Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-161

502 161. országos ülés 1911 május 20-án, szombaton. A dogmákat az egyházak állapítják meg önmaguknak, a hivek pedig kövessék, meggyőződésük szerint azokat, hogy aztán nekik mi a meggyőződésük és milyen meggyőződést kivannak követni, ahhoz senkinek semmi köze, ahhoz nincs köze sem az államnak, sem a pártoknak, sem senkinek; ez mindenkinek saját egyéni lelkiismereti kérdése. Ennélfogva ebben a kérdésben a törvényhozásnak is teljesen pártonkivüli álláspontot kell elfoglalnia és a törvényhozásban ezt a kérdést nagy gondossággal, nagy körültekintéssel kell kezelni, mert máskülönben elmérgesedik. Már pedig a törvényhozásban vivott vallásháború a legveszélyesebb és a legesunyább (Igaz! Ugy van ! a bal- és szélsőbaloldalon.) kivált, ha az nem hitbeli meggyőződés alapján, hanem önző magánés politikai érdekben vivatik. (Ugy van! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) De a mennyire csúnya és visszataszító ez a törvényhozásban, nem kevésbbé visszataszító ez a törvényhozáson kivül az országban, mert a felekezeteknek egymással marakodniuk nem illik és nem okos dolog, mert ebben az esetben a hit kérdése ép oly óriássá növekedik, mint a pénz és hatalom kérdése, és a felcsapó oltárlángok épen annyi veszedelemmel fenyegetik a czivilizált világot felülről, mint a tűzaknák alulról. (Ugy van! baljdöl.) Az államhatalom támogasson és szeressen egyenlő mértékben minden vallásfelekezetet a teljes vallási egyenlőség és méltányosság jegyében, s kivételt egyedül csak azon elemeknél tegyen, a melyek az egyházakban és iskolákban elfoglalt állásaikat nem a magyar haza javára és nem a magyar állameszme szolgálatában töltik be, hogy a hazának hű fiakat neveljenek, hanem itt az állam ellen izgatva növelik az államellenes merénylők és bujtogatok számát. Ezek ellen azonban kíméletlen szigorral kell az államnak fellépnie, de nem azt a félrevezetett népet büntetni, hanem azokat, a kik haszonlesésből, önző érdekből szítják ezt az államellenes hangulatot. Röviden elsősorban a katholikus autonómia kérdéséhez kívánok pár szóval hozzászólni. (Halljuk ! Halljuk! balfelől.) A katholikusoknak legnagyobb sérelme szabad rendelkezési joguk korlátozása, mert épen a szabad rendelkezési jogok bírásában véli feltalálhatni vallásszabadságát az a katholikus vallás, a mely a kultúrát az országban terjesztette, a hazának hű fiakat adott, s a melynek hazafisága minden kétségen felül áll. (Igaz! Ugy van! baljelöl.) Követeljük tehát a szabadságnak ezen megillető részét a katholikusok részére is, (Helyeslés balfelől.) leiknél a vallásos meggyőződés össze van forrva a hazafisággal, ha j>edig ez a vallásos meggyőződés hazafisággal és szabad rendelkezési joggal párosul, ez a legnagyobb alkotmánygarancziák egyike. Ha a kultuszminister urnak sikerülne ezt a kérdést czélravezetően elintéznie, ebben az esetben a magyar állam alkotmányának erőssége óriási támaszt nyerne. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Tovább a katholikusok kérdésével nem foglalkozom, mert hiszen ez az egyház a múltban hazafias és kulturális ténykedéseért olyan óriási jutalmazásokban részesült, a jelenben is olyan óriási vagyon ura és olyan megkülönböztetéseknek részese, hogy csekély támogatásomra egyáltalában rászorulva nincs. De igenis rá vannak szorulva minden magyar embernek, minden hazafias embernek támogatására felekezet és pártkülönbség nélkül a protestáns egyházak, melyek a múltban a jutalomból nagyon csekély részt kaptak, és az a csekély rész sincs törvényhozásilag biztosítva. Pedig a magyar szabadságért, a magyar jogokért a protestánsok mindig az első sorban küzdöttek és a katholikus magyar hazafiak könyei egyszerre folytak a protestánsok könyeivel; s ezek annyira erősen magyar érzésű egyházak, hogy mondhatom, a protestáns egyházak léte, vagy nem léte jóformán összefüggésben van Magyarország létével, vagy nem létével. A protestánsok a múltban kulturális ténykedéseikért jutalmul kaptak példa nélkül álló, de tényleges üldöztetéseket. De azért harezoltak kitartással, buzgalommal, és pedig fegyverrel ott, a hol más megoldást nem találtak, s az igazság fegyverével ott, a hol azt hitték, hogy az igazság meghallgatásra talál. Nem becsméreltek, nem vádoltak senkit, nem vitték külföldre saját hazájuk szégyenét, nem csúszkáltak memorandumokkal a császár elé, térden könyörögve. S ezzel a kitartással, buzgósággal, és az igazság fegyverével megnyerték a katholikusoknak rokonszenvét, és épen a katholikus vezérférfiak voltak a protestáns érdekek legfőbb szószólói. Ezek közé tartozott 1790-ben Batthyány Alajos, 1830-ban Beöthy Ödön, 1832-ben az aulikus Dessewffy Aurél, 1839-ben Klauzál Gábor, sőt Batthyány Kázmér az »uralkodó vallás* elnevezést mint »szennyet« akarta töröltetni. E katholikus vezető emberek ügybuzgóságának és a reformátusok példátlan kitartásának köszönhettük aztán a teljes viszonosságot, a teljes vallásegyenlőséget és minden állami és egyházi szükségleteknek a közálladalmi javakból való kielégítését elrendelő 1848 : XX. t.-cz. 2. és 3. §-át. Ám daczára annak, hogy ezek a szakaszok nem töröltettek el, azok mind e mai napig életbe léptetve nincsenek. Röviden a protestáns lelkészek sérelmét leszek bátor előterjeszteni. Először is az 1898: XIV. t.-czikk, a kongruatörvény, évi 1600 korona kongruát szab meg minden lelkész részére. Ez annyiban sérelmes a protestánsokra, mert a protestáns lelkésznek négy évi teológiát és két évi segédlelkészi tanfolyamot kell végeznie, a mig lelkészszé megválaszthatják. Ezzel szemben vannak egyes felekezetek, a melyeknél sokkal kisebb a kvalífikáczió, pl. a görögkeletieknél és mégis ugyanazt a kongruát kapják. Ennélfogva méltányos megoldás volna, ha a kongrua egyenlő aránybari lenne a képzettséggel; minél nagyobb a képzettség, annál nagyobb legyen a kongrua. A király által szentesitett református egyházi törvény, az