Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-157

löJ. országos ütés 19Ü május Í6-án, kedden. ä99 kényszereszközökkel is kell ez irányban élni — hogy ugy a felső vonalakon, egészen Passau-Kegensburgig, teljesítsen intenzív hajószolgálatot, mint lefelé az Alduna mentén is tegye meg az összes intézkedéseket, hogy egészen a Fekete-tengerig egy élénk, a mainál sokszorosan nagyobb hajóforgalom és hajóösszeköttetés létesíttessék. Galacznál pedig ahol a magyar folyamhajózás a tengerhajózással találkozik, gondoskodnunk kell arról, hogy a fiumei forgalom teljes fentartása mellett az Aldunán át egy második tengeri utat nyissunk, a mely azután kapcsolatban fog állani a Magyar Folyamés Tengerhajózási vállalat hajóival, s igy lehetőleg egyesitett vagy kombinált tarifákkal mindenképen önálló magyar hajózási vállalatok magyar hajói szállitsák tovább az árukat. (Helyeslés balfelől.) És itt külön visszatérek a tengeri hajózásra. Igenis, az Aldunából tartom szükségesnek a tengeri hajózás terén a magyar keleti vonalaknak létesítését és kifejlesztését, mert látjuk minden téren, nemcsak politikai téren, de gazdasági téren is, hogy Ausztria velünk szemben ellenséges; lehetetlen tehát, hogy a mi közgazdasági életünk önálló kibontakozásának ezen ma majdnem egyetlen útját, a folyam- és tengerhajózást is osztrák vállalatok kényére és kedvére alakítsuk át. (Helyeslés balfelől.) F Igen melegen ajánlom az igen tisztelt kormány figyelmébe még az átrakodó-állomások kérdését, a melyek ugyancsak a legnagyobb fontossággal bírnak e téren. Bocsánatot kérek, hogy a magyar folyamhajózás kérdésével kissé talán hosszasabban vettem becses figyelmöket igénybe. (Helyeslés balfelől.) S elnézésöket kérem, a midőn ismételten és ismételten hangsúlyozom, hogy ezen ország gazdasági fejlődésének egyik legfontosabb létalapja a magyar hajózás fejlesztése. (Helyeslés balfelől.) S ha itt a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Társulatot emelem ki, teszem nem a társulat iránt való bármely specziális apprecziáczióból, hanem teszem azon tényre való tekintettel, hogy ez az egyetlen vállalat, a mely teljesen magyar kézben van, a mely — tudjuk — a kormány rendelkezése alatt áll és a melyről tudjuk, hogy azok az áldozatok, a melyeket az állam ennek a vállalatnak a kifejlesztésére kell, hegy fordítson, a dividendák terén közvetlenül is hetven százalékjukban visszakerülnek az állam pénztárába. De én nem akarok dividenda-politikát csinálni; (Helyeslés balfelől.) ne hozzon ez a vállalat egy fillérnyi dividendát sem az államnak; (Helyeslés balfelől.) hanem azt akarom, hogy igenis, áldozatok árán fejleszszük a viziutakat, fejleszszük a viziforgalmat, mert ebben látom Magyarország közgazdasági életének egyik legfontosabb tényezőjét. (Helyeslés balfelől.) (pl T. képviselőház! Nem akarom becses figyelmöket tovább igénybe venni. (Halljuk ! Halljuk !) Lett volna ugyan több mondanivalóm ; egyre, ne méltóztassék rossz néven venni, mégis rámutatok. (Halljuk!) Az egész művelt világon mindenütt a szervezkedésnek a jegyében működik minden társadalmi osztály. Szervezkednek a nagy- és középbirtokok tulajdonosai az ő gazdasági egyesületeikben; szervezkednek a nagy gyári vállalatok, a nagy kereskedelmi vállalatok tulajdonosai, noha társadalmi helyzetök, anyagi viszonyaik amúgy is bizonyos kivételes befolyást biztosit számukra. Szervezkedik a munkás, szervezkedik mindenki. 1905-ig a magyarországi vasutas társadalomnak nem volt szabad szervezkednie, nem volt szervezete és ennek az volt a következménye, hogy az az elégületlenségi anyag, a mely egy ilyen nagy személyzetben természetszerűleg felgyülemlik, ha nincs szellentyűje, a mely ezen túlfeszített izgalmakat valamikép jogos és törvényes formában levezeti, általános sztrájkban tört ki, ebben keresett magának elégtételt a magyar vasút szolgálatában álló tízezreknek tömege. A midőn megalakult ezzel szemben 1906-ban a vasutas-szövetség, a vasutasoknak legnagyobb társadalmi szervezete, megvolt ennek a szervezetnek igen sok kellemetlen oldala. Én voltam hoszszabb ideig elnöke ; tudom, hogy ez mit művelt. Tudom, hogy igen sokszor kellemetlenkedett felsőbbségeinek követeléseivel, kérelmeivel, de tudom azt is, hogy akkor, a midőn a személyzet, a tömegek a legnagyobb izgalomban voltak, ezeknek a tömé- ' geknek szervezetükben volt egy bűnbakjuk is, a melynek kötelessége volt megosztozni az ódiumban a kormányhatósággal és a felsőbbségekkel. Nem egyszer és magamon tapasztaltam, hogy azon sok panasz miatt, a melyeket a személyzet előterjesztett, részben a felsőbbségeket, de részben magát a szervezet vezetőségét okolták. Meg volt abban a szervezetben az a bizonyos bűnbak, a melyet lehetett ütni, kritizálni, a nélkül, hogy a köznek abból ártalma lett volna. Megcsinálta ez a vasutas-szövetség idejében a vasutasok fizetésrendezését és pragmatikáját. Emlékeztetem azon urakat, a kik a vasutas-ügyek élén állottak akkor is, hogy két alkalommal közel állottunk a krízishez: egyszer a Máv.-nál, egy szer pedig a Déli vasútnál. Ha nem lett volna meg az a puffer a személyzet tömegei és a felsőbbségek vezetői között ennek a közbenső társadalmi szervezetnek az alakjában, akkor, merem állítani, t. uraim, — én vagyok a koronatanuja, mert én állottam az első tűzben — hogy baj lett volna ebben az országban, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) és mi azzal a vasutasszövetségi szervezettel, a tömegek szervezetével akadályoztuk meg, hogy minden nagyobb baj nélkül átestünk két krízisen. 1909 óta, — nehogy pártpolitikai allűröket tulajdonítsanak nekem, hangsúlyozom — az 1909. évi ősz óta egy a-kezió indult meg, a melynek czélja, tervszerűleg meghiúsítani, lehetetlenné tenni azt, hogy a vasutasok a maguk társadalmi szervezetében módot és eszközt találjanak arra, hogy szolgálati ügyeikre vonatkozó kérelmeiket ülő módon előtérj eszszék. Megjegyzem zárójel között, hogy hetek vá-