytatni a harezot és a kevésbbé konczentrált italokkal, borral és sörrel kell a pálinkafogyasztást pótolni. Vannak továbbá, a kik a hatóságnak, az államnak beavatkozásától, erélyes rendszabályoktól várják a kívánt sikert. De vannak olyanok is, a kik a mértékletesség tágítható fogalmával május äl-én, szerdán. be nem érik, hanem a teljes tartózkodást hirdetik, mint az alkoholizmus elleni harcz egyedüli erős, hathatós eszközét. Es ezek é harezot nemcsak az alsóbb néjiosztályban. egyáltalán nemcsak másoknál akarják fölvenni, hanem önmagukon kezdik, és nemcsak a pálinkát, hanem ép ugy a bort és sört is száműzik asztalukról, mint a mely italok nem kevésbbé ártalmasak, mint a j>álinka, a mennyiben t. i. megfelelően nagyobb mértékben szokták inni, ugy hogy körülbelül ép oly mennyiségű abszolút alkohol jut a fogyasztó szervezetébe, mintha pálinkát ivott volna. Ezek, az úgynevezett absztinensek, nem várják az államtól az üdvöt, mert jól tudják, hogy az állam a maga hathatós eszközeivel, prohibitiv és megtorló rendszabályaival csak akitor léphet közbe, mikor a lakosság már társadalmi utón elő van készítve, mikor az intelligens néjjrétegek át vannak hatva az alkoholellenes mozgalom jelentőségétől és fontosságától. Az absztinensek jelszava ez idő szerint a társadalmi önvédelem. En ez utóbbi állásponton, a teljes absztinenczia álláspontján állok és arra a meggyőződésre jutottam, hogy csakis ez utón menthetjük meg a társadalmat az alkoholizmus ezerféle pusztító hatásától. Ez nem túlzás, t. ház, nem fanatizmus, nem utópisztikus ábrándozás, hanem tisztán felismert, czélhoz vezető, helyes, hathatós és már gyakorlatban is sok helyen bevált eszköznek alkalmazása. Norvégia, Finnország, Svédország és az északamerikai Unió több államának példája világosan mutatja, hogy még százezrek, sőt milliókra menő nagy uéjjtömegeket is rá lehet birni, hogy a teljes tartózkodás egyenes és egyszerű utján meneküljenek az alkoholizmus pusztító hatásától. Nem szándékozom a kérdés e részébe most mélyebben belebocsátkozni — talán lesz még rá alkalmam —, hanem visszatérek az előttünk fekvő költségvetés emiitett két tételére. E két tételben kifejezésre jut az állami tevékenység azon része, a melyet az állam ez idő szerint Magyarországon egyáltalában kivehet magának az alkoholizmus elleni harczból. E tevékenység áll ugyanis egyrészt az alkoholbetegek gyógyításából, másrészt az u. n. alkoholfelvilágositásból. Az előbbinél az ország egészségügye szempontjából kívánatos volna, hogy a már meglevő alkoholszanatóriumok az alkoholbetegek óriási számához mérten szaporittassanak, annál is inkább, mivel mindegyik alkoholszanatórium egyúttal központja lesz az alkoholellenes mozgalom ujabb és ujabb hullámköreinek. Az alkoholbetegek gyógyításánál még sokkal fontosabb feladat teljesítését vállalta a közoktatásügyi ministerium, midőn előbb Wlassics Gyula később Lukács György minister urak kezdeményezésére az alkoholfelvilágositás ügyérc fordította a figyelmet. Alkoholfelvilágositás alatt azt az oktatást értjük, melyben kivált a tanuló ifjúság részesül és mely az alkoholélvezet
