Képviselőházi napló, 1910. VII. kötet • 1911. április 25–május 22.

Ülésnapok - 1910-144

103 Hr. országos ülés 1911 április 29-én, szombaton. statáriális utón rögtön kimondja az Ítéletet. A nép állja egy darabig követeléseit; elhajtják, hogy becsukják, és a mikor már gyalogoltak egykét órát, megállítja a szolgabíró és azt mondja : ha hajlandók elengedni követeléseiket, elengedem a büntetéseket azonnal, és így, ilyen kényszereszközökkel preparálják a népet. Ez a szabadság eszméjével és az emberi jogokkal az én véleményem szerint, nem fér össze. (Helyeslés a balol-, dalon.) Módot és alkalmat kell találni arra, hogy mezőgazdasági különleges helyzetünk teljes figyelembevételével alkossunk e tekintetben egy olyan törvényt, a mely a népnek is megadja azt az igazat, a mely a népé, Pap Géza előadó: Szépen van elmondva! Polónyi Géza: Meg is lehet azt csinálni! Pap Géza előadó : Még eddig nem láttuk ! Polónyi Géza: Az önök kötelessége! Huszár Károly (sárvári): Már Széchenyi István is azt mondta, hogy »csak az hord Magyarország újjáalakításához egy vagy több követ, a ki annak bajait illúziók nélkül fogja fel«. Egy-két czitátumot és különösen Návay alelnök ur régebbi nyilatkozatát leszek bátor felolvasni, a nép szocziális küzdelmének igazolására. Nem csak olyan egyének, a kinek egy talpalatnyi földjük sincs, és csak elméletileg foglalkoznak az agrár-kérdésekkel, hanem olyanok, a kik, mint a közigazgatás emberei, odakint működtek és mint birtokosok, maguk is részt vettek a nép életében, hogyan vélekednek az agrárszocziális problémákról. (Halljuk ! Halljuk!) Itt van Ambrus Sándor, Békésmegye alispánjának egy nyilatkozata, a melyben a következőket mondja (olvassa) : »A vármegye területén nagyobb mérvben és számban fordultak elő a gazdasági munkások között szerződésszegések. Ennek a sajnálatos állapotnak egyik oka abban keresendő, és található fel, hogy a megkötött aratási szerződések a munkásokra igen sok esetben oly feltételeket tartalmaznak, s a munkások részére az általuk végzett munkával arányban nem álló olyan munkabéreket állapítottak meg, a melyek a munkások méltányos igényeit tényleg ki nem elégíthetik. Utalunk e tekintetben arra, hogy a kedvezőtlen időjárás, rnig egyrészt a termési kilátásokra — tehát a munkások keresetére is — óriási befolyással van, addig másrészt a mostoha időjárás okozta változás az aratókat nehéz, sőt gyakran emberfeletti munkára kényszeritette.« Nagyon sokszor csodálkozom, hogy egyes rövidlátó agráriusok, nagyipari tőkések a munkásságnak minden erőlködésével és minden anyagi haladásával szemben olyan ellenállást fejtenek ki, a mely minden szocziális érzékkel, igazsággal és méltányossággal ellenkezik. Itt van pl. Návay t. képviselőházi alelnök ur nyilatkozata, a melyet — ugy tudom — a parlamentben mondott, a mely teljesen ráillik az egész ország szocziális viszonyaira. Azt mondotta, hogy nem szabad a néptől rossz néven venni, ha anyagi követelésekkel jön elő. Indokolásul ezt mondja (olvassa) : »Ha mi stréberkedünk, miért ne stréberkednék az a szegény nép, a melynek vágya egyszerűen a tisztességesebb megélhetésre irányul ? Hogy állhatok elébe annak a népnek azzal, hogy »nyugodj meg sorsodban; végezd polgári kötelességedet, hiszen boldog vagy ?« Ö is csak jobbat akar, többet akar; ugyanazt csinálja ő is, csak talán esetlenebb, faragatlanabb módon, mint a magasabb társadalmi osztályok.« Ez teljesen igaz és igy van, és míg a társadalom többi osztályai, különösen az intelligenczia és a magyar birtokososztály nem jut a belátásnak akkora fokához, a mely föltétlenül szükséges ahhoz, hogy ez az ország a fejlődés és haladás utján előbbre menjen, addig meg vagyok győződve arról, hogy mélységes gyökerei lesznek annak a nemzetközi, atheista és antinaczionális, szoczialista agitácziónak. (Ugy van! balfelől.) De mihelyt birtokososztályaink, vezető köreink, intelligencziánk és közigazgatásunk át lesz itatva és át lesz hatva a megfelelő szocziális érzéktől és a megfelelő kötelességtudástól, akkor meg vagyok róla győződve, hogy azon agitácziónak malmáról egyszerűen lecsapoljuk a vizet. Két kérdést vagyok bátor itt felemlíteni, mint különösen nagy anomáliát. Az egyik az alkohol, a másik a robot kérdése. Már többször tárgyaltam itt ezeket a kérdéseket, de bátor vagyok most itt a kormány 1907. évi hivatalos jelentésének egy passzusára hivatkozni, a melyben arra az anomáliára mutatnak rá, hogy Magyarországon a községek egész sorában, az uradalmak egész légiójában az aratások alkalmával a munkadíj igen jelentékeny hányadát teszi a pálinka. Gyakran szoktunk dicsekedni azzal, hogy a magyar nép, a magyar arató munkabíróbb, mint bárki más ; hogy a magyar mezőgazdasági munkás öt-hatszorta többet tud produkálni, mint más. Honnan van ez ? Ez azért van, mert aratóink az aratás legnehezebb munkája alatt jól felfogott szocziális érdekük, saját testük egészségi állapotának rovására túlságosan sok alkoholt fogyasztanak, s ez által olyan szinte öntudatlan lelkiállapotba döntik magukat, hogy nem számolnak saját testük munkabíró képességével. Adatokat czitálok erre vonatkozólag. (Halljuk !) 1907-ben a részes aratók az aratás alkalmával páronként 10 liternél több pálinkát kaptak Garamszentkereszten, Léván, Zsitvagyarmaton, Báton stb. ; 12 liter pálinkát egész csomó községben ; 15 liter pálinkát megint jó egynéhány községben; azután kaptak több községben 20 litert; 30 litert kaptak Nagyőrvistyén, Darázsfalván és Káposztafaluban, 40 liternél több pálinkát kaptak : Vágvecsén. — 43 litert — Magyardiószegen 126 litert; Pozsonyban 120 litert, Kocsóczon Trencsén megyében 42 litert. Neczpál községben pedig 120 litert kaptak páronként. Ezt egyáltalában nem tartom megfelelő eljárásnak és azért birtokososztályaiknak azt ajánlanám figyelmébe, hogy a fizetésnek ezt a módját a jövendőben teljesen kapcsolják ki, mert ez által