Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-143

143. országos ülés 1911 április 28-án, pénteken. m Elnök : Kénytelen vagyok a t. képviselő urat figyelmeztetni arra, hogy uj adónemekre vonatkozó fejtegetéseit szíveskedjék talán a pénzügyi tárcza költségvetésének tárgyalására fentartani, mert ezek a földmivelési tárcza költségvetésével összefüggésben nincsenek. Jákói Géza: Még csak egyet vagyok bátor tisztelettel megemüteni, hogy t. i. ilyen pl. a pénzintézetek betétei és ezek vagy bármiféle nyereségre alakult vállalat 5%-nál nagyobb tiszta nyeresége. Nem kívánom tovább untatni az igen t. házat és szíves figyelmét igénybe venni ilyenféle dolgok elősorolásával, annál kevésbbé, mert meg vagyok győződve, hogy csak akarat és elhatározás kell, a t. pénzügyminister ur sokkal jobban fogja megtalálni az orvosszert, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Mélyen t. ház ! Már foglalkozásomnál fogva is — mert közel állanak hozzám az állami erdőtisztek, altisztek és az összes erdészeti alkalmazottak — azoknak jogos kívánságait én is joggal fejtegethetnem itt, azonban erre részletesen kitérni nem akarok, csak utalok egyszerűen az Országos Erdészegyesület által megszerkesztett, a földmivelésügyi minister ur őnagyméltóságához intézett, s ha jól tudom, összes képviselőtársaimnak megküldött memorandumra, s az abban foglalt igazságra. Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel bővebben azért sem, mert ezt teljes megnyugvásomra helyesen érintette az igen t. előadó ur is, valamint a viszonyok ismeretét magánhordó, kézzelfogható, világos fejtegetéseível meggyőzött ezen kívánságok jogos voltáról Tallián Béla mélyen t. képviselő ur is. Csak azt volnék bátor megjegyezni Tallián Béla képviselő ur egyetlenegy érvére, hogy én azt indokul a magam részéről nem tudnám elfogadni, mikor azt mondja, hogy az erdőtisztek jogos kivánatainak kielégítésére már Ígéretet tett és azt kilátásba helyezte az előző kormány, sőt a költségvetésbe is felvette, s ebből folyólag ezt a mostani kormány respektálni tartozik. Az én felfogásom az, hogy egy kormány intézkedését az utód respektálni tartozik, de olyan Ígérettel, a melyet a változott viszonyok miatt, sajnos, beváltani nem lehet, szolidáris talán még sem kell, hogy legyen. Abban a felfogásban vagyok, hogy az adott viszonyok és körülmények között a volt kormány is aligha tudta volna ezt az igéretét legalább az ország nagyobb megterheltetése nélkül beváltani. Ha már ennyit foglalkoztam elhatározásom ellenére az erdészet ügyével, legyen szabad még kijelentenem, hogy igenis méltánylást érdemel kívánságuk teljesítése, mert ezek hosszú időn keresztül megszerezhető képzettség mellett köztudomás szerint az államnak perifériáin fekvő erdeihez vannak kötve, ott pedig nemzetiségi vidéken lakva, messze a kulturterületektől, valóságos nemzeti missziót teljesítenek. (Igaz! ügy van ! jobbfdöl.) E mellett mindegyik tulaj donképen bizalmi állást tölt be. Ezeknek kezelésére kiszámíthatatlan értékű nemzeti vagyon van bizva, hol egy kevés hiánya a szaktudásnak és gyengébb lelkiismeret oly kiszámíthatatlan károkat okozhatnának, melyeket egy egész emberöltőn át pótolni nem lehet. Tudjuk azt, hogy nemcsak nálunk Magyarországon, hanem mindenütt Európa szerte az okszerűtlen és czélszeiűtlen erdőgazdálkodás micsoda kiszámíthatatlan, káros következményekkel járt azáltal, hogy a devasztácziónak kaput nyitott, vízmosások keletkeztek és elkopárosodás, elkarsztosodás lett a következménye. Csak hála és elismerés illeti meg az 1879. évi XXXI. t.-cz. megalkotóit, hogy útját vágták ezzel a további erdőpusztulásoknak és erdőpusztitásoknak, ugy hogy ma már nyugodt lélekkel állithatom, hogy a Lengyel Zoltán igen t. képviselőtársam által is egyébként igen értékes beszédében felemiitett, de mindnyájunk által ismert vízmosásos területek és helyenként az egyes vidékekre szomorúan tekintgető kopasz hegycsúcsok és hegyoldalak keletkezése nem a mai, hanem a régi hibák és bűnök következménye. Ezeket a régi hibákat és bűnöket most már meglevő törvényünk mellett sem lehet oly hamar és oly könynyen, hanem csak nagy áldozatok árán és csak hosszú időn keresztül orvosolni. Ha már ennyit foglalkoztam az erdőtisztek ügyével, az erdőtörvénynyel, legyen szabad ebből kifolyólag néhány szóval még az erdőtörvény némely intézkedéseire rámutatnom, és e tekintetben az igen t. földmivelésügyi minister ur szíves figyelmét felkérnem és az elmondandókat szíves jóindulatába ajánlanom. (Halljuk l Halljuk ! jobbfelől.) Kétségtelen, hogy az erdőtörvény üdvös volt, üdvös ma is és üdvös is fog lenni, mindazonáltal mint minden meglévő törvényünknek, ennek is vannak gyengéi, vannak hiányosságai. Egyik intézkedésében talán enyhébb, mint kellene, mig viszont másik intézkedésében sokkal szigorúbb a kelleténél. Nem akarom ezt sem részletesen fejtegetni, csak két körülményt említek. Az egyik az hogy ott van az erdőtörvény 17. §-ában felsorolt birtokosok erdeje, tehát törvényes kezelés alá tartozó erdők. Ezeknek területéből is még az oly talajon álló részeket sem lehet kiirtani, melyek más művelési ég, tehát szántóföld, rét, legelő és kert czéljaira volnának használhatók, ha a kiirtani szándékolt és más művelési ágban nagyobb hasznot hajtóan kezelhető területek helyett az illető birtokos a kiirtani czélzott terület termőképességének is megfelelő termést biztosító területet nem akar vagy nem tud felajánlani és rekompenzáczió gyanánt beültetni. Bármennyire szeretem, bármennyire védem és gondoztatni kívánom az erdőket, nem vagyok annyira elfogult, hogy ezen intézkedést főleg olyan helyeken, a hol a népesedésre való tekintettel is a mezőgazdaságnak terjeszkedésre van szüksége, helyénvalónak tartanám. (Helyeslés jobbfelől.) Ott van továbbá a legeltetési tilalom kérdése. Igen jól tudom, hogy az erdőtörvényre hivatko*