Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-161

Í6Í. országos ülés Í91Í május 20-án, szombaton. 503 első törvényczikk, 114. §-ában évi 2400 koronát állapit meg a református lelkészek részére. Ez nemcsak megállapított dolog, de Ö felsége által szentesítve van. Jogosnak, méltányosnak tartom tehát, hogy, ha már királyi szentesítéssel bir e törvény, ne heverjen tétlenül, hanem méltóztassék hozzájárulni, hogy ezt a fizetést kapják a protestáns, nevezetesen református lelkészek. De minthogy egyoldalúan nem intézkedhetik egy törvényhozás, a liberalizmus, az igazság szempontjából mégis azt javasolnám, hogy minden lelkésznek, a ki hazafias és a ki hazafias ténykedéséről bizonyítékot ad, kapja meg ezt az összeget. (Helyeslések a baloldalon.) ff**- Nehéz kérdés az egyházak lelkészeinél egyáltalán az, hogy az állami anyakönyvek bevezetése óta mind kevesebb'anyakönyvi

5 kiadványt vesznek ki. Ez súlyosan nehezedik a "lelkészeknek úgyis csekély jövedelmére. Méltányos tehát, hogy a korpótlékot megkapják, a melyet a református egyházi törvény öt évi 400—400 koronában állapit meg. Ez szintén királyi szentesítést nyert. Igazán sivár dolog, hogy minden pályán van előlépés, akár a létrán, akár tehetség alapján, csak a lelkész jár ugy, hogyha egyszer a hivatalbakerültbe, hacsak könyökével nem dolgozik, vagy valami szerencse nem éri, nem jut előre, és első évtől akár a negyvenedik évig ugyanaz a fizetése; előmenetele nincs. Kivánatos tehát, hogy azok a törvények, a melyek ő felsége által szentesítve lettek, minél előbb életbeléptettessenek. Ezt megérdemli az unitárius egyház is, a mely a nemzetiségek közt missziót teljesít. Ez a református egyház csaknem kizárólag magyar, az unitárius egyház teljesen magyar. A hazának hű, becsületes fiaiként küzdenek a nemzetiségi vidékeken. Ezt a derék egyházat szintén nem lehet kizárni az általam javasolt 2400 koronás kongnia ból. (Helyeslés a baloldalon.) Hanem az 1848 : XX. t.-czikkben megszabott jog nem megnyugtató egyetlen egyházra nézve sem, mert egyszerűen költségvetési tétel, a melyet bármely többség bármikor törölhet. Ennélfogva ezt jogi-garancziákkal és törvényhozási]ag kellene biztosítani. Jogi garancziát, szerény véleményem szerint, abban találhatnánk, ha a költségvetési hozzájárulás összegének megfelelő tőke erejéig állampapírokat helyeznének el egyszer s mindenkorra az egyházak segélyezésére. Mert rémképen áll előttem, nem — lehetetlen — jöhet az országgyűlésbe oly többség, a mely hazafiatlan elemekből áll, és ezek elsősorban az előttük gyűlölt feketékre, a papokra, vetik magukat, az egyházakra ; akkor befellegzett az egyházaknak és a költségvetésből e tételeket örökre töröltetni fogják. (Mozgás.) Van még egy felekezet, a melyről szintén nem szabad megfeledkezni: az izraelita. Itt is ugyanazokat a követelményeket állítom fel, hogy teljes egyetemi képzettséggel bíró rabbinusok jussanak a kongruához, az u. n. bocherek ezzel elesnek tőle, mert ezek azzal a képzettséggel nem birnak. Hiszen nem a mai korba való a vallási előítélet. Az államot különböző felekezetek alkotják, de a hibák nem a felekezetekben rejlenek, hanem az emberekben; a magyar zsidóság pedig az utolsó ötven év alatt a magyarosodás terén óriási eredményt mutatott fel, nem olyant ugyan, mint kívánjuk, de tessék mutatni más felekezeteket, közel sem járnak ehhez az eredményhez. Csakhogy arra akarom figyelmeztetni a zsidóságot, hogy az istentagadó eszméket a neológok ne terjeszszék; hiszen épen a hitnek, a hitből folyó összetartásnak köszönheti a zsidóság, hogy évezredeken át páratlanul álló és sok helyen még ma is folyó üldöztetés daczára még mindig gyarapodnak. Hálátlanság a hit iránt és nem okos dolog önmaguk iránt, ha a hitet elvetve maguktól, széjjelhullanak, mint az oldott kéve. Továbbá az orthodoxokat figyelmeztetem arra, hogy jobban magyarosodjanak, mert igen sok egyházuk van színmagyar vidéken, hol egyházi szertartásuk idegen nyelven folyik. Ha magyar zsidóknak akarják tartatni magukat, simuljanak ahhoz az államhoz, mely nekik védelmet és otthont ad és tartsák kötelességüknek ezen állam nyelvét érvényesíteni. Vagyis a neológok legyenek orthodoxok a hit kérdésében, az orthodoxok pedig legyenek neológok a magyarosodás kérdésében.Azokról a hazafias papokról beszéltem, t. ház, kik a haza iránti hűséget hirdetik felekezeti és faji különbség nélkül. Hirdessék bár magyar, német, oláh vagy tót nyelven, az teljesen mindegy, csak a magyar állam védelme alá helyezkedve, ennek az államnak harezban fegyvertársai, békében munkatársai óhajtanak lenni. A kik az egyházban elfoglalt állásukban és az iskolákban a magyarság elleni gyűlöletet terjesztik, a magyar nyelvnek a napi szükségességig való elsajátítása ellen izgatnak, azokkal szemben kíméletlen szigorral kell fellépni, mert már a múlt és a következmények megmutatták, hogy a békés irányzat csak bátorságot ad és nem a mi jóhiszeműségünknek és okosságunknak, hanem a mi gyávaságunknak bizonyítéka. Ezekhez tartoznak, egynéhány eltévedt pánszláv izgatón kívül, a magyarországi görögkatholikus oláhok 93 és a görög-keleti oláhok 98%-a. Mindenesetre szomorú dolog, de én statisztikai adatokkal fogom igazolni, hogy a magyar sovinizmus, sajnos, csak álomkép. Minden államnak kötelessége a nemzeti sovinizmus, de nálunk a sovinizmusnak nyakára ül az önérdek, az örökös paktum. A kit tegnap lehazaárulózunk, holnap karonfogva sétálunk vele és holnapután újra kezdjük. Ezt nem szabad tenni a kormánynak, nem szabad tenni a pártoknak. Ha már paktumozunk, ha benne vagyunk e modern szokásban, akkor paktumozzunk hazafias elemekkel. A károsult mindig az a párt, a melyiket a másik becsapja. De ha hazafiatlan elemekkel paktálnak, a károsult mindig az állam érdeke. (Ugy van ! a baloldalon.) Statisztikai adataim az 1900. évi népszámlá-