Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-168

102 168. országos ülés 1911 május 30-án, kedden. Hát, t. ház, én azt tartom, hogy nemzeti szempontból is itt -volna az ideje, hogy ezeket a magyar honosainkat megmentsük a magyarság számára az által, hogy külön egyházi intézménybe szervezzük őket, külön papnevelő intézettel, külön tanítóképzővel, melynek székhelye azután lehetne akár Kolozsvár, akár Marosvásárhely. Közjogi Bzempontból ez ellen aggály fel nem hozható, de nem hozható fel egyházi szempontból sem, nem hozható fel, ha ismerjük az autokefal-egyházaknak szervezetét, a mely mindenütt és mindenhol a nép szokásaihoz és nyelvéhez ragaszkodik, a nép szokásait és nyelvét tekinti irányadónak, mert az autokefal-egyházaknál az egyházi intézkedéseket mindig nemzeti alapon is akarják megerősíteni. Erre nézve elég csak röviden utalnom — a kik ismerik a kérdést, úgyis jól tudják — a negyedik egyetemes zsinatra és a trullai zsinatra, a melyek szerint a nemzeti szervezés az első tétele a keleti autokefal-egyházaknak. Jól tudom, hogy ha ez megtörténnék és a görög keleti magyar ajkú püspökség fel lenne állítva, újból megkezdődnék a nemzetiségiek, a Scotus Viatorok jajgatása, tovább folynék az aknamunka. De nekem erős a hitem a magyar nemzeti kultúra sziklavárában. Én hiszem, hogy az ő aknáiknak szennyes vize le fog folyni, de a magyar nemzeti művelődés sziklavára megmarad, bármennyire példázza, még egy népmesével is, Jászi Oszkár ur a magyar nemzeti közművelődés halálát. A nap és a szél fogadtak — idézi Jászi —, melyik veszi le a köpenyeget a vándor utas nyakából. A szél elkezdett fújni, tombolni, de az utas csak annál jobban nyakára húzta a köpenyegét. Erre kisütött a nap és áldásthozó sugarai levették a köpenyeget az utas válláról. így van ez a kultúránál, mondja Jászi. Igaza van. Én meg vagyok arról győződve, hogy a magyar nemzeti kultúra meleg napja le fogja venni a köpenyeget mindazok válláról, a kik idegen vagy hazátlan vándoroknak érzik magukat ez országban, le fogja venni a köpenyeget, a mely alatt idegen érdekek általvetőjét vagy gyilkos tőrt rejtegetnek a magyar állameszme ellen. El fog tűnni a vándor, el fog tűnni a köpenyeg, de a magyar nemzeti művelődés áldásthozó napja fényesen fog tovább ragyogni egy ujabb ezredévre, egy ujabb hatalmas nemzeti közművelődésre. (Elérik helyeslés és tetszés a baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Az ülést tíz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. A tanácskozást folytatjuk. Ki következik? Szinyei -Merse Félix jegyző: Farkas Pál! Farkas Pál: T. ház! A kik a parlamenti tradicziókra tanítottak, azok azt mondották, hogy régi parlamenti uzus, hogy az előző szónok beszédére m utána következő néhány szóval reflektáljon. Valóban, Kállay übul igen tisztelt barátom és képviselőtársam, igen könnyűvé tette nekem ezeket a reflexiókat, mert mindaz, a mit mondott, a nemzetiségi kérdésnek egy oly megtisztult és nézeteinket teljesen fedő összefoglalása volt, hogy épen azok, a kik egy nemzetiségi kerület nehéz viszonyait személyes tapasztalásból ismerik, nem tehetnek egyebet, mint azt, hogy ezen fejtegetéseihez — a mint különben az egész ház is tette —• mindenben hozzájáruljanak, (ügy van! Helyeslés jobbfelol.) A vallás- és közoktatásügyi minister ur nagyszabású expozéjának egyik legérdekesebb és szerény nézetem szerint legjelentősebb része az volt, a mely a középiskolai tantervnek bizonyos átalakítását helyezte kilátásba és elsősorban bizonyos anyagkönnyítés meüett kilátásba helyezte a társadalmi tudományoknak a középiskolába való bevitelét. Szerény nézetem szerint ez a kérdés sokkal komolyabb és sokkal fontosabb, semhogy ne kellene megpróbálni erre nézve bizonyos szempontokat szintén megjelölni, mert a társadalmi tudományokkal való foglalkozás, az irántuk folytonosan mutatkozó, folyvást erősbödő érdeklődés, összefüggésben a kérdések egész komplexusával, valóban indokolttá teszi azt, hogy a minister ur figyelme erre az ügyre ráterelődött és hogy már kezd arról gondolkozni, hogy a középiskolákba ebből az anyagból mit lehetne befogadni. Azt hiszem, az ügy érdekét szolgáljuk, ha megpróbáljuk az egész középiskolai ifjúság nevelésére nézve rendkívül fontos ezen kérdést ugy beállítani, hogy minden párt és minden egyéb elfogultságtól menten tisztán a tudomány érdeke jusson érvényre. (HaUjuk!) A t. minister ur azt az ötletet vetette fel, hogy a társadalomtudományokat a középiskolába bevigyük. A kérdés már most az, hogy minő áüásponton vagyunk e gondolatmenettel szemben és ha már elvileg a gondolatmenetet helyesnek tartjuk, ha a dolog szükségességét elismerjük; hogy milyen módozat választassák ennek a középiskolai oktatás keretén belül való keresztülvitelére. És állapítsuk meg mindjárt, hogy az elv abszolúte helyes és abszolút fontos, és hogy a társadolomtudományi szempontoknak már a középiskolák felső osztályaiba való bevitele mindenképen mint az ifjúságnak és az ifjúságból egykor kikerülő társadalomnak a legnagyobb szükségessége jelentkezik. Kérdés azonban, hogy milyen formában történjék ez ? A társadalomtudományok, melyek a legutóbbi húsz esztendő alatt fokozatos érdeklődéssel nyomulnak előtérbe, óriási anyagkomplexumot alkotnak, a mely anyagban egyaránt vannak etnográfiai, statisztikai és szigorú értelemben vett szocziológiai részletek, a mely anyagban azonban a tudomány mai állásához képest sem törvények levezetése, sem ezeknek a törvényeknek bizonyos olyan logikus előadása nem történt még, hogy a társadalomtudományoknak a középiskolában a természettudományokhoz; hasonló előadása, hogy t, i,