Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-142

50 lk% országos ütés 19ii április 27-én, csütörtökön. szonyamk, fölfogásunk, történelmi hagyományaink teljesen elütnek az Ausztriáétól. A t. túloldal nemcsak most, hanem akkor is, a mikor magát még szabadelvüpártnak nevezte, folyton arra utalt, hogy ez a közösség nekünk épen gazdaságilag igen nagy előnyöket nyújt. Kérdem, miben állanak azok? Vájjon Ausztria jön segítségünkre, a mikor 1600 milliós költségvetést kell előteremtenünk ? Vájjon a közterhek elviselésében segit nekünk? Ugy látszik, hogy nekünk a sors csak azt adta osztályrészül, hogy a teherviselésben lehetünk önállóak, de jogaink gyakorlásában és érdekeink megvédésében nem. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Szomorú kép az, hogy mi ebben a gazdasági közösségben mindent csak adunk, de kapni nem kapunk helyette semmit sem. Mi beleéltük magunkat gyarmati helyzetünkbe s a t. túloldal azt kivánja, hogy ebből a gazdasági rabságból valahogyan fel ne szabadulhassunk. Hogy ez az öngyilkos politika hova vezetett, ennek szomorú bizonyítéka az a nagymérvű kivándorlás, a mely már valóságos nemzeti csapássá lőn. Hogy ez a nemzeti vérveszteség nem szűnik, hanem ellenkezőleg: folyton-folyvást erősödik, elég utalnom a következő adatokra, nevezetesen, hogy míg 1871-től 1880-ig csak 16.448 magyart vitt Amerikába a kivándorlás, 1881-től 1890-ig 186.822 embert, 1891-től 1900-ig pedig már 285.317 honfitársunkat (Mozgás a baloldalon.) s azóta is állandó a növekedés, a mennyiben az évi átlag meghaladja a 100.000-et. Mibennünk magyarokban erősen él a földszeretet. Minket ezeréves emlékek kötnek a földnek minden egyes rögéhez, a hol a nagy költő mondása szerint élnünk és halnunk kell. Milyen végzetes politikai s milyen végzetes gazdasági hibának kellett bekövetkezni, hogy igen sok honfitársunk. kezébe veszi a vándorbotot, Istenkozzádot mond falujának, családjának, hazájának, és elmegy idegen földre kenyeret keresni, mert idehaza mindennapi kenyerét biztosítani nem tudja! Én nem birok e felett a kérdés felett olyan könnyen napirendre térni, mint Rónay t. képviselőtársam tette, a ki egyszerűen kalandvágynak minősítette a kivándorlást, vagy pedig; mint ma Bornemissza Lajos t. képviselőtársam, a ki a kivándorlást mint egy jótékony intézményt állította elénk. (Ugy van! bälfélöl.) Kétségtelen, hogy ott, a hol a megélhetési viszonyok biztosítva vannak, ott ilyen mérvű kivándorlásról szó sem lehet. Nálunk ennek egyedüli inditóoka az Ausztriával való gazdasági közösség s az országnak gyarmati helyzete, a minek csak folyománya volt az, hogy az u. n. szabadelvű párt évtizedeken keresztül egyebet sem tett, mint szállította a pénzt és katonát a császárnak, és szállította az összes magyar érdekeket Ausztriának. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Végét kell vetni már egyszer ennek a politikának, ha meg akarjuk menteni véreinket a hazának, a hazát a magyaroknak. (Igaz! Ugy. van! balfelöl.) Elő kell késziteni a magyar faj védelmi politikáját, s földhöz kell juttatni azokat, a kik arra rászorulnak. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt. hiszem, ugy a törvényhozásnak, mint a kormánynak elsőrendű kötelessége az, hogy a kivándorlás okait lehetőleg megszüntesse. Addig is, a mig ezt megteszi, kívánatosnak tartanám egy erélyes, de nem erőszakos visszavándorlási akcziónak megindítását, a hol a kormány kötelessége lenne, hogy azokat a nehézségeket, a melyeket ennek útjába az Egyesült-Államok állítanának, legyőzze. 8 ha még így sem lehet ezt a kivándorlást kisebb térre szorítani, ugy egy igen figyelemreméltó eszmét ajánlok a t. kormánynak megfontolásra, a melyet én dr. Rajnik Béla munkájában olvastam, a ki arra hivja fel a figyelmet, nem lenne-e jó ezt a kivándorlást ugy irányítani, hogy Argentínába menjenek ki azok, a kiknek itt megélhetésük biztosítva nincsen, mert ott tudvalevőleg aratókézben igen nagy hiány van s fennáll az az óriási előny, hogy Argentínában a gazdasági munka akkor kezdődik — novemberben — a midőn nálunk már megszűnik, s viszont végződik áprilisban, a mikor nálunk a tulajdonkcpeni gazdasági munka kezdődik. így a szerint, a mint búza-, vagy lenaratásra, avagy kukoricza-szedésre vállalkoznának honfitársaink, visszatérhetnének márczius, április, vagy május hónapban. Én ezt csak mint egy eszmét pendítem meg a t. minister ur előtt, a mely eszme talán megérdemli azt, hogy vele komolyan foglalkozzunk. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hogy a kivándorlás egyik főoka a mi rossz pénzügyi politikánk, ez kiviláglik abból is, hogy az amerikai újságok szerint, ha a kivándorlóktól megkérdezik, hogy miért-hagyták itt haza-jukat, rendesen az a válasz, hogy kevés a jövedelem és igen sok az adó. Ebben a mondásban igen sok igazság van. Hiszen pénzügyi politikánk egyébből sem áll, mint az egyenes és fogyasztási adóknak mértéken túl való emeléséből. így azután, hogy az államháztartáson segítve legyen, áthárították az adókat a községekre. Már most mire nehezedhetik a pótadó legjobban, mint arra az adónemre, a melynek alanyát eltitkolni nem lehet és ez a földadó. Hogy milyen ijesztő mértékben emelkedik ez a községi pótadó, az épen a t. minister ur költségvetésének indokolásából is kitűnik, a hol azt mondja, hogy a ménesbirtokok pótadója egy vagy másfél év alatt 135.000 K-val emelkedett és ezzel arányban az ország legszegényebb, legkisebb községeinek terhe is. Itt van a tizenkettedik óra, hogy ezen pénzügyi politikával végre valahára szakítsunk. Igazságosan, kell megosztani az adót nemcsak a progresszivitás álapján, hanem még az