Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-168

168. országos ülés 1911 május 30-án, kedden. 95 ide a törvényhozás szentélyébe is bejutnak, (Ugy van! jóbbfdől.) Vannak azonkívül elemi oktatásunknak egyéb hibái is, melyek azonban nézetem szerint könnyen orvosolhatók. így pl. az, hogy a tanítók rosszul vannak fizetve és, mert olcsó húsnak hig a leve, tisztelet a kivételeknek, igen sokan közülök nem válnak be. Nem azért talán, mert nem képesek arra, hanem azért, mert- rossz fizetés mellett más jövedelmező foglalkozás után szaladgálnak. Az elemi tanítóknak intézkedési jogkörrel felruházott ellenőreik nincsenek. Az iskolaszék, a gondnokság, a tanfelügyelő, mind olyan kötött kezű ellenőrök, kik előtt a tanítóknak respektusuk nincsen, a felekezeti iskolák pedig tanítóstul egészen szabadjára vannak hagyva. Egyik hibája az elemi népoktatásnak az is, hogy a zöld asztalnál megállapított tananyag nézetem szerint az elemi oktatás határait túllépi, és ez által még növeli azt a terhet, a melyet a mai tanrendszer a szülőkre hárít. (Ugy van ! jóbbfdől.) Az iskola államosítása az én kulturális eszményképem. Tudom, hogy az soká, igen soká nem fog megvalósulni. (Ugy van !) Hogy mi okból nem, azt talán bővebben fejtegetnem nem szükséges, de addig is, mig elérkezik az idő, midőn ezen szép álmom egyszer majd teljesülhet, lehet a jelenlegi rendszeren segíteni ugy, hogy az könnyen általánosítható és könnyű szerrel kedveltté, vagy legalább is nem nem-kedveltté tehető. Erről óhajtanék itt gyakorlati tapasztalataim alapján egy pár szót ejteni. (Halljuk I Halljuk !) A mint az előbb emiitettem, tanrendszerünk minden világra jött és 6 évet betöltött gyermeket feltétlenül művelődésképesnek tekint, és arra kötelezi, hogy 6, illetve 3 éven keresztül a mindennapos és az ismétlő-iskolát járja. Ha az elemi népoktatás tananyagát a valóságos elemi tudás kívánságához képest leszállítanék és a mindennapi tankötelezettséget 6 év helyett 3 évre szorítanék, meggyőződésem szerint ez nemcsak azt eredményezné, hogy az az általános elemi képesítés, a mit a törvény általában megkövetel, eléretnék, hanem eléretnék egy más, sokkal fontosabb czél is. Ma ugyanis az elemi népoktatás nem általános azért, mert a szülők idegenkedésük folytán törvény ellenére nagyon sokszor elvonják gyermekeiket az elemi népoktatás elől, és nem általános azért, mert a törvény szerint ma a mindennapos tanköteles gyermekek száma jóval túlhaladja a meglevő iskolák és tanerők számát. Ha 6 év helyett 3 évre szállíttatnék le a mindennapos tankötelezettség, a statisztikai adatok hozzávetőleges eredménye szerint közel 30%-kal szállíttatnék le a mindennapos tankötelesek száma, azaz a mai népiskolák 3 tanéves mindennapos köteles gyermekek számára elegendők volnának, és bekövetkezhetnék az az áldott állapot minden: további befektetés nélkül, hogy az elemi népoktatást tényleg általánossá tehetnők. Szembeötlő a törvény ezen intézkedésénél, hogy az elemi általános művelődésre miért szükséges kilencz évet az iskolában eltölteni, mikor az az elemi tudás, a mely nézetem szerint feltétlenül szükséges, az irás és az olvasás, a hittan, a négy alapszámművelet és Magyarország összevont története — különösen az a történet, a mely példákkal mutatná ki Magyarország történetéből, hogy mindenha, mikor az ittlakó különböző nemzetiségek összetartottak, különösen a törökök elleni harczban, minő eredményeket értünk el és példákkal mutatná ki, hogy a magyar történetben minden olyan mozzanat, mikor egymással álltunk szemben, milyen átkos, káros következményeket vont maga után — mondom, ez a négy tantárgy az általános elemi tudásra tökéletesen elégséges. Az igy átalakított elemi népoktatás és a középiskolák közé azután egy állami előkészítő tanfolyamot állítanék, melyet látogatni csak azok a gyermekek lennének kötelesek, a kik a három éves mindennapos oktatás alatt tanítójuk által megfigyeltetvén, a további művelődésre alkalmasaknak jelentetnek be. A többi gyermekeket ]3edig felmenteném azon teher alól, hogy még további három éven keresztül legyenek kötelesek az iskola padjain ülni, átadnám őket szülőiknek, hogy az életre neveljék. Hiszen Magyarországon, ebben a per excellence agrár-államban, — a nyugati iparállamoktól eltérőleg — a szabadban annyi egészséges foglalkozása van a fiatal embereknek, hernyózás, aczatolás, pásztorkodás, répaművelés, stb., hogy egész nyugodtan lehetne arra a felesleges három észten dőre visszaadni a gyermeket a szülőinek, hogy beállhasson a család kereső tagjai közé és ne legyen kénytelen azt a három évet az iskola padjain sokszor eredménytelenül, de igen sokszor rossz eredménynyel eltölteni. Meg vagyok győződve róla, hogy, ha az elemi népoktatás terheit igy enyhítjük, akkor legalább a magyarajku szülők előtt megkedveltetjük az elemi népoktatást, vagy ha teljesen megkedveltetni nem is sikerül, mindenesetre mérsékelni fogjuk azt az idegenkedést, melylyel az elemi népoktatás ma — mi tűrés-tagadás benne — találkozik. Arra pedig, hogy elemi népoktatásunk rendszere az idegenajku polgártársak előtt ne legyen félremagyarázható, vagy legalább ne legyen annyira félremagyarázható, az én tapasztalatom szerint, igen könnyen lehetne módot találni, t. i. azáltal, ha törvényileg köteleznénk az elemi népoktatásnak két nyelven való megtartását, még pedig az irás-olvasást és a történetet az állam hivatalos nyelvén, a hittant és a négy számműveletet pedig azon hazai idegen nyelven, melyet — mondjuk — a község lakossága, a szülők többsége, vagy a képviselőtestület választ. Ma tanítják is, nem is, a törvény kötelezése daczára a magyar nyelvet. Erre enged legalább következtetni az a néhány felszólalás, a mely a ház padjairól hangzott el és román, tót nyelvű tolmácsokat kért, a bírósági végzéseknek román, vagy tót nyelven való kibocsátását követelte. Nohát t. ház, ha nem tanítják a magyar nyelvet,