Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.
Ülésnapok - 1910-143
H4 U3. országos ülés 1911 április 2ü-án, pénteken. Vermes Zoltán jegyző: Jákói Géza! (Halljuk! Halljuk. 1 a jobboldalon. Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Jákói Géza : Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni . . . (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak a szónokot csendben meghallgatni. (Halljuk ! Halljuk !) Jákói Géza: Nehogy ismétlésekbe bocsátkozzam és essem, s bár más szavakkal ugyanazokat mondjam, melyek már itt elhangzottak, lehetőleg rövidre szabom tiszteletteljes felszólalásomat, a mit azzal kezdek, a mivel mások (Halljuk ! Halljuk !) vagy legalább sokan képviselőtársaim közül befejezni szokták, azzal, hogy én most mindjárt beszédem elején kijelentem, hogy a szőnyegen levő költségvetési törvényjavaslatot . . . (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Ne méltóztassanak hangosan beszélni. (Halljuk ! Halljuk !) Jákói Géza: . . . elfogadom és megszavazom. Elfogadom és megszavazom nemcsak a kormány iránt érzett feltétlen bizalmamnál fogva, de elfogadom és megszavazom legfőképen azért, mert az a felfogásom, hogy a hatalmas koaliczió és a nagy nemzeti kormány által hátrahagyott örökség és pénzügyi| helyzet] mellett, szóval adott viszonyok és körülmények között, hazánk és az országunk érdekében jobban és helyesebben egy kormány sem, tehát az előző kormány sem tudta volna azt elfogadásra előterjeszteni. (Ugy van! a középen.) Mindemellett kénytelen vagyok konstatálni, hogy a magam által sem csekélynek, de meglehetős magasnak tartott, bár elkerülhetetlen hadügyi költségek mellett is, egész költségvetésünkön kirívóan vonul végig nem ugyan a koplaltatás politikája, de a legszigorúbb takarékosság elve. Ennek magyarázatát a t. pénzügyminister urnak expozéja alkalmával tett ama kijelentésében találom, hogy al folyton fokozódó igények kielégítése körül legalább egyelőre nyugvó pontra kell jutnunk. (Helyeslés jobbjelöl.) Azonban e komoly és szerintem megszívlelendő kijelentés ellenére is abban a reményben vagyok, hogy a t. pénzügyminister urnak eme kijelentését csak az adott helyzete tette szükségessé, s mihelyt pénzügyi helyzetünk a kivánt állapotba jut, nemcsak a pénzügyminister ur, de az egész kormány igyekezni fog, ha nem is a folyton fokozódó igényeket, de legalább a jogos és méltányos kívánságokat az egész vonalon kielégíteni. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Semmi sem kívánatosabb, mint hogy erre törekedjünk. Mert viszont semmi sem bizonyosabb, mint az, hogy bármennyire megkívánható is, hogy minden jóérzésű magyar honpolgár hozza meg áldozatait egy jobb jövő reményében a haza érdekében, még ha azt nélkülözések árán is kell tennie: mégis, a folyton és hosszú időn át tartó nélkülözések mellett a hivatalnoki kar és az alkalmazottak serege a legjobb akarat mellett sem képes hivatásának ugy megfelelni, kötelességét ugy teljesíteni, mint hogyha nélkülözésektől menten, anyagi gondoktól szabadultan jövőjét is biztosítottnak látná. (Általános helyeslés.) Ily felfogásban lévén, önként következik, hogy a segítségnek szerintem országszerte meg kell lennie, s hogy ez országos érdek. Ebből kifolyólag teljesen osztozom Polónyi Géza t. képviselőtársamnak abban a felfogásában, hogy a fizetéses státusrendezésnek nemcsak az egyes foglalkozási ágakhoz tartozóknál, hanem általában mindenütt, a hol ez jogosult, be kell következnie, még pedig lehetőleg mennél előbb. (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Nem tudnék visszariadni a magam részéről még attól sem, ha a czél elérése érdekében bizonyos már meglevő adónemeket emelnénk, meg nem levőket pedig esetleg teremtenénk és behoznánk. Ilyen pl. a majdnem nevetségesen csekély hadmentességi adó. Tisztelettel kérdezem, micsoda arányban áll ez a hadmentességi kötelezettséggel és a vele járó időpazarlással, szenvedéssel, mondhatnám a mellett még koczkázattal is ? Ilyen továbbá a vadászati jegyadó. Elvégre a vadászati jegyet senki sem tartozik megváltani; a ki pedig épen- vadászati szenvedélyének hódolni kivan, ám fizessen többet. Én a magam részéről kijelentem, hogy készséggel megváltom vadászati jegyemet, akár 50 vagy 100%-kal magasabban is, mint a mostani ára. Ilyen, mélyen t. ház, bár ez más kategóriába tartozik, a marhahús-fogyasztási adónak eltörlése mellett a borjúhús fogyasztási adó. Én ezt is készséggel tudnám emelni, nem ugyan az általam jelzett czél elérése végett, de azért, hogy a borjú kinevelődve, később azután a fogyasztó közönség annál könnyebben juthasson marhahús fogyasztásához, (Helyeslés jobbfelől.) mert végre is a borjúhús élvezete nem elkerülhetetlen életszükséglet. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) A mi a többi adónemeket illeti, elsősorban az enilitett czél elérése szempontjából készséggel behoznám a luxus-adót. E tekintetben mindenekelőtt — legalább is addig, mig közszükségletté : nem válik — megadóztatni tudnám ezeket az | őrülten száguldozó és igen sokszor kellemetlen | bűzt terjesztő automobilokat. (Derültség és helyeslés jobbfelől.) Mélyen t. ház, ha azt tudnám, hogy ereinkben csak egy csepp vér is pezseg a vagyon ellen, azt azonnal kiereszteném ; de mégis az a felfogásom, a melynek itt kifejezést akarok adni, hogy a ki egy automobilt 20—30.000 K-ért beszerezni tud a maga kényelmére, és a ki azt évi 8—10.000 K költséggel fentartani birja, az az említett czélból fizethet is valamit. (Zaj.) Nyugodt lélekkel meg tudnám adóztatni — és ennek talán más jó következménye is lenne — az egy-gyermekes szülőket (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől.), nemkülönben a gyermek nélküli házaspárokat. (Zaj.)
