Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-156

Í5ő. országos ülés Í9li május iá-én, hétfon. :$(?9 gyonhoz vagy keresethez jutni, egy bank esak a malmukra hajtja a vizet (Ugy van! Ugy van!) és ők továbbra is folytatni fogják a katonaság körében üzleteiket. Ha igazán segíteni, akarunk nemcsak a katonatiszti karnak, hanem az állami hivatalnokoknak a helyzetén, a kiknek ezt a mai tespedő állapotát nagy nemzeti szerencsétlenségnek tartom, (Igaz ! Ugy van !) akkor ezt csak ugy érhetjük el, ha bizonyos tekintetben úgyszólván hitelképtelenné teszsziik az államhivatalnokokat, illetőleg a tisztikart (Helyeslés. Mozgás.) és ez által elejét veszszük annak, hogy ők médiumul szolgáljanak azoknak a — nem akarom nevükön nevezni, de mondjuk, hogy — uzsorásoknak. (Élénk helyeslés, s derültség a jobboldalon.) Ez volna felfogásom szerint a baj egyedüli orvosszere. Jól tudom, t. ház, bár nem vagyok pénzügyi szakember, hogy ez a kérdés igen nagy közgazdasági érdekeket érint. Ezekre bővebben kiterjeszkedni nem akarok, csak azt mondom, hogy ha ily módon őket hitelképtelenné tenni nem lehet és ha törvényben ki nem mondható az, hogy fizetésük le nem foglalható, akkor legalább annyit okvetlenül meg kellene tennünk, hogy az eddig érvényben lévő létminimumot, a melyet oly csekély összegben állapítottak meg annakidején és a mely a mai időben, midőn a pénz is áru, és értéke oly csekély, már meg nem felelhet, tisztességesebb, magasabb összegben áUapitsuk meg, (Elénk helyeslés.) máskép nem lehet a dolgon segíteni, annál is inkább, mert, a mint jól tudom, a létminimum annál, a ki magános ember, és annál, a ki családes ember és, mondjuk, tíz gyereke van, egyforma. (Igaz ! Ugy van! jóbbfelől.) Ilyen visszásságok mellett nem csodálkozom azon, hogy nálunk a hivatalnoki kar úgyszólván desperáczióban van. Ezek után bátorkodom áttérni és reflektálni azokra a felszólalásokra, a melyeket itt a képviselő uraktól haUottam. (Halljuk! Halljuk!) Elsőnek Kelemen Béla t. képviselő ur szólalt fel, a ki, eltekintve attól, hogy mint a közjogi ellenzék egyik árnyalatának hive, közjogi programmjának megfelelő elvet állított fel, egészen tárgyilagos kritikát tartott, a mit köszönök, és én is igyekszem egészen tárgyilagos választ adni. Hanem egyet engedjen meg a t. képviselő ur. Minthogy ő alludált arra, hogy a közös hadsereg úgyszólván reánk nézve idegen, bizonyos idegen légkörben nevelkedett, s ennek következtében nem kívánná azt, hogy bizonyos összeköttetés legyen a honvédség és a közös hadsereg között az áthelyezések révén, legyen szabad e tekintetben azt a tiszteletteljes kérést nyilvánítanom, hogy ne méltóztassék ezt a közös hadsereget olyan idegennek tartani, minthogy tényleg nem is az. (Igaz! Ugy van! jobb/elől.) Hegyi Árpád : Idegen szellemű ! Hazai Samu honvédelmi minister: Nem idegen szellemű az a közös hadsereg. Az a mi hadseregünk KÉPTH. NAPLÓ. 1910—1915. VII. KŐTEI, is. Én, a ki a magyar királyi honvédségnél kezdtem szolgálatomat 1873-ban, tehát harmincznyolcz éve ténylegesen itt szolgálok, méltóztatnak talán elhinni, hogy igazán jó magyar érzésem van . . . Hegyi Árpád : Tisztelet a kivételeknek ! (Zaj a baloldalon. Halljuk! Halljuk! jóbbfelől. Elnök csenget;) Hazai Samu honvédelmi minister: ... és a ki igen sokszor összeköttetésben voltam a közös hadsereg tisztikarával, s ezt az intézményt ismerem, mondhatom, hogy semmi körülmények között nem lehet azt állítani, hogy az idegen szellemű, hogy az, nem tudom, Isten tudja, miképen gyűlölné a magyarságot stb. Ez nem áll. Kelemen Béla: Az intézmény, nem az emberek ! Hazai Samu honvédelmi minister: Az intézmény közös intézmény, a melynek tagjai tiszteletben tartják a törvényeket és még egyszer hivatkoznom kell épen gróf Apponyi Albertre, a ki, mint t. barátom is tudja, hasonló állásponton van. íj Ha a t. képviselő ur természetesen pártpolitikai szempontból azt kívánná, hogy a magyar királyi honvédség teljesen függetlenittessék a közös hadseregtől, hát én rámutatok arra, hogy törvényileg ez meg is van, a mint méltóztatott épen a honvédségről szóló törvényre hivatkozni, a mely expressis verbis kimondja, hogy a honvédség a fegyveres erő egyik része épen ugy, mint a közös hadsereg, s háborúban a közös hadsereg támogatására szolgál. Tehát jogilag és törvényileg tökéletesen megvan ez az elkülönítés. Azonban tekintettel arra, hogy mi az együttes védelem alapján állunk, s a háború lélektana megkívánja, hogy bizonyos dolgok egységesen történjenek, p. o. a mozgósítási munkálatok, kiképzések stb., ennek következtében igen sok kapocs fűz bennünket össze, a mint nem is lehet máskép, a mire a honvédségi törvény tekintettel is volt, a mikor kimondotta, hogy arra az esetre, ha a közös hadsereggel egyetemben gyakorlatot végez a honvédség, az alárendeltségi viszony mindkét tagra nézve fennáll. A t. képviselő ur kifogásolta többek közt, hogy a közös hadsereg részéről sok tiszt átjön. Eltekintve attól, hogy voltakép nem volna kár, ha átjönnének, mert hiszen csak magyar ember jön át, e szempontból tehát ez kárt nem okozna, mégis bátorkodom itt egy kimutatást felolvasni, melyből kitűnik, hogyan állunk e tekintetben. E szerint 1899—1900-ban 36 jött át, lassanként e szám megfogyatkozott, ugy hogy 1906-ban átjött a közös hadseregből nyolcz, 1907-ben átjött öt, 1908-ban átjött öt, 1909-ben három és 1910-ben átjött nyolcz tiszt. Ezek részben horvát honosok voltak, és tisztán azért vették őket át, hogy a horvát kerületekben a hiányt tudjuk pótolni. Tiz év alatt összesen átjött a közös hadseregtől 177, de viszont a honvédségtől a közös hadseregbe is át- és kilépett a tiz év alatt az iskolákból 311. Ebből méltóztatik látni, hogy tulaj 47