Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-162

510 162. országos ülés 1911 május 22-én, hétfőn. orvosi fakultás hallgatóinak száma is igen nagy, orvos van elég Magyarországon. A budapesti egyetemen a folyó tanévben pl. 2170 növendék iratkozott be az orvosi karon. Az orvoshiánynak künn a határszéleken az oka az, hogy az egyetemről kikerülő orvosokat a városok, főleg a nagyobb városok felszívják, és minthogy kellő megélhetési módot a falun nem találnak, nem hajlandók oda kimenni. Ha megvalósul az, a mi épen a túloldalról hangzott fel, hogy a közegészségügy államositása ma már elsőrendű állami szükséglet; ha a közegészségügyi állami igazgatás megvalósul, akkor, merem állitani, az orvoshiány kérdése máról-holnapra le fog tűnni a napirendről, mert akkor minden kis község is el lesz látható orvossal. Hogy az orvosnövendékek és jogászok nagy száma micsoda állapotokat teremt a budapesti egyetemen, azt hosszasabban, példákkal illusztrálni feleslegesnek tartom. Csak egyes kiszakított jjéldákkal utalok pl. arra, hogy az orvosi egyetemen a vegytan előadása csak ugy lehetséges, hogy öt csoportba osztják fel a kollégiumot, és a vegytan tanára nem képes a kísérleteket az előadással együtt megtartani, hanem külön kell választania az egyiket a másiktól. Hogy ez mit jelent, azt mindenki, a ki csak egy kicsit is foglalkozott a tudományos tanítással és búvárkodással, tudja azt, hogy ez a képzésben olyan óriási hátrány, olyan jelentékeny veszteség, hogy már ez az egy körülmény is indokolttá teszi, hogy ezen a bajon segíteni igyekezzünk. Vagy a boncztani előadásra pl. sokkal több hallgató iratkozott be, mint a mennyi helyet a tanár kijelölni tud, és a lehető legilletékesebb helyről tudom, hogy ezen áldatlan állapot máris megtermetté a maga keserű gyümölcseit, mert a boncztanban, ebben az alapvető orvosi tudományszakban a hallgatóság szaktudása jelentékenyen alábbszállott az utóbbi évtizedben. Ilyen nagy létszámmal dolgozva a budapesti egyetemen, kétségtelen, hogy az egyetemnek mindkét czélja, ugy a gyakorlati kiképzés, mint a tudományos búvárkodás, erősen szenved. Ennélfogva és ebből a szempontból tartom én felettébb szükségesnek a harmadik egyetemet. Ez sokkal fontosabb kérdés, mint a másik, a mely, fájdalom, az egész közvéleményt uralja. Mert hiszen, ha a harmadik egyetemről beszélünk vagy irunk, mindig az a kérdés jut előtérbe, hogy melyik város kapja a harmadik egyetemet ? Pedig a mint a mi házunk t. elnöke, Berzeviczy Albert, »A harmadik egyetem és közművelődésünk« czimű nagyszabású tanulmányában, a mely még ma is dominálja e kérdés irodalmát, kijelentette, a harmadik egyetemre nem egyik vagy másik városnak, hanem az országnak van szüksége. (Élénk helyeslés^a jobboldalon.) Fel akarom azonban hivni az igen t. minister ur figyelmét arra, hogy ha ő a harmadik egyetemet felállítja, akár Debreczenben, akár Pozsonyban, akár Kassán, akár Szegeden, további igen .szigorú intézkedések nélkül a budapesti egyetem túlzsúfoltságán segítve nem lesz. Előttünk áll a kolozsvári egyetem példája. (Ugy van! jobbról.) A budapesti egyetemen a kolozsvári egyetem felállítását megelőző tanévben, 1871—72-ben, 2348 volt a hallgatók száma; a következő tanévben, a mikor felállittatott a kolozsvári egyetem, 2352, tehát csak néhánynyal ugyan, de mégis több, és az utána következő 1873—74-iki tanévben 2429 ; ettől kezdve pedig oly csekély, egész jelentéktelen hullámzást nem számítva, a budapesti egyetemen a hallgatók szaporodása állandó volt. Hasonlóképen nem szüntetné meg a budapesti egyetem túlzsúfoltságát a harmadik egyetem sem, ha csak szigorú intézkedéseket nem léptetünk életbe. Kénytelen vagyok itt utalni Budapestnek tagadhatatlan és egészen természetes, erős vonzóerejére, és a mikor erre utalok, távol áll tőlem, hogy azokra a léha okokra gondoljak, a melyek a nagyváros fényével, zajával, szórakozásaival hatnak az ifjúságra, hanem gondolok azokra az igen komoly és mindenesetre szem előtt tartandó okokra, a melyek Budapest vonzóerejét határozottan megokolják. Bármit teszünk is, az bizonyos, hogy Budapest marad mindig a tudományosság központja ; az egyetem kétségkívül mindig fel fogja szivni a leghatalmasabb erőt; a budapesti egyetem intézményei, klinikái bizonyára mindig a leggazdagabbak, a legdusabban felszereltek lesznek. Az is kétségtelen, hogy olyan tudományos miliőt, környezetet, a minőt Budapest mutat, egyetlen vidéki városban még csak megközelíteni sem lehet. A tudományos intézeteknek, egyesületeknek és mindenféle egyéb tényezőknek itt olyan gazdagsága van, a mely bizonyára mindig élénk és komoly vonzóerőt fog gyakorolni az ifjúság komolyabb részére. És nem szabad még egyet elfelednünk, a kenyérkereseti viszonyokat, ( Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen.) a melyek Budapesten kétségkívül mindig a legjobbak lesznek. Igaz, hogy egy eszményi felfogás és igy a magam eszményi felfogása szerint is, mindenesetre leghelyesebb volna, ha az egyetemi hallgatók egyáltalán nem foglalkoznának kenyérkeresettel, mert hiszen az egyetemi évek arra valók, hogy teljes lélekkel, testi és szellemi erejük egész odaadásával a maguk kiképzésének czéljait szolgálják. De ez csak eszmény és a gyakorlati élet egészen mást mond. Ha erre az eszményi alapra helyezkednénk, akkor a szegény, vagyontalan hallgatók százait és ezreit kellene eltaszítani az egyetem küszöbétől, ez pedig a mi felfogásunk szerint, a mi szabadelvű és demokratikus államunkban teljesen lehetetlen állapot volna, de az állam-rezon szempontjából sem kívánatos, mert hiszen példák mutatják, hogy ezen teljesen szegény, vagyontalan, a tanulási időt kenyérkereseti fáradsággal fűszerező ifjakból kerülnek ki az országnak sokszor legkiválóbb, legjelesebb emberei. (Ugy van ! Ugy van !) Tehát azzal számot kell vetnünk, hogy a szegény ifjak százai is 'tódulnak — és hadd tóduljanak — az egyetemre, ha igazi tehetség és igazi buzgalom áll